Inna egy pálinkát Erdélyben?

bánki pálinkaház címlapkép
Vágólapra másolva!
Az Erdélyi Pálinka Lovagrend képviselői a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseivel folytatott megbeszélés után bíznak benne, hogy hamarosan Erdélyben is használhatják a pálinka terméknevet- írta hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilap
Vágólapra másolva!

Dezső Tibor, az Erdélyi Pálinka Lovagrend szakmai vezetője a lapnak elmondta, pénteken megbeszélést folytattak a magyarországi szaktárca illetékeseivel annak érdekében, hogy az Erdélyben főzött pálinkákra is kiterjedjen az európai uniós eredetvédettség.

Így készül a kisüsti! Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A következő - szeptember közepére tervezett - megbeszélésig a minisztérium munkatársai összeállítanak egy memorandumot, és

elindítják az eredetvédelem erdélyi kiterjesztésének folyamatát

- tette hozzá. Ma csak a Magyarország területén, és Ausztria négy tartományában készített gyümölcspárlatot lehet pálinka terméknévvel forgalomba hozni.

Elmondta: az erdélyi pálinkakészítők azt kérték, hogy a pálinka megnevezést a történelmi Erdély, Bánság és Partium mind a tizenhat megyéjében használhassák a minőséget szavatoló pálinkafőzők.