A hal fogja lázba hozni a magyar konyhákat

hal
Kis egészségbombák
Vágólapra másolva!
Ha beválik a Miniszterelnökség halfogyasztást támogató kampánya, akkor a hal lesz az új divatőrület a hazai gasztronómiában. A Vörösmarty téren be is mutatták, hogyan próbálják ezt megvalósítani, melyek a hallal kapcsolatos leggyakoribb tévhitek, illetve azt is megtudtuk, hogy mi köze van a főzésnek a házassághoz.
Vágólapra másolva!

A minőségi borok és a street food újrafelfedezése után a halételek megújítása lehet a következő divathullám a magyarországi gasztronómiában – legalábbis ezt szeretnék a Kapj rá! kampány működtetői.

A magyar lakosság közel fele egyelőre évente csupán egyszer, vagy legfeljebb néhány alkalommal fogyaszt halat,

általában karácsonykor halászlevet, illetve a balatoni nyaraláson hekket.

Pedig a halételek elkészítése sokkal több lehetőséget rejt, ráadásul az itthoni fajok megfizethető áron hozzáférhetők.

Évente egyszer, halászlevet Forrás: MTI/Bugány János

December 5-én a budapesti Vörösmarty téren található karácsonyi vásár látogatói megtapasztalhatták, hogy

egy kis ötletességgel milyen új ízek nyerhetők ki a halételekből.

A felhajtás apropója, hogy a magyar emberek 65 százaléka fehér húsból, míg 29,7 százaléka vörös húsból készült ételeket fogyaszt leggyakrabban, miközben a megrögzött halkedvelők részaránya a lakosságon belül alig 3,5 százalékra tehető.

Kis egészségbombák Forrás: Tam Baker/Flickr

A számok közelről nézve még szomorúbb képet mutatnak: a hazai halfogyasztók 11,1 százaléka évente csupán egyszer, 36,1 százaléka pedig évente néhány alkalommal eszik halat. A halételek népszerűségével kapcsolatos legfontosabb jellemzők közé tartozik, hogy az emberek harmada valamilyen alkalomhoz – rendszerint karácsonyhoz vagy a balatoni nyaraláshoz – köti; a magyarok által legismertebb faj pedig a ponty.

A ponty nem a legfinomabb, de a legismertebb Forrás: MTI/Németh György

A felmérés szerint a megkérdezettek 74,7 százaléka halászlevet, míg 71,9 százaléka rántott halat fog enni karácsonykor. Azonban a helyzet változni látszik: a közelmúltban egyre több étterem és vendéglátóhely kísérletezik azzal, hogy a hagyományos magyar halfajokból készült ételeket újragondolja, és új ízekkel lepje meg a vevőket.

Gyerekét se kímélje a haltól

A Kapj rá! kampány fontos eleme, hogy a gyerekeket is meggyőzzék, hiszen ha valaki gyakrabban találkozik halas ételekkel a gyerekkorban, annak valószínűleg felnőttkori szokásai közé is beépül a halfogyasztás. Az év elején egy főzőversenyt is rendeztek, ahol izgalmas receptetek teszteltettek kisiskolásokkal.
Ezeket a recepteket bátran kipróbálhatja saját gyerekein is.

„A magyar gasztronómiában több divathullámnak lehettünk a szemtanúi az elmúlt években. Elegendő a magyar borok újrafelfedezésére, a street food népszerűvé válására, vagy a kézműves sörök térhódítására gondolni.

A hazai gasztronómia megújulásának következő állomása a magyar halból készült ételek újrafelfedezése és megújulása lehet”

– mondta Áman Attila, a The Bigfish étterem konyhafőnöke és a kampány séf szakértője.

Ámán Attila séf és a ponty Forrás: Zirig Árpád

A szakember kifejtette: a siker kulcsa, hogy miként tudunk a fogyasztók széles köre számára elérhető halfajokat olyan módon elkészíteni, hogy az egyszerre kínáljon új és vonzó ízeket:

Ez a halételekkel is így van. Ha a megvásárolt halat mindig egyféleképpen készítjük el, akkor egy idő után már nem fogjuk kívánni. Tehát fontos, hogy hűek legyünk, mégis képesek legyünk megújítani a halételekkel való viszonyunkat”.

Halászlé finn módra Forrás: Tarnie/Flickr

A halászlé a magyar gasztronómiai tradíció fontos és értékes eleme, így mindenképpen ragaszkodnunk kell hozzá. Azonban

ez nem azt jelenti, hogy a hétköznapokban ne főzhetnénk egy mediterrán hallevest,

például pontyból. „Ezen kívül is számtalan lehetőségünk van arra, hogy az üzletekben és piacokon bármikor elérhető magyar halfajokból, némi kreativitás segítségével, egyszerű, finom és egészséges ételeket tálaljunk” – mondta Áman.

El a kezekkel a halászlétól!

A Knorr nemrég készített egy reklámfilmet, amelyben egy séf újragondolja a bajai halászlevet. Zsigó Róbert, a térség országgyűlési képviselője, aki egyben a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, Fercsák Róbert Baja polgármestere, valamint Vedelek Norbert alpolgármester levélben fejezték ki nemtetszésüket Regina Kuzminának, az Unilever Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának. Az esetről itt olvashat.

Hozzátette, szerinte

emelkedne a halfogyasztás, ha sikerülne széles körben eloszlatni a hallal kapcsolatos kételyeket:

„Kevesen tudják például, hogy a szálkák eltüntetésének milyen egyszerű módja az irdalás. Ez az eljárás nem igényel komolyabb konyhatechnikai tudást, és rövid idő alatt elvégezhető.” Ami az árakat illeti: a pontyfilé ára összevethető a pulykamell árával; és kedvezőbb áron érhető el, mint például a marhahús.

Áman Attila az Origónak korábban már megmutatta, nem is olyan nehéz a profi irdalás: