Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Magyarországot az Isten is almatermesztésre teremtette. Másfél századdal ezelőtt Európa csodájára járt a hazai növénykultúrának – Bereczki Máté 1877-ben kiadott Gyümölcsészeti vázlatok szakmunkája 423 almafajtát ír le, ezek között rengeteg hazai tájfajta is található. Mennyit ismer el a mai modern mezőgazdaság? A Nemzeti Fajtajegyzékben 97-féle található, vagyis ezek azok, amelyeket elismernek, forgalmazásra méltónak tartanak.
Aki nagy mennyiségben gyümölcsöt telepít, befektetésként, haszonszerzési céllal teszi. Hogy a költségei megtérüljenek, és az alma hasznot termeljen, olyan fákra van szükség, amelyeknek termése eladható. Milyen szempontokra figyelnek? Fontos a betegségtűrés, ám a vegyszeres védelem nagyobb szerepet kap, mint sokan szeretnék.
Az egyenletes hozam is fontos, ahol a gyümölcs mérete nagy, héja hibáktól mentes, színe csalogató. Sokan nem gondolnak bele, mennyire fontos manapság a gyümölcstermesztőknek a logisztika. Olyan fajtákat ültetnek, melyek terménye jól bírja a szállítást, eltarthatók, kemények és foltmentesek maradnak addig, amíg a boltok polcaira vagy a feldolgozóüzembe jutnak.
Hogy a sok elvárás mellett az íz másodlagos? Így jártunk.
Benne van-e afajtajegyzékben az a fa, amelyik csak úgy békében nő a hátsó kertben, sosem kell permetezni, a rovarok kikerülik, a fagy meg nem érdekli? Jó eséllyel nincs. A gyümölcsöt ismerő és szerető gazdák az ország minden pontján fel tudnak sorolni, meg tudnak mutatni vagy tíz fajtát, amely a térség határain túl nem terem. Ott nő, ahol jó neki. Az agro-biodiverzitás a természet csodája, hiszen évszázadokig olyan erőforrást biztosított, amely segítette a parasztságot és a gazdálkodókat.
A tájfajták akár évezredeken keresztül alkalmazkodtak a lokális körülményekhez, éppen ezért termesztésük minimális kockázattal járt. Lehet, hogy nem a legbőtermőbbek, de szinte minden évben hozták az elvárt mennyiséget. Akinek ilyen nőtt a földjén, egy olyan rendszer részese volt, amely a környezet és a táj ökológiai lehetőségeire és adottságaira alapult.
Hazánkban az 1800-as évek végére bámulatos genetikai sokszínűség alakult ki. A viszonyok a nemesítés előretörésével kezdtek megváltozni, míg a szocialista ipar által tévútra vitt mezőgazdaság végleg odacsapott a tájfajtáknak – ezeknek az Európai Unió sem igazán segít, bár öröm látni, hogy idehaza is génbankos szakemberek, kutatók, kertészetek és lelkes gazdák foglalkoznak azzal, hogy a múlt értékeiből a jövő számára is megmaradjon valami.
Kanyó Zsolt, a Biokontroll Hungária környezetgazdálkodási agrármérnöke elmondta: „A régebbi magyar fajták és tájfajták valóban ellenállóbbak lehetnek. Ízük is megkülönbözteti őket a globálisan ismert társaiktól, nem ritka, hogy sokkal zamatosabbak. Azonban ahhoz, hogy bekerüljenek a kereskedelembe, egy olyan adott minimális mennyiségre lenne szükség, amely már árualapot képezhet.
A hagyományos fajták közül többet kiszorított az ipari jellegű mezőgazdaság, míg a tájfajták a maguk szűk régióján túl nem biztos, hogy sikerrel termeszthetők. E nélkül nem jöhet létre árualap, így hiába ismerik sokan előnyeiket, nehezen terjeszthetők el széles körben, nem biztos, hogy tolerálnák a talajt vagy a helyileg jellemző időjárási viszonyokat.”
Ferencz Anita, a FruitVeB (Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet) szakmai referense elmondta: „Közel húszéves rálátásunk van a hazai gyümölcstermesztésre és a fajtahasználatra. Ez alapján világosan látszik, hogy azóta nem történt jelentősebb telepítés, amely érintette volna a tájfajtákat.
