Pucér szakácsból milliomos - mit tud Jamie Oliver?

Jamie Oliver alapcsomag
Vágólapra másolva!
Talán nem annyira megosztó, mint Bede Róbert Magyarországon, de az angolok üdvöskéjét, Jamie Olivert is vagy istenítik, vagy túlbuzgó műmájernek tartják. Ki ez a fickó, aki először tapicskolt kézzel az ételben a tévé képernyőjén, és aki kétségtelenül jelentős vagyonra tett szert azzal, hogy mindenbe beleütötte az orrát?
Vágólapra másolva!

Könnyű és nem könnyű Jamie Oliverről írni annak, aki húszévesen sóhajtozva nézte a tévében az akkor még pucér szakács minden mozdulatát, veszettül irigyelte a barátnőjét és bárkit, aki a közelében lehet. Igen, tulajdonképpen szerelmes voltam Jamie Oliverbe. Sosem voltam rajongó típus, de mégis felnyikkantam, ha megint beletapicskolt az ételbe, és ha meghallottam a szinkron mögött, hogy pösze. Aztán gazdag lett, és híres, a rajongás lassan elmúlt, és majdnem megrökönyödve nézem az újabb és újabb húzásokat, mert mindig valami másba fog bele. Szerethető vagy idegesítő Jamie Oliver?

Jamie volt az első - nekem -, akin egyértelműen látszott, hogy szeret főzni, etetni és mindezt olyan könnyedséggel csinálta, hogy simán bevettem a tévé előtt, hogy én is meg tudom csinálni. Életem egyetlen, saját magamnak vásárolt szakácskönyvét kínnal összespórolt fontokért, Angliában vettem, ez a könyv természetesen a Naked Chef (Pucér szakács) volt. Itt ért az első komolyabb csalódás, mert azzal kellett szembesülnöm, hogy 2002 környékén az alapanyagok negyedéről egyáltalán nem hallottam, a másik negyedről csak azért, mert megbűvölve néztem a tévét, amikor ő feltűnt, de egészen biztos voltam benne, hogy itthon egyáltalán nem vagy csak marha drágán juthatok hozzá a szükséges fűszerekhez, halakhoz és egyéb hozzávalókhoz.

TV Paprika

Nem az ő hibája, hogy Magyarországon ritkás a lepényhalállomány, és a friss koriander beszerzése tíz évvel ezelőtt komoly nehézségekbe ütközött még Budapesten is, tehát igyekeztem a lehető legegyszerűbb, minimális alapanyagigénnyel rendelkező recepteket kiválasztani vagy honosítani, de úgyis az volt a lényeg, hogy van egy könyvem A Jamie Olivertől. Aztán a nagy siker után belendült, és nem elég, hogy elvette feleségül a diákkori szerelmét, de már nemcsak pucérszakácskodott, hanem felnőtt, és komolyabb dolgokba is belekezdett, talán túl sokba is. A pösze, kócos csávó Anglia egyik legjobb exportterméke lett, (majdnem) példás családapa, felkarolja a hátrányos helyzetű fiatalokat, kikel az iskolai étkeztetés hiányosságai, a ketreces állattartás és az elhízás ellen, kertészkedik, magyaráz, vendéglőket nyit, és látszólag soha nem fárad el. De ki ő?

James Trevor Oliver

Jamie (James Trevor) Oliver 1975-ben született - ez a plátói szerelmünk hajnalán ideális korkülönbségnek tűnt -, már gyerekkorában is segített a család essexi vendéglőjében, a The Cricketersben. Az ételekbe már akkor annyira belezúgott, hogy tizenhat évesen otthagyta a gimnáziumot a Westminster Catering College-ért (vendéglátó-ipari iskola). Dolgozott egy darabig Franciaországban, majd kis kitérő után 1997-től évekig a River Caféban, ahonnan a karrierje indult. A kávézóról ugyanis dokumentumfilm készült, amelyben ő is szerepelt, majd nem sokkal a film adásba kerülése után Jamie-nek saját műsort ajánlottak, így született a The Naked Chef . A műsor azonnal őrületes sikert aratott, 2000-ben BAFTA-díjat is hozott Olivernek, az első évad alapján kiadott könyv pedig azonnal bestseller lett. Azóta nincs megállás.

