A kéthetes bécsi diéta, ami nem bécsi

2013.10.25. 08:28

Új sorozatot indítunk, közismert fogyókúrákhoz állítunk össze egyhetes étrendet. Olyan étrendet, amit mi is megennénk, tehát igyekszünk a lehető legtöbb ízt és élvezetet tenni a szűk keretek közé, és amit kis változtatással a fogyókúrázó családja is fogyaszthat nyávogás nélkül. A bécsi kéthetessel kezdünk.

A bécsi ugyan kéthetes, de nem bécsi. Lényegében egy internetes mém, ám közte és a Bécsi Egyetem Táplálkozástudományi Tanszéke között nem találtunk kapcsolatot, és ahogy a Dife (Német Táplálkozástudományi Intézet) sajtóosztályától megtudtuk, ők sem veszik a nevükre, hiába jelölik meg egyes források ezt a másik intézetet fejlesztőnek. A bécsi mellett még Max Planck-diétaként is ismert, de a Max Planck Intézettel sem találtunk hitelt érdemlő kapcsolatot.

Több forrás 9(!) kilogrammos fogyást és az emésztőrendszer olyan mértékű átállását igéri, amely miatt a diéta után 3 (!) évig nem ugrik vissza a leadott felesleg. Ha az emésztőrendszert így át lehetne állítani, akkor soha senki nem hízna vissza semmilyen diétából. Sajnos azt a részét a hízásnak, miszerint a bevitt energiafelesleg zsírrá alakul, nem lehet átváltoztatni semmivel. A kilenc kiló ráadásul nagyrészt víz: közismert fogyókúrás jelenség, hogy az első héten – a szénhidrátraktárak lemerítése miatt – egyfelől glikogént, másfelől vizet is veszt a szervezet. Kilenc kiló zsír elvesztéséhez olyan kalóriadeficitet kellene létrehozni, ami konkrétan lehetetlen.

Mi a baj a kéthetes diétával?

A fenti szélsőséges megjegyzések valótlanságán túl semmi, legfeljebb az, hogy ennél lényegesen kevesebb energiával is lehet fogyni.

Miért fogyaszt?

Mert biztosan fogyaszt. Személyes tapasztalataink szerint pár kilót lehet vele leadni a két hét alatt. Mivel minden diéta rákényszeríti a diétázót a kalóriahiányra, az pedig egy ideig mindenképpen fogyásban jelentkezik, ez a diéta is működik.

Fontos megjegyzés: A diéta alatt alkohol fogyasztása nem megengedett, ahogy a hozzádott cukoré, zsiradéké sem. 

1. nap

  • reggeli: kávé – ehhez nincs mit hozzáfűzni
  • ebéd: két főtt tojás spenóttal

Friss spenótból egy egészen ehető salátát lehet készíteni így. A spenótot leszárazom, a leveleit feldarabolom. A tojásokat lágyra készítem, a sárgáját kiveszem, borssal, sóval, szerecsendióval kikeverem. A fehérjét feldarabolom, elkeverem a spenóttal, és a sárgáját öntetnek használva összekeverem az egészet. A nem diétázó családtagok adagját pirított tökmaggal, márványsajtdarabokkal vagy parmezánforgácsokkal elkeverve, kevés olívaolajjal meglocsolva, pirítóssal tálalom.

  • vacsora: egy szelet steak zöldsalátával és zellerszárral

A steak nem kérdés, mindenki süsse a neki tetsző elkészültségi fokozatra. A köretként használt salátához a zöldsalátát (inkább rómait, sokkal ízesebb mint a jég-, vagy a fejes) a zellerszárral feldarabolva, apróra vágott zöldpetrezselyemmel összekeverve tálaljuk. A család ugyanezt a salátát olívaolajos vinaigrette-tel fogyaszthatja, és köretnek talán elfogadnak egy krumplipürét mellé.

2. nap

  • reggeli: kávé egy zsemlével

Mivel két hétig ez a napi zsemle a pékárubevitel, érdemes ezt körültekintően megválasztani, és nem a bolti vacakok üres kalóriájára, lisztjavító szereire hagyatkozni.
Szuper receptek kiváltására, akár minden napra egy másik, a maradék pedig úgyis elfogy a környező nem fogyókúrázók körében:
Teljes kiőrlésű 
Finn rozs 
Magos 
Ciabatta 
És akinek az élesztő nem barátja:
Macesz 

  • ebéd: egy szelet steak zöldsalátával és gyümölccsel

Steak spenótos salátával (a mandulát hagyják ki belőle, illetve a nem fogyókúrázó többieknek mehet az is.)

Ribizlis spenótsalátaForrás: Táfelspicc
  • vacsora: főtt sonka tetszőleges mennyiségben

Aki szereti a nyelvet, vegyen inkább azt, főzze puhára szemes borssal, vöröshagymával, fokhagymával, babérlevéllel, egy kis friss gyömbérrel. Csíkozza fel, keverje el kevés friss korianderzölddel, pár csepp lime-lével és csilivel, rögtön sokkal ehetőbb lesz. A többiek pedig a nyelvet a visszamaradt és leszűrt lében elkészített rizstésztával, sok csilivel, sok friss korianderrel, bazsalikommal és lime-mal fogyaszthatják levesnek. Ők most nagyon jól jártak.

Aki nem szereti a nyelvet, ugyanezt készítse el sovány sonkával.

3. nap

  • reggeli: kávé egy zsemlével
  • ebéd: két főtt tojás paradicsommal

Pár bazsalikomlevéltől még nem fog összedőlni a diéta, ezért a paradicsomokat pár csepp ecettel, sóval, borssal bazsalikomlevelekkel pürésítve lehet a két lágy tojás mellé tálalni. A többiek a paradicsompüré gazpachóvá fejlesztett változatát is ehetik, bár szerintünk olaj és kenyér nélkül a fogyókúrázó is rámehet a gazpachóra.

  • vacsora: sonka zöldsalátával

Zöldsaláta helyett zöldfűszer, és előállt a tésztamentesen fogyasztható phó leves. (Ebben az esetben célszerű zsíros szegy helyett száraz combból készíteni, persze nem lesz olyan jó.) A többieknek tésztával tálaljuk, és reméljük, nem tör ki a palotaforradalom azért, mert tegnap este is ez volt a vacsora.


Egy phó levesForrás: Hai Nam Pho/Facebook

4. nap

  • reggeli: kávé egy zsemlével
  • ebéd: egy főtt tojás, répa, ementáli

A hajszálvékonyra szeletelt répát a nyers tojással kikevert reszelt sajttal összeforgatva meg lehet sütni a sütőben. Felső grillfokozaton szépen megpirul, zsiradék sem kell hozzá.

  • vacsora: gyümölcs joghurttal

A joghurtot egy éjszakán át konyharuhán átcsepegtetve görög joghurtot kapnak, erdei gyümölcsökkel, eperrel, málnával, szederrel vállalható desszert akár. A többieknek ugyanez pisztáciával megszórva, mézzel leöntve még finomabb, citromkrémmel pedig egyenesen zseniális. 

5. nap

  • reggeli: kávé, répa, citrom

Szerintünk répalé gyömbérrel és citrommal. 

  • ebéd: párolt hal és paradicsom

Halászlé tészta nélkül. Többieknek tésztával.

Barátunk, a pontyForrás: Táfelspicc
  • vacsora: egy szelet steak salátával

A salátát szerencsére sütni is lehet, ezért vegyenek cikóriát, süssék meg a sütőben, locsolják balzsamecettel, és egyék azt a húshoz.

6. nap

  • reggeli: kávé egy zsemlével
  • ebéd: egy grillcsirke

Inkább főzzenek egy húslevest gyöngytyúkból, és egyék ki belőle a gyöngyit. Vagy főzzék két gyöngytyúkból, és akkor marad másnak is belőle.


  • vacsora: 2 főtt tojás, répa

Most inkább céklalé, de ismét gyömbérrel.

A céklalé szép isForrás: Táfelspicc

7. nap

  • reggeli: tea citrommal
  • ebéd: egy szelet steak gyümölccsel

Klasszikus menzai anyag következik. A főtt marhahús mellé fahéjjal, szegfűszeggel, kevés szójatejben felforralt meggy/alma, a felét pürésítve besűrítve. Ezt éppen az egész család fogyaszthatja.

Egy kis steakForrás: Táfelspicc

 

  • vacsora: amit tetszik

Célszerű nem üres kalóriákkal feltankolni, hanem elsősorban olajos magvakat, teljes értékű gabonákat fogyasztani.