Depresszió ellen egyen rendesen

Ápold a babád bőrét fillérekből - így készül a házi babaolaj dr. life mandulaolaj
Vágólapra másolva!
Kutatók összefüggést találtak az étkezési szokások és a mentális egészség között. Úgy tűnik, ami a testnek jó, az a szellemnek is.
Vágólapra másolva!

Az étrendet eddig kizárólag a test fizikai állapotával kapcsolatban vizsgálták, azonban a spanyolországi Las Palmas de Gran Canaria és a Navarra Egyetemen végzett kutatás most a mentális egészséget helyezte a középpontba. Mint kiderült, nem hiába. A Biomed Central folyóiratban publikált eredmények alapján kijelenthető, hogy

az étkezési szokásaink nagyban befolyásolják, hogy depressziósak leszünk-e vagy sem.

Az 1999-ben kezdődött vizsgálatban 15 093 személy vett részt, a legtöbben a spanyolországi Navarra illetve más egyetemek diákjai voltak. Feltétel volt, hogy egyiküket sem kezelhették korábban semmilyen mentális betegséggel. A kutatás éveiben összesen 1 550 résztvevőnél diagnosztizáltak klinikai depressziót.

Ami a testnek jó, az a szellemet is karban tartja Forrás: Thinkstock

Fontos, mit eszünk

Az adatközlőknek három étrendtípushoz – a mediterránhoz, a vegetáriánushoz és az alternatív egészséges étkezés index 2010-hez – képest kellett meghatározniuk magukat. Ebben egy előre elkészített értékelési rendszer segítette őket, melyben például az édességek és a feldolgozott húsok, a transzzsírsavak negatív; az olajos magvak, gyümölcsök, zöldségek, vitaminok pozitív értékűek voltak.

Az étrendek jellemzése

Alternatív egészséges étkezés index 2010: jellemző a sok zöldség és gyümölcs, kizárólag teljes kiőrlésű liszt pékáruk, gyümölcslevek, olajos magvak, hüvelyesek, vörös húsok (akár feldolgozott formában is), omega-3 zsírsavak, nagyobb mennyiségű nátrium fogyasztása. Az alkohol és a transzzsírsavak sem szerepelnek tiltólistán.

Vegetáriánus étrend: a tápanyagbevitel zöldségekből, gyümölcsökből, magvakból, gabonafélékből, hüvelyesekből áll össze. Az állati eredetű hozzávalók (állati zsiradék, tojás, tejtermékek) megengedettek.

Mediterrán étrend: szintén fontosak a zöldségek, gyümölcsök, magvak, hüvelyesek és a mérsékelt alkoholfogyasztás. Újdonság a fentiekhez képest a nagy mennyiségű hal és tejtermékfogyasztás, az olíva olaj használata.

Almudena Sanchez-Villegas, a Las Palmas de Gran Canaria Egyetem professzora és a kutatás vezetője elmondta:

A feltevésünk az volt, hogy bizonyos élelmiszerek, amelyek hozzájárulnak a test egészségéhez, megvédik az elme, a szellem jó állapotát is."

Az egészséges étkezés mentális védelmet is nyújt Forrás: Thinkstock

A három megnevezett étrend közül az alternatív egészséges étkezés index állt a legközelebb a depresszió megelőzéséhez köthető értékekhez. A második helyen a mediterrán diéta állt. A depresszió megelőzése szempontjából

a legfontosabb tényezőknek az omega-3 zsírsavakat, zöldségeket, gyümölcsöket, hüvelyeseket, olajos magvakat és mérsékelt alkoholfogyasztást határozták meg.

A professzor hozzátette: „Megfigyeltünk egyfajta küszöb-jelenséget. Nagyon fontos momentum, hogy amikor valaki elkezd hű lenni egy egészségesebb étrendhez – ilyenkor jól megfigyelhető változások állnak be testi és szellemi szinten is.

Még egy mérsékelten szigorú diéta is összefüggésbe hozható a depresszió rizikójának elkerülésével.

Érdekes azonban, hogy ez az érték nem növekszik azáltal, ha valaki szigorúbban veszi az étrendi megkötéseket”.

Az olajos magvaknak kiemelkedő szerepe van Forrás: Thinkstock

A kutatás gyenge pontja, hogy a résztvevők önállóan, szakértői jelenlét nélkül nyilatkoztak az étrendjükről, illetve mentális állapotukról. Az eredmények azonban biztatóak, a vizsgálat folytatása pedig tervben van.