Vetkőzzön meztelenre két hamburger között!

burger king szauna
Vágólapra másolva!
Elsőre azt gondoltuk, átverés a gyorséttermi szauna, de valóban létezik Helsinkiben. Ki is lehet bérelni, bulikhoz vagy céges rendezvényekre - a hamburger opcionális.
Vágólapra másolva!

Hol máshol történhetne meg, hogy egy gyorsétterem saját szaunával rendelkezik, mint Finnországban? A Burger King franchise helyi birtokosa, a Restel nevű cég nem is egy, hanem két szaunát nyitott egyik egységében és a foglaltsági adatok szerint meglehetősen népszerű a szolgáltatás.

Leszu egy menü kólával és húsz perc szauna! Forrás: Origo

Persze, ha figyelembe vesszük, hogy

a finnek képesek még egy könyvtárba vagy egy stadionba is szaunát építeni, a gyorsétterem tulajdonképpen nem is annyira meglepő.

Míg nekünk meglehetősen fura gondolat csapatépítő céllal meztelenre vetkőzni, jól megizzadni, aztán hideg vízbe ugrani, Finnországban a szaunázás teljesen elfogadott közösségi program.

Így aztán bármilyen furán is hangzik elsőre, az, hogy egy vendéglátós cég szaunát is biztosít az általa üzemeltetett rendezvényhelyszíneken, tulajdonképpen valójában csak a rendelkezésre álló hely kihasználása és a kínálat bővítése.

Színben passzol Forrás: Origo

A születésnapokra és céges partikra is kínált, a gyorsétterem színeivel dekorált két szauna egyik 15 fős, míg a másik 10 vendéget tud fogadni, ez utóbbiban tévé is található, tehát prezentációk tartására is alkalmas.

A szaunákban a vendégek

természetesen fogyaszthatnak hamburgert

és egyéb Burger King fogásokat, bár ez nem biztos, hogy jó ötlet, tekintettel rá, mennyire beszívódnak a fába a szagok. Mivel a Restel egy nagyobb, más típusú szolgáltatásokat is kínáló cég, valószínűleg egyéb étkezési igényeket is ki tudnak szolgálni.

Finneknél ez normális Forrás: Origo

A cég weboldalán (sajnos csak finnül) elérhető foglaltsági táblázatban jól látható, hogy a nemrég nyílt lehetőség hamar sikeressé vált, jövő héten például még négy nap nem elérhetőek a szaunák.