Vágólapra másolva!
Pompás interaktív térképen mutatja meg a The Daily Viz, melyik országban mennyi alkoholt fogyasztanak, és milyen típusút. Ahogy azt sejtettük, megdöbbentően elöl állunk, de vannak nálunk többet ivó nemzetek is.
Vágólapra másolva!

Nagyon ráérnek a The Daily Viznél, vagy az is lehet, hogy csak tudják, az olvasók imádják a toplistákat, és ha kreatívan dolgozzák fel, mindenki átveszi a hírt. Főleg, ha olyan megosztó témáról van szó, mint az alkoholfogyasztás. Különösen így a száraz november közepén.

Mert azzal mindenki egyetért, hogy nem okos dolog túl sok alkoholt inni, csak abban térnek el a vélemények, hogy pontosan mennyi is a túl sok. Abban azért valószínűleg senki nem kételkedik, hogy a lista első helyén álló Fehéroroszország éves 17,32 literes átlagos fogyasztása nem mondható egészségesnek, főleg, hogy ebből 8,16 liter pálinka.

Sörös nemzet vagyunk inkább Fotó: Hajdú D. András - Origo

A második Litvánia, aztán jönnek a csehek és a horvátok, majd meglepetésre Ausztria, Portugália és Franciaország, az írek csak nyolcadikok a WHO adatai szerint. Magyarország a 10. helyre itta fel magát 11,5 liternyi fogyasztással, ami körülbelül egyenlő arányban oszlik el a sör, bor, pálinka szentháromságban. Na jó, egy kicsit több sört iszunk azért.

Világítunk rendesen Forrás: thedailyviz.com

A puszta adatoknál azonban jóval érdekesebb kérdés, hogy az alkoholfogyasztás milyen hatással van az adott ország polgáraira. A WHO statisztikái szerint minél több alkoholt isznak egy országban, annál több problémát okoz az italozás, de nehéz elképzelni, hogy a rangsor elején szereplő összes ország hasonló következményekkel küszködne.

A világ 10 legtöbb alkoholt fogyasztó országa

1. Fehéroroszország
2. Litvánia
3. Csehország
4. Horvátország
5. Ausztria
6. Portugália
7. Franciaország
8. Írország
9. Észtország
10. Magyarország