San Francisco utcáin: háború a cukros üdítők ellen

hamburgeradó, szénsavas üdítő, cukros üdítőital, kóla
Vágólapra másolva!
San Francisco megszavazta, hogy a cukros üdítők reklámjait hasonló címkékkel lássák el, mint a cigarettásdobozokét. Ezzel ők lesznek az elsők, akik valós lépéseket tesznek a közkedvelt italok ellen indított nemzetközi háborúban.
Vágólapra másolva!

San Francisco elöljárói nyilvános szavazás során döntöttek arról, hogy a cukros üdítők reklámjaiban kötelező legyen feltüntetni a következő szöveget:

Kalifornia államban ez lesz az első város, ahol az intézkedést kötelezővé teszik, amennyiben a törvény átmegy a második szavazáson, illetve a polgármester sem vétózza meg. A szabályozás alá azok a termékek tartoznának, melyekben több mint huszonöt kalória származik hozzáadott cukrokból. Tehát kimarad például a Coca-Cola Zero, a tej és a száz százalékos gyümölcslevek; de beletartoznak majd a közkedvelt szénsavas üdítők, az energiaitalok, az úgynevezett „vitaminos vizek” és a jeges teák is.

Korábban teszteltük a kamukólákat Forrás: Táfelspicc/Péter Anna

A törvény kiskapuja, hogy az egészségügyi felhívás csak a városban megjelenő, nyomtatott hirdetéseken jelenik majd meg: hirdetőtáblákon, falakon, taxikon, buszok oldalán. Így az újságokban, szórólapokban, interneten megjelenő reklámok megússzák a dolgok. Illetve, ami a legfontosabb, maguk az üdítős flakonok is.

Mindezt ellensúlyozza, hogy a város 10-0 arányban elfogadott két másik, a témában érintett intézkedést is. Ezek szerint tilos lesz cukros üdítőt reklámozni olyan felületeken, amelyek a város tulajdonában állnak.

Választékból nincs hiány Fotó: Magócsi Márton [origo]

San Francisco ugyanígy jár el a dohánnyal és az alkohollal is. A másik törvény nem engedi, hogy a városháza költségvetéséből cukros üdítőkre költsenek.

Az egyik elöljáró, Scott Wiener tömören fogalmazta meg a lényeget:

Egy Coca-Cola pléh üdítősdobozban száznegyven kalória van, kizárólag cukorból. Ez harminckilenc grammnyi cukrot jelent, ami kilenc teáskanálnak felel meg.

A kriminalizált kóla Forrás: Thinkstock