Vannak, akik ezt szorgalmaznák, lenne támogatottsága, de az alacsonyabb hozam, a termesztéstechnológiai problémák miatt, illetve hogy a piac nem keresi, teljesen kiszorultak a termesztésből. Viszont vannak olyan, újabban nemesített fajták, melyekben megpróbálták ezeket a követelményeket kombinálni.”
Papp Dávid, Király Ildikó és dr. Tóth Magdolna, a Biokontroll oldalán publikált szakcikkében felhívta a figyelmet arra, hogy „az üzemi almafajtáink többnyire fogékonyak a betegségekkel szemben, a vegyszeres kezelések csökkentése elsősorban a fajtaszortiment bővítésével, új vagy a termesztésből már kiszorult régi, multirezisztens fajták termesztésbe vonásával oldható meg”.
A szakmunka rendkívüli alapossággal ismerteti a BCE soroksári kísérleti üzemében végzett, 87 Kárpát-medencei régi fajtán és 11 kontrollfajtán érintő varasodás és lisztharmat-ellenállóság szabadföldi vizsgálatát. Céljuk az adatgyűjtés volt, hogy segítsék azon régi fajták kiemelését, melyek alkalmasak bio-növényvédelem mellett történő hatékony termesztésre. A kutatók eredményei bizonyították, hogy régi almafajtáink igenis alkalmasak lehetnek a fajtaszortiment bővítésére.
A szakmunkából megtudtuk, hogy „a vizsgálatok alkalmával a pónyik, a szabadkai szercsika, a tordai piros kálvil és a sikulai fajtákat emeltük ki mint megfelelő gyümölcsminőséggel rendelkező, tűzelhalással szemben kiválóan, varasodással és lisztharmattal szemben elfogadhatóan ellenálló fajtákat. A batul és a Vilmos renet fajták kiváló gyümölcsminőségi paramétereik és betegségekkel szemben mutatott alacsony fogékonyságuk okán szintén figyelemre méltó, az ökológiai gazdálkodók számára ajánlható fajtáknak bizonyultak.”
Kisar község határa, a Tisza ártere izgalmas területet rejteget, az ország egyik legnagyobb, máig fennmaradt 16 hektáros ártéri dzsungelgyümölcsösét. Annak ellenére, hogy a Fehérgyarmattól északra található szakasz természetvédelmi terület, szabadon látogatható.
Eredete nem ismert, vagyis nincs feljegyzés, ki ültette az első gyümölcsfákat – emberkéz is lehetett, de a víz sodrával is érkezhettek a magok, melyek gyökeret vertek a tápanyagban gazdag ártéren. Mivel Magyarországon az ártéri gazdálkodás évszázadokig a mindennapok része volt, a helyiek meg-megmetszették a bokrokat, hogy fákká váljanak, bővebb termést hozzanak.
A Tisza szabályozása előtt mindkét parton, sőt a mellékfolyók mentén is természetes gyümölcserdők burjánzottak. Ugyan a legismertebb a térség szilvája, de a körte és alma ugyanúgy termett, köztük olyan fajták, mint a télire eltehető bőralma. A térségre jellemző tájfajták közül kiemelhetjük még a jánycsöcsűt, a borízűt, a cigányalmát, a szikkest vagy a fűzalmát.
Az, hogy nincsenek több hektáron, gyönyörű sorokban elültetett tájfajták, ne riasszon el senkit, hiszen otthon, a kiskertben vagy a családi gyümölcsösben azt ültetünk, amit szeretnénk. Nézzünk körbe a környéken, leselkedjünk be mások gyümölcsösébe, barátkozzunk össze a piacon bácsikkal és nénikkel – lehet, hogy pont az ő fájukat tovább szaporítva találjuk meg azt, amit keresünk, legyen az íz vagy eltarthatóság.
Az alma legegyszerűbben oltással szaporítható. A gyöktörzsön egy speciális, T alakú vágást ejtenek, amibe belehelyezik a kívánt fajta ágát vagy rügyét. Ha a művelet sikeres, a kifejlődése után a fa az oltott fajta gyümölcsét fogja teremni.
A tájfajták megőrzését legkönnyebben eredeti élőhelyükön, természetes állapotban, szaporítással lehet biztosítani, országszerte tájfajta-gyűjtemények találhatók, melyekben a jó tanácson túl szaporítóanyag is beszerezhető.
