Hivatalos: nem okoz rákot a kávé

kávé kiegészítők
Vágólapra másolva!
Levette a rákkeltő anyagok listájáról a WHO a kávét, mivel nem találtak elég bizonyítékot. A nagyon forró italokat azért nem ajánlják.
Vágólapra másolva!

Jó hírünk van a kávérajongók számára: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) levette a kávét a rákot okozó élelmiszerek listájáról, mivel a kutatók nem találtak elég bizonyítékot korábbi feltételezésükre.

Az International Agency for Research on Cancer (IARC) nem fél szembemenni az átlagfogyasztó vágyaival, korábban méretes felzúdulást keltettek azzal a kijelentéssel, hogy a vörös hús rákot okoz. Az állítást később dietetikusok és orvosok árnyalták, a húsipar meg aknamunkával vádolta a szervezetet.

A kávé más egyéb forró italokkal azért került fel a rákkeltő anyagok listájára, mert

jellemzően forrón, azaz kb. 65 fokosan fogyasztjuk.

A hőmérséklet alapján kockázati tényezőt jelentő csoportba tartozik még a víz, a tea és minden más forrón fogyasztott ital, amelyek

az IARC szerint növelik a nyelőcsőrák esélyét.

Csak nyugodtan igya meg Forrás: Ács Bori

A lyoni szervezet több mint 1000 kutatási eredményt vizsgálva végül arra a következtetésre jutott, hogy

a kávét fel lehet menteni a vádak alól, de a többi forró itallal kapcsolatban marad a figyelmeztetés.

Mivel az IARC egyértelműen az italok hőmérsékletét jelölte meg problémaként, feltételezhetően nem kell lemondanunk kedvenc teánkról sem, legfeljebb érdemes kicsit tovább várni, mielőtt megisszuk, hogy jobban lehűljön. Tekintettel rá ugyanis, hogy különösen a zöld tea fogyasztása milyen tudományosan bizonyított pozitív élettani hatásokkal rendelkezik, kár lenne lemondani róla.

Szerencsére pont a zöld teát ideális esetben eleve alacsonyabb hőmérsékletű vízzel kell felönteni, így kevesebbet kell várni, hogy megfelelő hőfokúra hűljön.