Összeragadt a szánk a cukortól

müzliszelet
Vágólapra másolva!
Legalább valami egészségeset egyen napközben a gyerek – gondolja sok szülő, amikor a tízórais csomagba egy-egy müzliszeletet is bedob. Azt már rég tudjuk, hogy a reklámokban eltúlozzák egészséges mivoltukat, és bölcsen hallgatnak a sok cukorról, ami összetartja őket. Mostani tesztünkben viszont az is kiderült, melyik a legfinomabb!
Vágólapra másolva!

A müzli eredetileg az alpesi pásztorok eledele volt. Ezt korszerűsítette egy svájci orvos, természetgyógyász és táplálkozási reformer, Maximilian Bircher-Benner, mondván, a gabonából, gyümölcsökből és magokból álló, rostban gazdag étel jót tesz az emésztésnek.

Óriási a választék a boltokban Forrás: Zirig Árpád

Hegyekből a kórházba, onnan a boltba

Előbb kizárólag a kórházi étrendben jelent meg, de hamar átkerült a háztartásokba – igazi sikert azonban az amerikai epigonok segítségével aratott. Az ősreceptben az alkotóelemek aránya pont fordított volt, mint manapság: gyümölcsből volt benne a legtöbb, zabból a legkevesebb.

A cukor aránya is lényegesen alacsonyabb volt

– a modern élelmiszeripar belépésével a mai müzli már csak nyomokban emlékeztet svájci ősére.

Az, hogy rudacskákká préselik, a praktikumnak köszönhető, hiszen nem kell kevergetni, csak feltépni a csomagolást – nem véletlen, hogy ennyire népszerűek a müzliszeletek. Aradvári-Szabolcs Mariann dietetikus azonban felhívta a figyelmet arra, hogy mielőtt ilyet adnánk a gyereknek, pár percre azért álljunk meg a bolt polcai előtt.

Rózsaszín kaviár lepréselve? Sajnos nem Forrás: Zirig Árpád

Összezavarásra képes mennyiség

Ne dobjuk be az elsőt, vagy a reklámokból legismertebbet a kosárba, inkább olvassuk el az összetevőket:

A müzliszeletek közül nagyon sok a túl édes, túl cukros. Figyeljünk arra is, hogy olyan mesterséges édesítőszerek, mint az aszpartám vagy a szaharin ne legyenek benne. Elérhetőek már vitaminokkal, ásványi anyagokkal dúsítottak is, sőt találni olyat is, amiben olajos magvak vannak – ezek a jobbak. A kamu joghurtos rétegeknek ne dőljünk be, inkább adjunk a gyereknek egy kis igazi joghurtot, hogy abba mártogassa.

Mehetne bele több gyümölcs Forrás: Zirig Árpád

A sok cukorral óvatosan

Vessenek egy pillantást az összetevők listájára, olyat vegyenek, ahol elöl a gabona és a gyümölcs szerepel, nem a cukor és a többi összetevő. Érdemes ellenőrizni a tápanyagtáblázatot is, hogy tudjuk, mennyi kalóriát viszünk be egy adaggal – így több terméket is össze tudunk a boltban hasonlítani.

Mivel rengeteg ízesített verzió kapható, tesztünkhöz megpróbáltunk nagyjából egyezőeket venni. Színre szín, gondoltuk, így

a gyümölcsös, azaz a málnás, epres és áfonyás feliratokat kerestük.

Amiből nem volt ilyen, azt vettük, amit találtunk.

Valósághűen rózsaszín? Nem Forrás: Zirig Árpád

Mind ehető, de vannak túl cukrosak

Ehetetlenül rosszat nem leltünk, túl édeset annál többet.

A győztes a többség számára ismeretlen Muesli & Fruits lett,

ami igazából semmi extra, de éppen ettől jó, mert nem akar több lenni saját magánál. A második hely a klasszikus Cerbonáé, míg a bronzot a Ma Baker Giant zabos téglája nyerte el. Ugye önök is az utolsóra kíváncsiak? Szerkesztőségi kóstolásunkon a Knusperone végzett leghátul – egy rajongója, dicsérője sem akadt szegénynek.

Jöjjenek a részletek, lapozzanak!