Kész a rizsbor, csak íze nincs

Ott hagytuk abba, hogy mint szeretett barát, megjelent nálunk a szén-dioxid. Mi az hogy megjelent! Itt is maradt, be is költözött! Előbb az ablakpárkányon eregette a buborékokat, később szólt, hogy jobb lenne valami hűvös lakrész – át is költöztettük a spájzba.

Előzmény: Rizsbor házilag? Lehetséges?

A rizsbor előkészítésével sokat pepecseltem, de nem volt elfecsérelt energia. Előfőztem, megtörtem, élesztőztem. Nem a legtudományosabban, nem import kínai enzimes fajélesztővel álltam neki, hanem logika alapján, csak úgy bumm bele. Magam sem voltam biztos benne, hogy sikerül-e, de kiadta.

Lassan, békében erjedt, nem volt heves felfutása. Egy percig sem kellett attól tartanom, hogy kicsapna, pláne, hogy minden nap szépen leengedtem a felesleges gázokat. Volt belőlük bőven, néha akkora szisszenésel szökött ki a szén-dioxid, hogy megijedt a család.

Négy hét után meglassult, vastag üledékréteg képződött a flakon alján. Átszűrtem, majd következett az ülepítés. Levittem a pincébe, majd három nap után textilpelenkán újra átszűrtem. A felső fél tulajdonképpen szépen letisztult, egész hívogatóvá vált, bár illatában nem jelent meg semmi az alkoholon kívül.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Két napra bevágtam a hűtőbe, egy kevés zagy – 3-4 milliméternyi – még így is leült az aljára. Elérkezettnek láttam az időt, hogy megkóstoljam. Azt hiszem, nem fogok rászokni, annak ellenére, hogy nem lett ecetes, nem savanyodott meg, nincs benne semmi bántó. Egyszerűen csak olyan semmilyen, igaz, a boltiakkal sem voltak sokkal jobb élményeim.

A kitöltött pohárkát elszopogattam, a maradékot visszatettem a hűtőbe, a többi kotyvasztott szesz közé. Egyelőre elférnek, de gyanítom, a gyűjtögetésnek előbb-utóbb véget vet majd a feleségem.