Az örök fiatalság titka a hamburger

1921 napos hamburger
1921 napos hamburger
Vágólapra másolva!
Miután 2008-ban az izlandi gazdaság összeomlott, jelentősen átrendeződött a piac. Ennek voltak pozitív hozadékai is, többek között a McDonalds bezárta boltjait és kivonult az országból. Tudják mi történt az egyik utolsó hamburgerükkel?
Vágólapra másolva!

2009. október 30-án, a zárás előtt estén Hjörtur Smárason besétált és vett egy menüt. „Olvastam, hogy a McDonalds hamburgere sosem megy tönkre, kíváncsivá tett, ezért kezdtem a kísérletbe – tudni akartam igaz-e vagy sem.”

1921 napos hamburger Forrás: Origo

Nem akarta megenni, inkább feltette a garázs polcára, hogy lássa, mi lesz belőle. Nem történt semmi, csak egy kicsit lelapult. Hogy a kísérlet ne szűnjön meg, üvegtálcára téve a reykjavíki Nemzeti Múzeumban folytatta karrierjét.

A múzeum dolgozói szerint a krumpli megfogyatkozott, feltehetőleg valaki beleevett. Egy szakember szerint az intézmény nem tudja konzerválni az ételt, képtelenek megvédeni, ezért eltávolították, pedig Hjörtur Smárason elmondása alapján „erre nincs szükség, hiszen ez a hamburger megvédi saját magát.”

A menü jelenleg a Bus Hostel Reykjavíkban tekinthető meg, természetesen díszhelyen. A szálloda vezetősége még kamerát is szerelt fölé, így napi 24 órában nyomon követhetők változásai. Nézzék meg önök is: 1921 nap alatt nem sok minden történt vele, még mindig jobban néz ki, mint a hazai aluljárós gyorskaják nagy része.

Biztos, hogy nem ez a világ legakciódúsabb online adása, azonban egy a legmegdöbbentőbbek közül.