Jézus és Szűz Mária a pirítóson

jézus mária pirítós
Vágólapra másolva!
Több mint két méter magas Mária-képet készített odaégett pirítósokból az angol szobrász. A mű több mint élethű, felidézi a templomi ólomüvegek világát.
Vágólapra másolva!

A 38 éves Adam Sheldonnak hat hónapjába telt, mire 160 pirított kenyérszeletből összeszerkesztette a Szűz Máriát és csecsemő Jézust ábrázoló képet. Minden egyes odaégett pirítóst egyesével faragott és kapart ki, majd mozaikszerűen egymás mellé rakta őket – végül üveggel fedte le a művet. Az inspirációt Betlehem adta számára, ami héberül annyit jelent, „ház kenyérből”.

A Carlisleben élő szobrásznak nem ez az első ilyen jellegű vállalkozása. Csinált pirítósokból utolsó vacsora és keresztre feszítés tematikájú képeket is. Utóbbiakat ki is állították egy angliai templomban.

Pirítósból szentkép Forrás: Adam Sheldon

Adam Sheldon így nyilatkozott: „Nem vagyok kifejezetten vallásos ember, de hiszek. Eredetileg egy utolsó vacsora képet rendeltek tőlem… ez a kép tehát egy organikus fejlődés eredménye”.