Lefogyhat, ha reggelire csokoládétortát eszik

Illusztráció
Nem bűn a csokitorta?
Vágólapra másolva!
Jobb hírt nem is közölhetnénk ennél: egy izraeli kutatócsoport kísérletének tanulságai szerint segít lefogyni a reggelire fogyasztott desszert. Mivel reggel a leggyorsabb az anyagcserénk, ilyenkor érdemes leginkább édességet fogyasztani – persze csak a teljes, tápláló reggeli kiegészítőjeként. 
Vágólapra másolva!

A torkos reggeli után egy teljes napunk marad még, hogy ledolgozzuk a plusz kalóriákat. Azért is szerencsésebb reggelre időzíteni a napi csokoládé- vagy süteményadagot, mert így könnyebb lesz kordában tartani a nap folyamán ránk törő nassolási ingert – számolt be a Telegraph.

Csokit ettek, mégis fogytak

A kutatók két csoportra osztottak 198 betegesen elhízott embert. Az egyik csoport tagjai egy 300 kalóriás, szénhidrátszegény reggelivel kezdték a napot, a másik csoport pedig egy kiegyensúlyozott, teljes étkezést kapott, amelynek 600 kalória volt az energiaértéke és tartalmazott egy szelet csokoládétortát is. A napi kalóriabevitel összértéke mindkét csoportnál megegyezett – a nők napi 1400, a férfiak pedig 1600 kalóriát vihettek be.

Nem bűn a csokitorta? Forrás: Ács Bori

A 32 hetes kísérlet felénél mindkét csoport tagjai átlagosan 14 kilót fogytak. A kutatás időtartamának hátralevő részében azonban az alacsony szénhidráttartalmú reggelin élők visszaszedtek átlagosan 10 kilót a leadott fölöslegből, míg a kiegyensúlyozott reggelit fogyasztók további hét kilót fogytak. A kísérlet végére érve azok, akik 600 kalóriát fogyasztottak reggelire, átlagosan 18 kilóval többet fogytak, mint azok, akik 300 kalóriát kaptak.

Szénhidrát nélkül, szomorúan

Daniela Jakubowicz, a Tel-avivi Egyetem professzora arról számolt be, hogy bár a két csoport összesen ugyanannyit ehetett naponta, azok, akik kevesebb szénhidrátot kaptak reggelire, nem igazán érezték, hogy jóllaktak volna. Sokkal erősebb volt a cukor iránti vágyuk a teljes diéta alatt, így többet csaltak, mint azok, akik teljes reggelikkel kezdték napjaikat, és akiket nem gyötörtek nassolási rohamok a nap folyamán.

Csokoládétorta három alapanyagból Forrás: Zirig Árpád/Táfelspicc

Csokoládéfüggőség, szevasz!

Bizonyos ételek szigorú kerülése vagy az étrendből való kizárása gyakran azt eredményezi, hogy hosszú távon függővé válunk a tiltott ételtől. A reggelire elfogyasztott desszert megvéd attól, hogy a nap hátralevő részében éhségrohamok vagy csillapíthatatlan édességvágy törjön ránk, mert szabályozza az éhségért felelős hormont. Ennek a hormonnak a szintje minden étkezés előtt megnő, de a leghatékonyabban a reggeli idején szabályozható.

Nem csak a kalória számít

A kutatás eredményei alátámasztják azt a feltételezést, amely szerint a fogyás – rövid és hosszú távon egyaránt – ugyanúgy függ az étkezések időzítésétől és összeállításától, mint a kalóriabeviteltől, foglalta össze a tanulságokat a professzor. A legtöbb ember számára elsősorban az jelent kihívást, hogy megtartsa a már elért, ideális súlyt. Ebben segíthet, ha a magasabb kalóriájú ételeket reggelre időzítjük.

Váncsa István diós-narancsos csokoládétortája Forrás: Táfelspicc

A felső képen egy szelet mandulás Sacher-torta látható, melynek receptjét itt találják.