Áder János is kéknyelűt ivott

budavári borfesztivál bor buda pezsgő
Vágólapra másolva!
A vidám szalonspicc hangja és a drága parfümök felhője hirtelen beszippant. Kezemben egy pohár pezsgő, körülöttem csivitelő indiai lányok: úgy tűnik, őket már alaposan pályára állította a Budavári Borfesztivál.
Vágólapra másolva!

Szerda délután, napsütés – az időjárás nagyon kedves volt a szervezőkhöz, hiszen a szél minimumon, a napsütés pedig szeptemberhez képest maximumon dolgozott. A látogatók nyakában lógó, a jegyhez járó borospoharakon meg-megcsillant a fény – ahogy szép lassan sötétedett, úgy lett tompább a nap, úgy ragyogott fel helyette a szemekben a pincék alkoholos csillaga.

A lányok élvezik a bulit Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Lelkesen isznak

Nincs mentség, egy borfesztiválon

inni kell, de úgy tűnt, a feladat elől senki sem akart megfutamodni.

A nyitás után az amúgy is a Várban bóklászó külföldiek örömmel fedezték fel maguknak a lehetőséget. Volt, aki találomra ment pultól pultra, volt, aki kérdezett, informálódott, kóstolt.

Elkezdődött a budavári borfesztivál Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Az Oroszlános udvarba lépve szinte nekiszaladunk a Kreinbacher standjának. Csak semmi OSB-falú bódé – az elegáns pezsgőkhöz tisztességes külső kell, tudják ezt a somlóiak. Érdemes megállni náluk, hiszen most mutatták be a közönségnek a magnum palackozású, vagyis az 1,5 literes üvegben érlelt champagne-i metódussal készített pezsgőiket. Itt az alkalom, hogy utánajárjunk, tényleg más ízű-e ugyanaz a tétel nagypalackos vagy a 0,75-ben történt érlelés után?

Dőlt dobozt kapott a magnum palackos pezsgő Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Magnum, bajusz nélkül is menő

A válasz, igen, úgy tűnik nem véletlen, hogy mostanában a nemzetközi versenyeken sorra magnumos tételek győznek. A helyszínen érdeklődve megtudtuk, az aromák kialakulásában a bor második erjedésének meghatározó szerepe van. A magnum esetében a palack nyaka, a dugó és pezsgő közötti tér azonos méretű, míg az űrtartalom a duplája, tehát ugyanannyi pezsgőre fele annyi levegő jut. A kevesebb oxigén tíz nappal lelassítja ezt a kulcsfontosságú érlelési szakaszt. Ennek következménye, hogy újabb aminosavak keletkeznek, újabb aromák születnek meg a pezsgőben.

Jégben a finomság Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Mit jelent ez a valóságban?

Mintha nagyobb buborékok kerülnének a szánkba, nem élesen elpukkannak, hanem gyöngyként gurulnak szét.

Ami a kicsiben citromra emlékeztető aroma, amott grépfrút, ami itt diszkrét virágos illat, a magnumban rendes bokréta. Izgalmas, hogy a palack mérete ilyen különbségeket biztosít a megegyező alapborokból érlelt italok között.

Garamváriék pezsgői is a hazai csúcsot képviselik Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Jól látszik az erősödés a hazai pezsgőfronton, hiszen a Törley és almárkái mellett több hazai kiállító is megjelent, de a felhozatalt külföldiek is erősítik. Örömmel csaptunk le a Garamvári pincészet tételeire is – a most zajló rendezvény tökéletes arra, hogy összehasonlítsuk hol állnak egymáshoz képest a hazaiak? Jelentem, fej-fej mellett haladnak:

– tudtuk meg a standnál, miközben elégedetten kóstoltuk a kínálatot. Kedvencünk a Vincent Blanc Fleur extra dry lett, ami egy elegáns, pinot blanc alapú pezsgő.

Korzózzunk a franc-kal! Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Régiónként leosztva

Mivel tizenöt ország 220 borászata jelent meg, az egészet végigvenni lehetetlen. A szervezők ügyesen alakították ki a területet, hiszen a főbb régiókat elég jól szétválasztották, így nem reménytelen a navigáció. Fő helyet kapott a villányi régió, ahol a zászlósbornak kikiáltott franc-jukkal büszkélkednek. Ahány borász és dűlő, annyi felfogás - ugyanazon szőlőfajtának több arcát ismerhetjük meg, ha végigballagunk poharunkkal a soron.

A Szabó család Karancsról Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Dicséretes, hogy határon túli magyar borászok tételeit is megkóstolhatjuk. A horvátországi Karancson dolgozó Szabó borászat igazi családi vállalkozás:

– tudtuk meg standjuknál.

A Cramele Recas bánsági borait kedvelték a külföldi vendégek Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Bánság ugyan Romániához került Magyarországtól, de a Temesvár környéki szőlők adottságai ettől nem lettek rosszabbak. Érdemes megkeresni az ottani borokat is, hiszen olyan, nálunk aránylag ismeretlen, de nagyon szép ívű vörösekbe is belefuthatunk, mint a fekete leányka, ami a térség őshonos, tradicionális fajtája.

Hátranyilazott borkorcsolya Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Természetesen enni is lehet, a sajtoktól a zsíroskenyérig széles a választék. A büfé előtt belefutottam egy kicsit már kapatosabb csapatba, akik pont tőlem szerették volna megtudni, what does Szittya Pita mean? Nagy levegő nélkül nem nagyon tudtam lefordítani,

a szittya pita kifejezés még engem is mellbevágott,

hátrafordulva nyilazta ki belőlem az értelmes választ.

Pohner Ádám szarvasgombás csemegékkel készült Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Világnyelvekre középfokú nyelvtudással a szarvasgombás stand menüje sem könnyen fordítható: a Bocuse d’Or-on megismert Pohner Ádám menüje - a szarvasbélszín szarvasgombás törtburgonyával, vagy a fürjmell szarvasgombás csicsókával - magyarul is kényeztetően hangzik. A gyengébb idegzetűek ne figyeljenek, mert szarvasgombás mascarpone is akad nála némi tokai aszúval meglocsolva.

Az elnöknek is ízlett Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Ha már borfesztivál, szégyen lenne egy pohár kéknyelű nélkül hazaballagni. A badacsonyi Válibor standja a nyugati, laposan betűző nafényben igazán csalogató volt.

A helyszínen kiderült, nem csak én gondoltam így: percekkel előttem Áder János is ott állt meg.

„Azt mondta, nem rajong a kéknyelűért, de meggyőztük, hogy sokat változott e szőlőfajta értelmezése, érdemes újra próbát tenni vele. Megkóstolta, ízlett neki.” - tudtuk meg a poharat fogva.

Kevés borfesztivált tartanak ilyen kilátással Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A kéknyelű tradicionális magyar fajta, csak a badacsonyi és a Balaton-felvidéki régióra jellemző. A szövetkezeti korszakban szinte teljesen eltűnt, helyét nagyobb hozamú, kevésbé macerásabb fajták vették át. Hála az égnek, túlélte a szocializmust, így most csuklóból forgathattuk a remek, zöldfűszeres illatú, ásványi aromájú Válibor Kéknyelűt – ha ez valamit számít, nem csak a köztársasági elnöknek, de nekünk is ízlett.