Megmentette a krumplit a Nébih

ÁNTSZ étkeztetés ellenőrzés
Nyírtelek, 2011. szeptember 2. Szabó Miklósné (b) szakács és Bejó Jánosné főszakács tálalóba önti a rántott burgonyalevest a Nyírteleki Általános Művelődési Központ konyhájában. Az új tanévtől szigorodtak a szabályok az iskolai étkeztetésben. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megköveteli, hogy a közétkeztetésben az étrend összeállításakor ügyelni kell arra, hogy az ételek jellege minden korcsoportnak megfelelő és változatos legyen. A szolgálat ajánlása szerint édességet önálló fő- vagy kisétkezésként a közétkeztetésben nem lehet adni, leszámítva a legalább egyharmad rész gyümölcsöt, tejet vagy tejterméket tartalmazó készítményeket. Italként kizárólag ivóvíz, tej, illetve kakaó (további cukrozás nélkül), valamint "világosra főzött tea" adható. Az élelmezésvezetőnek étlapot kell készítenie, amelyen egy adagra lebontva fel kell tüntetni az étkezések energia-, fehérje-, zsír-, szénhidrát-, cukor- és sótartalmát, s ezeket minden intézményben, a szülők által is jól látható helyen ki kell függeszteni. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Kilenc tonna vetőburgonyaként eladott étkezési burgonyát foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az illegálisan forgalomba hozott vetőgumó használata akár nyolcvan százalékos terméskiesést is okozhatott volna.
Vágólapra másolva!

A Nébih ellenőrei márciusban és áprilisban szúrópróbaszerű próbavásárlásokat végeztek, melyek során mintegy kilenc tonna vetőburgonyaként eladott étkezési burgonyát foglaltak le. Az étkezési burgonya termesztésekor megmaradó apró méretű gumók vetőburgonyaként való forgalmazása nemcsak tilos, de veszélyes is, mivel ennek minősége nem ellenőrzött, és számos, szabad szemmel nem látható növényi károsítót hordozhat.

Nem maradunk éhen! Forrás: MTI/Balázs Attila

Magyarországon a vetőburgonya csak növényegészségügyi-ellenőrzést és hatósági minősítést követően, fémzároltan, növényútlevéllel ellátva hozható forgalomba. A hatósági ellenőrzést igazoló címke csak többszöri szántóföldi és laboratóriumi vizsgálat után kerülhet egy adott tételre.