Jamie főz, és közben forradalmasítani akar mindent. Kikezdte az angol iskolaétkeztetést, dacolva a gyerekek, szülők, konyhás nénik és politikusok rosszallásával. A kezdeményezésből természetesen műsor lett. Bár sikerült némi pénzt kierőszakolni az angol kormányból a konyhás nénik oktatására, a műsor talán kicsit sikeresebb volt, mint maga a reform.

Indított programot kallódó kamaszoknak, Jamie's kitchen (Jamie konyhája) címmel, amelyben igyekezett megtanítani őket főzni, hogy utána saját első osztályú éttermében, a Fifteenben munkát adjon nekik. A végeredmény a kezdeti nehézségek ellenére siker lett. Néhány iskolakerülőből valóban séf lett, az étteremből étteremlánc, az erről készült tévéműsort pedig zabálták a nézők, és természetesen az ebből született könyvet is vették, mint a cukrot. A Fifteen franchise-alapon Amszterdamban és Ausztráliában is jelen van. Jamie a baromfitartás problémáiról sem feledkezett meg, a tévében a kormányt, a gazdákat és persze a nézőket győzködte, hogy nem kerülne sokba, ha a csirkéket nem összezsúfolva, ketrecekben tartanák.

Forrás: [origo]

2005-ben olasz ételekkel robbantott, a Great Italian Escape (Olasz meló Jamie módra) című műsorral bejárta Olaszországot, az ebből készült könyv pedig eladási rekordokat döntögetett. A Fifteen-lánc mellett egy olasz étteremláncot is felépített, a Jamie's Italiant, mára 32 egységgel, amelyből az egyik Dubajban van. Reklámarca és tanácsadója a brit szupermarketláncnak, a Sainsbury'snek, a Tefal az ő nevével fémjelzett edényekkel újított, saját webshopjában megvehető a sárga teáskannától a pudingostálig minden, és közben nem feledkezik meg eredeti célközönségéről, a háziasszonyokról sem. A Jamie at Home sorozat bemutatta, hogyan lehet saját kertben alapanyagokat termeszteni, és azokból könnyen ételt készíteni a családnak (lett belőle könyv, siker stb.), de ő a harmincperces többfogásos vacsorák és tizenöt perces ételek bemutatója (könyv, siker stb.) is.

Időközben az egészséges konyha népszerűsítéséről rajzfilmsorozat is készült. A Little J-ben egy 11 éves fiú szeretne szakács lenni, és ezért mindenféle kalandokon megy keresztül, például egy depressziós szalonnával, amelyet a Wallace és Gromit című Oscar-díjas animációs film készítője jegyez. Az egészséges étrendért természetesen tévéműsorokban is kampányolt, az Eat to Save Your Life (Egyél, hogy megmentsd az életedet) címmel.

Forrás: [origo]

Jamie Oliver tehát egyszerre akar lenni szomszéd srác, gondoskodó apa - akinek négy gyereke van - ember- és csirkementő, élharcosa az egészséges táplálkozásnak, kertész, szakács, barát, aktivista és - imádóinak is be kell látnia - elsősorban remek üzletember. Ezért lehet sokaknak szeretni, mert különböző rétegekhez szól, és éppen ezért lehet besokallni tőle, mert egyszerűen nem tud eldugulni. Mindent jobban tud, mindent megmutat. Pro és kontra érvek tehát mindig vannak, Jamie Oliver marad megosztó személyiség, nézik, megveszik, imádják, díjakat kap, de közben kiakadnak rá az anyák, hogy csak brokkolit ehet a gyerekük az iskolában, és beválasztják a 100 legrosszabb brit közé.

Lehet szeretni és nem szeretni, de üzleti szempontból nem tud hibázni. Hiába van képernyőn már 1997 óta, nem unják meg. Ezt bizonyítja az is, hogy idei 15-Minute Meals (15 perces ételek) című könyve vezeti az angol karácsonyi könyvlistát, és az eddigi tapasztalatok alapján nem ez lesz az utolsó dobása.