Íme, a világ legegészségesebb hamburgere

Legegészségesebb
Vágólapra másolva!
Először jött a halas és a csirkés, aztán a glutén mentes és a zöldséges. Most pedig megérkezett kifejezetten egészségesre fejlesztett hamburger. Nem tudjuk, hogy tényleg akarjuk-e.
Vágólapra másolva!

A Nutri-burger névre hallgató alkotás a Groupon cégcsoport felkérésére született meg és brit táplálkozási szakértők fejlesztették ki. Elolvasva a hozzávalókat, az az érzésünk, mintha egy kicsit elvesztették volna a kapcsolatot a valósággal.

A Nutri-burger hozzávalóinak listája ugyanis meglehetősen méretesre sikerült: gyógyhatású gombák, cékla, quinoa adja a „húspogácsát", míg a zsemlét egy kesudióból, kimcsiből és vízitormából készült pufi alakítja.

Legegészségesebb Forrás: Groupon/Nutriburger

A szakértők egyébként nem csak hamburgert, teljes menüt alkottak. A burgerhez jár még egy édesburgonyából készült „sült krumpli" és egy

shake is, amelyet csokoládéból és virágporból kevertek ki.

A menü állítólag a javasolt napi rost, A és C-vitamin, valamint jód adag több mint 100 százalékát tartalmazza.

A menü és az alkotó Forrás: Groupon/Nutriburger

A Libby Limon táplálkozási szakértő által kikísérletezett recepthez összesen több mint 50 hozzávaló szükséges és elvileg otthon is elkészíthető. Már persze, ha tartunk a kamrában tengeri hínárt vagy fekete málna port. Azt egyébként a szakértők is elismerik, hogy ezeket a hozzávalókat nehéz beszerezni, de úgy gondolják, hogy az eredmény megéri az utánajárást.

Hát, őszintén szólva, nehéz elképzelni, hogy egy ilyen kreáció venné rá a hamburger iránt rajongó tömegeket az egészségesebb életmódra.