Vágólapra másolva!
Angliában kirobbant a legújabb élelmiszer-hamisítási botrány. Egy friss kutatás bebizonyította, amit eddig is sejtettünk: az olcsó bolti fűszerek nagyon gyakran csak részben tartalmazzák azt, ami rájuk van írva. A bizonyítás drága, senki sem tudja, hogyan kellene ellenőrizni.
Vágólapra másolva!

A legújabb botrányt a Queen’s University Belfast egyik professzora, Chris Elliot robbantotta ki. Felhívta a kormány figyelmét egy júliusban megjelent publikációra, mely szerint

a szárított oregánó legalább negyede pótlékokból áll össze.

Nem csak arról van szó, hogy pusztán törmelékekből és az oregánó kevésbé értékes részeiből, hanem teljesen más növényekből: leginkább olíva- és mirtuszlevelekből, amelyek jóval olcsóbbak, és épp eléggé hasonlítanak a helyettesítendő fűszerre.

A kutatás megállapította, hogy a legdurvább esetben

a termék hetven százaléka nem az volt, aminek eladták.

Fogyasztói szempontból ez bicskanyitogató lehet, hiszen ha a pótlékok nem is károsak az egészségre, a hetven százalék már óriási arány.

Megbízhatóbbak, mint bolti társaik? Forrás: Táfelspicc

A vizsgálat eredményei után a Food Standards Agency is beszállt az ügybe – ők már esetleges allergén anyagokat keresnek a bolti fűszerekben. Az efféle élelmiszer-ipari csalások ugyanis nem csak arról szólnak, hogy mást adnak el nekünk, mint állítják, hanem veszélyeket is rejtenek magukban. Szintén korábbi angliai botrány volt, hogy felfedezték, hogy az őrölt köményt mogyoróval dúsították fel – védtelenné téve azokat a vásárlókat, akik mogyoróallergiában szenvednek.

Chris Elliot is többet lát az ügyben, mint hogy bizonyos fűszerekbe olcsó pótlékok kerülnek:

A tanulmányt, amely az egész ügyet beindította, a Which? fogyasztóvédelmi csoport kezdeményezte. Ötven különböző szupermarketben vásároltak 78 fajta oregánót. A 78-ból 19 zacskóban találtak oda nem illő összetevőket.

Íme, az oregánó Forrás: AFP

A Which-csapat korábban már komoly sikereket ért el: 2013-ban szintén ők hívták fel a kormány figyelmét arra, hogy számos marhahúsként eladott termék tartalmaz lóhúst.

A brit Nébih, azaz a Food Standards Agency egyelőre annyit mondott, hogy a fogyasztóknak joguk van tudni, mit vásárolnak, ezért szigorúbb ellenőrzésekre lesz szükség. Ami a piac komplexitását figyelembe véve nem lesz egyszerű és olcsó vállalkozás.