Menekült séfek főznek Párizsban

szakácstanuló, séf tanuló, szakács tanulók egy amerika iskolában
Vágólapra másolva!
A francia főváros az ételen keresztül bizonyítja be, hogy szerintük a menekültek kultúrájának helye van Európában.
Vágólapra másolva!

Június 17. és 21. között tíz párizsi étterem átadja konyháját egy-egy menekült szakácsnak, hogy megváltoztassák a migránsokkal kapcsolatot szemléletet a városban.

Az akció a menekült étel fesztivál elnevezésű rendezvény része, amelyet az ENSZ menekültügyi hivatala szervezett a június 20-án tartott menekültek napja alkalmából.

A főzést hét olyan szakács végzi majd, akik már megkapták a menekült státuszt és eredetileg Szíriából, Indiából, Elefántcsontpartról, Csecsenföldről és Sri Lankáról érkeztek.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ezek az emberek képességek, kulturális örökség, főleg pedig kulináris tudás birtokában érkeznek Franciaországba, és ezt értékelnünk kell, hogy segítsünk nekik beilleszkedni a francia társadalomba”

- mondta Louis Martin a Food Sweet Food nevű, nemzetközi gasztronómiai hagyományokat támogató szervezet alapítója.

Együtt többet tudnak Forrás: AFPSebastien Bozon

Felismertük, hogy

az étel hatalma közelebb hozza egymáshoz az embereket,

akik nem ismerik egymást és nem kell, hogy ugyanazzal a kulturális hátterrel rendelkezzenek” - tette hozzá Martin.

Párizsban egyébként most készülnek megnyitni az első hivatalos menekült-tábort a rászoruló menedékkérők számára. A háborús övezetekből érkező képzett konyhai személyzet értékét már Angliában is felismerték, az egyik jónak mondott új étterem a Mazi Mas is alkalmaz menekülteket. A németek szintén igyekeznek honfitársaikat a hasukon keresztül meggyőzni és felhívták a migráns szakácsokat, hogy gyűjtsék össze régi hazájuk legjobb receptjeit, sőt, már 2014-ben sorozatot forgattak a témáról.