Vágólapra másolva!
A város talán legszebb piacának előnye és hátránya is az átgondolt szerkezet és a központi elhelyezkedés, ugyanis a Fővám téri Nagycsarnok népszerű turistacélpont. A fényképező turisták tömegétől egy céltudatos, a vasszerkezetet már elégszer megcsodált piacozó nem lesz boldogabb, ahogy az ő szemében a földszinten felbukkanó kínai fokhagymafüzérek, hímzett paprikás zacskók is csak a helyet foglalják. Ettől függetlenül, és főleg, mert a bóvli az emeleten van, a Nagycsarnok megfelelően kiválasztott időpontokban szerethető és élhető piac.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Zöldségek

A Nagycsarnok, avagy a bennfentesek retorikája szerint Csari, nem zöldségben a legerősebb. Pontosabban van zöldség, gyümölcs, de a választék a piac méreteihez és központi szerepéhez képest nem elég izgalmas. Itt nincs fehér padlizsán vagy sárga cukkíni, cserébe kaphatunk az egyetlen biozöldséges pultban isteni francia fokhagymát, a vele szemben lévő kereskedőnél friss zöldfűszereket, több helyen télen paradicsomot, és mindent, ami a közízléshez igazodik. Itt minden kereskedő kedves, közvetlen, könnyen lehet személyes kapcsolatokat kialakítani, saját zöldségesre szert tenni, aki akár bolondságokat is szállít, ha az kell, de sokszor szezon közepén is rengeteg a pultokban a külföldi áru. A piac hátsó bejáratánál elhelyezkedő őstermelői részlegen csütörtöktől szombatig lehet kifogni valóban őstermelői árut, de sok különlegességre ne számítsanak. Ugyanitt rendszeresen árulnak erdei gombákat, már amikor esik az eső egy kicsit.

Forrás: Táfelspicc

Húsok

Ebben a Nagycsarnok igen erős. Itt található az alagsorban, a Match mellett a Mészársteak, Gál Hentesutánzat József üzlete, egy időben a város egyedülálló, és máig szinte példátlan érlelt marhahús-, steak- és hamburger-lelőhelye, ahol mellesleg kiváló kolbászok, mangalicahús és bárány is akad. De itt van, szintén az alagsorban a beles hentes, akinél nemcsak bél, de a pacal legkülönbözőbb változatai kaphatók (százrejtekű, méhsejtes, nem csak a klasszikus fodros) és nála van mindig birkahús. Az emeleten több felkészült pult van, a középső sor végén jobbra Kónya György üzlete kiemelkedő. De amilyen jó a marha-, sertés-, birka- és bárányválaszték, olyan gyenge a baromfi. A csirke csak tápos, a kacsa, liba csak dinoszauruszméretben kapható. Gyöngytyúk fagyasztott akad, és a hátsó, őstermelői részen található nagy baromfisnak néha van kakasa, de pecsenyekacsát, háztáji baromfikat itt nem kapni. Vadhúsokat az alagsorban igen, fagyasztva.

Forrás: Táfelspicc

Halak

A másik erőssége a piacnak az alagsori halválaszték, közülük emelkedik ki az egyik beugróban található üzlet tengeri halas pultja. Minden kedden és pénteken érkezik a friss áru, a már-már megszokott lazac, makréla és branzino mellett van polip, kalmár, kagylók, osztriga, garnéla, bonito, tőkehal és néha kardhal, tengeri spárga, vagy más, hasonló különlegességek. A pontyuk különösen jó, vörös húsú. Az édesvízi választék a többi alagsori halasnál is nagy, rendszeresen bukkan fel ponty, harcsa, keszeg és kárász mellett kecsege és csuka, sőt, van, aki látott már itt menyhalat.

Forrás: Táfelspcc

Savanyúság

Az alagsorban sorakozik több savanyúságos, vállalható termékekkel, de csodára nem kell számítani.

Forrás: Táfelspcc

Tejtermék

Az őstermelők mellett két pult árul háztáji jellegű tejtermékeket, van nyers tej, a joghurtjaik jók, de a vajuknál jobb a bolti Lurpak.

Forrás: Táfelspicc

Egyéb

Középtájon az egyik keresztsorban az olajos magvakat, aszalt és kandírozott gyümölcsöket áruló pult termékei sosem avasak, jó minőségűek. Közvetlenül a csarnok szomszédságában van az Ázsia Bt., ahol minden különleges alapanyagot, fűszert be lehet szerezni a főzéshez.

Forrás: Táfelspcc

Miért érdemes ide járni?

Érlelt marhahúsért, halért, és az alagsori nagy közért miatt a Nagycsarnok nagyon jó élelmiszerbolt lenne, ha lehetne parkolni. Mert azt nem lehet, eddig még csak-csak, de a Csarnok tér átalakítása miatt az a pár tucat hely is megszűnik, rengeteg kérdést vetve fel a Nagycsarnok bérlőinek későbbi összetételével kapcsolatban, de erről egy külön cikkben fogunk megemlékezni.

Forrás: Táfelspicc

Mikor?

Keddtől péntekig, és reggel kilenc előtt. Később sok a bámészkodó turista, hétfőn az üzletek nagy része zárva van. Szombaton elviselhetetlen a tömeg.

Forrás: Táfelspcc

Cím: Budapest IX. kerület, Vámház krt. 1-3.

Nyitva tartás:

hétfő:06.00 - 16.00

keddtől péntekig:06.00 - 18.00

szerda:06.00 - 13.00