Hónapokra elvették egy vegán anyuka csecsemőjét

kisgyerek anyuka giccs
Képünk illusztráció.
Vágólapra másolva!
A floridai anyukát még júniusban tartóztatták le, amikor kiderült, hogy a nem megfelelő táplálás miatt a gyerek elkezdett veszteni a súlyából.
Vágólapra másolva!

Még két hetes sem volt a gyerek, amikor Sarah Markhamtól elvették, az anyát pedig letartóztatták.

A drasztikus lépést a felügyelő orvos rendelte el, mert az anya vegán tápszerrel egészítette ki a saját tejét, a gyerek pedig nem gyarapodott megfelelően. Az orvos szerint ez nem volt megfelelő, és elrendelte a gyermekvédelmisek közbelépését, akik eljárást indítottak az anya ellen. Az ügy most került bíróság elé, és a bírónő nem találta megalapozottnak a keresetet, miszerint Sarah Markham alkalmatlan lenne gyereknevelésre, úgyhogy felmentette a vádlottat. Sarah apja, a gyerek nagyapja szerint egyáltalán nem volt semmiféle ügy: egyszerűen arról volt szó, hogy egy orvosnak nem tetszett, hogy valaki nem az ő elvei szerint táplálja a gyereket, és ezen állt bosszút.