Tízezren nézhetik a disznóvágást

verőce, disznóölés, böllér, duna
Doktor úr, égető érzés kínoz az orromban...
Vágólapra másolva!
Ha tél, akkor disznóölés: a hagyományos magyar gasztronómia egyik legizgalmasabb hagyománya ez. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb téli húsos mulatságát, a 15. Nemzetközi böllérversenyt szombaton tartják Napkoron.
Vágólapra másolva!

A korábbi évekhez hasonlóan több mint tízezer érdeklődőt várnak. Támba Miklós főszervező elmondta: mintegy huszonöt alkalmi hentescsapat idézi fel a hagyományos falusi disznóölést, köztük az erdélyi Kaplony, Szatmárhegy és Erdőd településekről érkezők is, akik a hazaitól eltérő módon készítik és tálalják fel a húsokat.

Mangalica feldolgozásában is összemérik tudásukat a böllérek - az általuk hozott állatoknak rendelkezniük kell a Mangalica Szövetség tanúsítványával is. A legjobb böllér címért küzdenek az indulók, de díjat kap a legnépszerűbb gárda is. A rendezvény szombat reggel 6 órakor kezdődik a Nyíregyházával szomszédos településen.

Része a hazai gasztrohagyománynak Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A szervezők elmondása alapján, fogópálinka elfogyasztásával indul a nap, amelyek szintén versenyeznek, csakúgy, mint a nap közben felszolgált forralt borok. Támba Miklós szerint különlegességnek számító gyümölcspárlatok is kerülnek az asztalra, így som, vadkörte vagy birsalma pálinka, a forralt boroknál pedig az ízesítés jelenti a ritkaságot, például a szegfűszegestől a narancsosig.

Az állatok kötelező elkábítása és kivéreztetése után a zsűri értékeli a húsfeldolgozást, a füstölésre és a hűtésre előkészítés mesterfogásait, illetve az elkészített toroskáposztát, hurkát és kolbászt is. Az érdeklődők is megkóstolhatják a disznóölés hagyományos ételeit, italait, annak a böllérgárdának, amelyik sátránál a legtöbben fogyasztanak majd, a közönségdíj jár.