Tokány: az étel, ami nem létezik

2014.03.21. 12:56

A tokány készítésében az a legkönnyebb, hogy bárhogyan lehet, és az a legnehezebb, hogy bárhogyan lehet. Ez ugyanis egy nem létező étel. Vagy, ha úgy jobban tetszik: annyiféle változata ismert, hogy maga a szó semmiféle jól körülhatárolható jelentéssel nem bír.

Ha valaki szeretné elkészíteni az ideális tokányt, az először is vegyen egy szép darab marhahúst, vagy borjút, vagy sertést, vagy birkát, esetleg csirkét. Csíkozza föl vékonyan vagy vastagon, vagy kockázza. Hagymán pirítsa meg, vagy nem, mert a hagymát csak a legvégén tegye bele, vagy teljesen hagyja ki belőle. Semmiképpen ne tegyen bele paprikát, mert az pörkölt lesz. Vagy tegyen bele nyugodtan, nem számít. 

Ezt a tokányt például úgy hívják, hogy egri csillag tokányForrás: MTI/Komka Péter

Persze vannak, akik kötik majd az ebet a karóhoz, és ragaszkodnak ahhoz az elképzelésükhöz, hogy a tokány márpedig egy szaftos, a pörköltnél hosszabb levű, húsos étel, amibe paprika helyett nagyon sok borsot és más fűszereket tesznek. Az erdélyi konyhához kapcsolják az ételt, ahova a magyar konyhát a tizenkilencedik században bepirosító paprikaláz nem nagyon jutott el, és ahol így a pörkölthöz hasonlóan készített húsételeket nevezték tokánynak. Ők nem is tévednek olyan nagyot – bár persze a kritikai feldolgozottság szégyenletesen alacsony fokán álló magyar gasztrotörténelem területén mindig óvatosan kell bánni az olyan kijelentésekkel, hogy ezzel vagy azzal az étellel kapcsolatban ki téved, és mekkorát, mi a hagyományos, és mi nem az.

„Ejnye, nem hittem volna, hogy Pesten ilyen jó tokánt tudjanak csinálni – csakhogy itt borju-pörköltnek híják” – Zilahy Károly, 1866 (idézi: Fehér Béla: A magyar konyha kaméleonja)

Fehér Béla, aki több, magyar gasztrotörténeti tárgyú esszét írt (és Cserna-Szabóval közösen jegyzi a Táfelspiccen rendszeresen hivatkozott kitűnő Ede a levesbent), szintén teljesen megfoghatatlannak tartja a tokányt. „Annyiféle receptje van, hogy nincs receptje. Olyan, mint a vetrece. Mindenre rámondják, hogy tokány, még a pörköltre is. A magyar konyha történetében számtalan helyen felbukkan, és ahány hely, annyiféle elkészítési mód, illetve alapanyag jelenik meg. Van, ahol az egyszerű birkapörköltet vagy kecskehúsból készült pörköltet nevezik tokánynak.” A kecskehúsos változat kapcsán jelenik meg az első nyomtatott tokány is: Hermányi Dienes József 1759-es Nagyenyedi Demokritusában, ahol serpenyőben készített, falatokra vágott, hagymával készített, „tokány módra” főzött ételről esik szó. 

A tokány szavunk jelenleg elfogadott etimológiája szerint a román tocána kifejezésből származik, jelentése aprít, vagdal. Viszont magát a szót nemcsak az általunk ismert húsos ételekre használják, de a puliszkára is. Sőt, Fehér megemlíti, hogy Vámbéry Ármin A magyarság bölcsőjénél című művében a „tugan” szóból eredezteti a kifejezést, ami bizonyos módon reszelt és szárított tésztát jelent.

Összenő, ami összetartozik

A tokányt a pörkölttől elválasztani aztán végképp emberes feladat. A számtalan ránk maradt tokányrecept között akad, amelyiket egy vakteszten senki meg nem különböztetné a pörkölttől. Czifraynál szalonnán pirított, párolt, húslével felengedett, majd hagymával és pirospaprikával befejezett étel,

Dobosnál "Marhapörkölt vagy tokány" a recept neve („Egyébként közönséges marhapörköltet készít vesepecsenyéből" – írja Fehér).

Zilahy Ágnesnél nincs paprika, de az apró darabokra vagdalás, amit a tokány egyik fontos ismérvének tartanak, nem stimmel: diónyi darabokra vágott felsálról („felsárról”) beszél, amihez igen sok vöröshagymát ad: két kiló húshoz hat fejet. Ez az erdélyi tokány, ami Emma asszonynál disznóhúsból, veséből, marhahúsból, májból és gyöngyös hurkából készül. Aztán ecettel, tejföllel és borral besavanyítja – akik pedig most hangosan vetrecéznének, azoknak is igazuk lenne, hiszen ez a savanykás, szaftos húsétel sok helyen vetreceként ismert.

Egy huszadik század elejéről származó, Hajdú-Bihar megyei gyűjtés pedig csíkokra vágott ecetes uborkát is említ – ez lehetett a későbbi vendéglői hentes tokány őse.

A tokány másik érdekessége, hogy igazi elburjánzása a huszadik század derekán következik be, amikor a Kereskedelmi Kiadó 1952-es kiadású szakácskönyvében már tízféle tokányrecept szerepel, köztük olyanok is, melyeket azelőtt sem, és – valószínűleg – azóta sem készített senki otthon vasárnapi ebédre. Vagy van olyan család, ahol debreceni, mexikói, frankfurti, oroszos tokányt eszik a család?

Nem látom a magasban a kezeket.

„Végeredményben a magyar és erdélyi konyha keveredése révén kaptunk egy – talán török eredetű – szót, amivel azokat az apróhúsos ételeket lehetett megnevezni, amelyek többé-kevésbé (vagy teljesen) megegyeztek a végtelenül egyszerű gulyásos és pörköltes eledelekkel.” (Ede a levesben, 199. o.)