Óriási csata a gázrózsák mögött

Bocuse d Or - A nyertes plakát története, Kult
Vágólapra másolva!
Már tudjuk, kik lesznek a magyar séfek ellenfelei: nyilvános a lista, kik csatáznak majd a gázrózsák mögött. A nemzeti selejtezőket követően már tudjuk, hogy mely 20 ország versenyzője vesz részt a Bocuse d’Or európai döntőjén.  
Vágólapra másolva!

A legtekintélyesebb gasztronómiai versenyt május 10-én és 11-én a Budapesten rendezik meg, a Sirha Budapest szakkiállítás keretében. A tét óriási: az 5 óra 35 perces kulináris show végén – melyen a magyar séf, Hamvas Zoltán elnököl – csak tizenegyen juthatnak be a Bocuse d'Or világdöntőjébe, a 2017-es lyoni Sirhára.

A magyar gömböc a tavalyi vb-ről Forrás: Design Hét

A Bocuse d’Or Europe megkerülhetetlen állomás, s egyben a selejtezősorozat legnézettebb eseménye is, ahonnan a legtöbb versenyző kerül ki a világdöntőre.

Ebben az évben a vándorversenyen újra találkozik az európai gasztronómia elitje.

Commis-juk és felkészítő trénerük támogatásával meg kell alkotniuk egy húsételt szarvasból és egy halételt kecsegéből és annak kaviárjából.

Hozott ízekkel

Magyarország és Budapest már szerepel Európa gasztronómiai térképén. A bőséges, ízletes és fűszeres magyar konyha az ország történetének tanújaként ázsiai, német, olasz és szláv hatásokat is magába olvasztott.

Az európai lista Forrás: Bocuse d'Or

„Magyarországon szeretünk úgy fogalmazni, hogy gasztronómiai forradalom zajlott le tíz évvel ezelőtt – mondja Hamvas Zoltán, a verseny elnöke. –

Ennek a sikernek a bizonyítéka, hogy már két séfünk is képviselte az országot a Bocuse d’Or világdöntőjében 2013-ban és 2015-ben. Budapest büszke lehet arra, hogy immár négy Michelin-csillagos éttermet is ajánlhat.

Reméljük, nem csak nekünk tetszik Forrás: Origo

Az első falattól padlót kéne fogni

"A helyszínre érve valami nagyon furcsa eseménybe csöppentem. Nem szeretném, hogy az elit szakácsok teljes mezőnye egy emberként sértődjön meg rám, ezért az állatkerti majomház példáját ezennel ünnepélyesen elvetem. Helyette képzeljünk el egy olyan konyhát, ahol a szakácsok be vannak zárva egy üvegkalickába, a nézők meg kintről bámulják őket, esküszöm, néhányan még kopogtak és integettek is."

Tudósításunkat a maqgyar selejtezőről oitt olvashatják.

A Bocuse d’Or Europe vendégül látása új kihívás az ország számára. „Olyan lehetőség ez, mely mindannyiunk számára óriási motivációt jelent – hangsúlyozza Hamvas Zoltán. – Szeretnénk felhívni a figyelmet a fiatal generációra, szeretnénk csodálatos kulináris kalandot kínálni és új ízeket vinni Európa gasztronómiai színterére.”