243 tonna élelmiszert foglaltak le

nébih hús penészes kukac
Vágólapra másolva!
243 tonna, valamint további 17 ezer liter, élelmiszerbiztonsági szempontból veszélyes, terméket foglaltak le Magyarországon: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak is meghatározó szerep jutott az élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi akcióban. 
Vágólapra másolva!

Az Opson V. művelet 2015 novembere és 2016 februárja között zajlott 57 országban. Az akciót 2011-ben szervezték meg először 10 európai ország részvételével, ami mostanra jelentősen bővült. Az Europol és az Interpol által koordinált nemzetközi akció középpontjában a silány minőségű, hamis élelmiszerek és italok felderítése áll.

Napjainkban ugyanis az élelmiszerhamisítás – a drogkereskedelem után – a második legjelentősebb feketepiaci tevékenység,

ami potenciálisan súlyos egészségügyi kockázatot jelent a gyanútlan vásárlók számára.

A kép illusztráció Forrás: Nébih

A négy hónap alatt 57 országban összesen több mint 10 000 tonnányi élelmiszert és 1 millió liternyi italt foglaltak le a szakemberek. A zárolt termékek között például cukor, méz, olívabogyó, különböző édességek, húsok és alkoholos italok voltak, de olyan egzotikus élelmiszerek is előkerültek, mint a sáska vagy épp a hernyó.

Hazánkban az akció élelmiszerbiztonsági célú vizsgálatait – a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal közösen – 2012 óta a Nébih koordinálja. Itthon mintegy 243 tonna, valamint további 17 ezer liter élelmiszerbiztonsági szempontból veszélyes terméket foglaltak le, többek között bort, fagyasztott halat, húsokat és különböző zöldségeket és gyümölcsöket. A legtöbb eljárás a termékek ismeretlen eredete miatt történt, de a higiéniai szabályok megsértésére és a lejárati idő meghamisításra is akadt példa.