Marokkói mandulás-csirkés réteskorong

manulás csrkés pite
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Elkészítési idő: nettó 30 perc bruttó, 1 óra 20 perc

Alapanyagok:

  • 4+4 dkg vaj
  • 1 hagyma, finomra aprítva
  • 1+1 púpozott kávéskanál őrölt gyömbér és fahéj
  • 3 nagy csirkecomb, alsó és felső részére vágva
  • 4 dl leszűrt húsleves
  • 10 dkg egész, hámozott mandula
  • 4 dkg porcukor
  • 1 kávéskanál fahéj
  • negyed citrom leve
  • 3 egész tojás, enyhén felverve
  • 1 csomag réteslap
  • só, bors
  • a tálaláshoz porcukor és fahéj


Az apróra vágott hagymát a vaj felén üvegesre párolom, rászórok 1 kávéskanál gyömbért és fahéjat. Rádobom a csirkecombokat, sózom, borsozom, körbepirítom, majd felöntöm a húslevessel. Lassú tűzön puhára főzöm, majd kihalászom őket, és lefejtem a húst a csontról. A húslevesbe öntöm a felvert tojásokat, belefacsarom a citrom levét. A mandulát száraz serpenyőben megpirítom, összekeverem a cukorral és egy kiskanál fahéjjal. Egy kivajazott formát kibélelek a réteslapokkal úgy, hogy minden lapot megkenek olvasztott vajjal. Beleszórom a cukros mandulát, ráhalmozom a csirkét, majd nyakon öntöm a mártással. Lezárom a réteslapok széleivel, majd lekenem a tetejét is olvasztott vajjal. 200 fokos, előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt aranybarnára sütöm, porcukorral, fahéjjal megszórva tálalom.

Mautner Zsófi receptje