A vizesflakon olyan koszos, mint a vécéülőke?

Jól néznek ki, de mi van a kupakban?
Vágólapra másolva!
Egy kutatás szerint az újrahasználható műanyag vizespalackok annyi baktériumot tartalmaznak, mint egy vécéülőke, és ezért rengeteg betegség forrásai lehetnek.
Vágólapra másolva!

Kevés dolgot mondanak, mondunk el többször a nyári hónapokban, mint hogy a megfelelő folyadékbevitel létszükséglet az egészséges élethez. Napi 2,5-3 liter folyadékot meginni pedig valamilyen újratölthető vizesüvegből a legkönnyebb és a legolcsóbb, ráadásul még környezetbarát is, ha nem hajigálunk a szemétbe folyamatosan műanyag palackokat.

Így aztán nem csoda, hogy az elmúlt napokban egyfajta hisztériát keltett egy vizesüvegek baktériumtartalmával kapcsolatos vizsgálat.

– szólt a legtöbb cím, és bár számszerűen valóban így van, a helyzet nyilván kicsit komplexebb ennél.

Jól néznek ki, de mi van a kupakban? Forrás: zak.com

A kifejezetten sporttémájú kutatásokkal foglalkozó Treadmillreviews nevű oldal jelentette meg az eredeti cikket, amelyben elsősorban a keményebb műanyagból készült, tartósabb palackokkal foglalkoztak, azon belül is elsősorban a szopókás, beépített szívószálas megoldásokkal. Ettől még persze a kapott eredmények vonatkoztathatóak a sima ásványvizes üvegekre is, amiket újra és újra csapvízzel töltünk fel, de a csavaros kupak valószínűleg kisebb rizikót jelent.

A szívószálas a legbiztonságosabb Forrás: treadmillreviews.net

A kutatók arra jutottak, hogy a rendszeresen használt műanyag vizesüvegek azon része, ami konkrétan a szájunkkal érintkezik, több baktériumot tartalmaz, mint egy vécéülőke vagy a kutya tányérja. Ez mondjuk önmagában nem sokat mond, tekintettel rá, hogy maga

az emberi test is meglehetősen sok baktériumot hordoz magában

alapjáraton, és egy részük nem is túl kedves, mégsem betegszünk meg tőlük automatikusan.

A kutatás azonban szerencsére arra is kitért, hogy milyen típusú baktériumok élnek a kupakokban, szopókákban: a legtöbb esetben potenciálisan káros, akár az antibiotikumoknak ellenálló bacikról van szó sajnos.

Azt is vizsgálták, mely típusú zárókupak a legkevésbé mocskos, és nem gondoltuk volna, de a szívószálas megoldás bizonyult aránylag veszélytelennek, míg a szopókás volt a legdurvább.

Ez most mind megy a mosogatógépbe Forrás: Origo

Az eredmények alapján a kutatók a szívószálas műanyag palackokat javasolják elsősorban, és a nehezen tisztítható, sok apró részből álló zárókupakok kerülését is támogatják. Arra is felhívták a figyelmet, hogy

ne igyunk maradék állott vizet, és rendszeresen tisztítsuk üvegeinket.

A legjobb megoldás az olyan műanyagból vagy rozsdamentes acélból készült palack, amelyet mosogatógépbe lehet tenni, így néhány naponta könnyedén megtisztítható.

Feltételezzük, hogy a vizsgálat felfedezései vonatkoznak az általunk is kedvelt, teához és kávéhoz használt utazóbögrékre, termoszokra is. Mi most azonnal be is tesszük mindet a mosogatógépbe.