Nyúlgerinc kávéval és kétüteművel

2016.12.13. 12:10

A nyuszi nagyon cuki, de nagyon finom. Éppen ezért ünnep, ha a konyhába is jut belőle. Minap becsengettek hozzám, és kezembe nyomtak egy frissen lőttet. Hurrá, harapunk.

A vadakat érdemes érlelni, lógatni kicsit, pihengessenek. A miénk három napot kapott a télre magára hagyott műhelyben, békésen elhintázott a szétszedésre szánt 350-es Jawa blokk fölött. Képzeljék, valaki úgy tárolta évekig egy kertben, hogy a bal hengerben nem volt gyertya. Amikor levettem a hengerfejet, rozsda fogadott, és a berohadt dugattyú teteje. Nem tudom, mi lesz a sorsa, ha majd nem fagy rá a kezem a szerszámra a hideg deszkafalak között, szétszedem, hátha menthető legalább valamelyik eleme.

Fontos a vadhús érleléseForrás: Zirig Árpád

A nyulat viszont nem zavarta, hogy egy 639 Twin Sport kétüteműje fölött kell érlelődnie. Mondhatnánk, annak már mindegy volt, de ne legyünk udvariatlanok – az állatokat tisztelni kell. Nekünk is voltak gyerekkorunkban nyulaink, tisztelettel játszottunk velünk, nevet adtunk nekik, aztán apuval a kert végében megnyúztuk Bohócot és Hógolyót. Remek főtt nyúlsonkát készített anyukám.

A súlyosabb részeket nem mutatjukForrás: Zirig Árpád

Magam is meglepődtem, mennyire megmaradtak bennem az egykor látott mozdulatok. Strammul fölkötöttem a féltető alatt a gyerekek kerti hintájának a helyére és kirántottam a bőréből. Kislányom a másfél évesek békés érdeklődésével néha odajött, aztán játszott tovább a jégdarabokkal.
A házinyúl húsa szinte fehér, de a vadaké szép sötét, az illata is más, sokkal ősibb, ám valahogy valóságosabb is. Szétbontottam a testet, óvatosan emelve ki a gerinc melletti húsokat – ez a legjobb része az állatnak.

Csodálatos a színe, igaz?Forrás: Zirig Árpád

A combokból némi fűszerezés után (Roger nyúl a pácban) vadas lett, de a két, tenyérnyi darabot félretettem, hogy gyorsan kisütve vacsorát készítsek belőle. Nem kell nagy lacafaca, csak forró zsír: borsoztam és késhegynyi fahéjat masszíroztam bele, majd körbepirítottam, hogy kapjon egy kevés kérget. Nagyjából egy 0,7 deci feketekávét öntöttem alá – 100% arabica, közepes pörkölés, cukor nélkül – majd fedő alatt öt percig pároltam. Ennyi, kész.

Tortilla, chili, húsForrás: Zirig Árpád

Átpirított kukoricatortillával és pár csepp nagymarosi csiliszósszal kísértem le – ha valaki önöket is vadnyúllal kínálja a télen, nehogy visszakozzanak, remek ízekről maradnának le.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK