A világ legjobb szendvicsalapjai, otthon

Hiába is tagadná, a hideg étel még a legzseniálisabb konyhatündér asztalán is mindennapos jelenség. A szendvics márpedig legkevésbé sem lenézendő étel: még az Ínyesmester is szentel neki külön fejezetet. Ez az állítás persze csupán abban az esetben elfogadható, ha nem párizsis-margarinos szikkadt zsemléről beszélünk, ami máig is a legtöbb magyar gyerek reggelije.

A szendvicsezés is lehet kultúra, dizájn, készülhetnek belőle komoly, ebédnyi fogások, két marékba fogható, teljes értékű, húsból, köretből, salátából készülő kompozíciók. Laktató és nem tömő, tápláló és nem (csak) hizlaló fogás, gasztronómiai élmény is lehet, ehhez azonban érdemes külföld felé nézni, ahol ez már valóban életforma.

A jó szendvicshez pedig jó alapanyagok kellenek, elsősorban egy tömhető, nagy teherbírású, kézre álló péksütemény. New York szendvicslapanyagja, a bagel érthetetlen módon a hamburger-csipsz-kóla forradalommal ellentétben nem hódította meg környezetünket, pedig megérdemelné. Egyetlen péksüteményhez sem hasonlítható, kívül ropogós, belül tömör, rágnivaló, mégis foszlós állaga, édes-sós íze egycsapásra szerelemre gyújt.

Állítólag az Amerikába vándorló lengyel zsidók találták fel, eleinte csak vasárnapokon sütötték, majd lassanként New York nemzeti eledelévé vált. Mi nem ismerjük, vagy ha mégis reprodukálni próbáljuk, az eredmény maximum a lyuk meglétében hasonlít az eredetire. Elkészítése még a klasszikus magyar kenyérénél is rövidebb, egyszerűbb, de persze azért senki se számítson hiperexpressz megoldásokra, ez sem instant krumplipüré. Ügyes időzítéssel minimalizálhatjuk a valódi munkát: mint általában a kelt tésztáknál, a bagel esetében is csak észben kell tartanunk a program elemeit. Lényegében egy szárazabb, kevesebb élesztővel készült kenyértésztáról van itt szó, minden titok a technológiában rejlik - a lassú, hideg kelesztésben és az előfőzésben. Aki oviban szeretett homokozni, ezt is imádni fogja: a lobogó, cukros vízben óriásira puffadó gyűrűcskék sikongatásra késztetik a legmogorvább reggeli konyhapartizánt is. A klasszikus bagelt natúr sajtkrémmel, füstölt lazaccal töltik, de létezik száz más változata is, például édes, mazsolás-fahéjas, amit banánnal tömnek meg. Idei itthoni kedvencünk a házi ricottával, őszibarackkal és snidlinggel töltött bagel volt, de attól még, hogy amerikai, körözöttel is remek. Másnaposan pirítva rántottás szendvicsnek, karikákra vágva ropogósnak használható.

Van egy másik szendvics alapanyag, ami azért titokzatos, mert ugyan nap mint nap esszük, mégsem tudjuk, milyen valójában. A pita, amiben mindennapi gyrosunkat esszük, általában száraz, mélyhűtőszagú, papírízű, ami csak a vizes joghurtos öntettől átázva válik nyelhetővé. A pita, amit mi sütünk otthon, puha, foszlós, a hirtelen sütéstől pörkölt ízű. Otthoni elkészítése ugyanannyira nevetségesen egyszerű, mint a bagelé.

Miközben gyúrjuk, kelesztjük, nyújtjuk, sütjük, nem győzünk majd csodálkozni, a gyrososok vajon miért nem csinálják ugyanezt. A bageléhez hasonló homokozós flashback lesz a sütőben lassan, lufiként felpuffadó lepény látványa. A pita sem kell, hogy feltétlenül gyrosként végezze: megtölthetjük paradicsommal, mozzarellával és bazsalikommal és összesüthetjük, de a margarinos párizsis variáción túl bármely kedvenc szendvicstöltelékünkkel küldjük meg, mindennél jobb eredményt kapunk. Másnaposan mártogatósnak, humuszhoz, levesekhez tökéletes. Ha ipari mennyiségben sütöttünk, egyenként lefóliázva még fagyaszthatjuk is: a felolvasztott házi pita még mindig ezerszer jobb bármelyik sarkinál.

Minden muffinkészítő kolleginából fulladozó irigységrohamot fognak kiváltani saját házi bagelükkel vagy pitájukkal. Ne riadjanak vissza a hosszú elkészítési időtől: a munka aktív része mindkét péksütemény esetében kb. fél óra, miközben az élmény rettentő szórakoztató, az eredmény pedig elképzelhetetlenül jó.

Házi bagel

Házi pita