Tintahal mángoldlevelekkel

tintahalamangold
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc
Forrás: Táfelspicc

Mángoldlevél a kocsánya nélkül, olívaolaj, vöröshagyma, zellerlevél, fokhagyma, tintahal, fehérbor, paradicsom, erős paprika (peperoncino), frissen őrölt bors

Leszedem a kocsányt (a levélen végighúzódó eret is) annyi mángoldlevélről, hogy végeredményként fél kilónyi megtisztított anyagot kapjak, ezt megmosom, a rátapadt vízzel lábosba teszem, majd minden más folyadék vagy zsiradék hozzáadása nélkül fedő alatt erős tűzön négy-öt percig párolom. Ha már meglágyult, szűrőbe rakom, egy fakanállal kinyomkodom belőle a nedvességet, majd felcsíkozom és félreteszem.

Hat evőkanál olívaolajon megdinsztelek egy felkockázott hagymát, két gerezd finomra vágott fokhagymát és két evőkanál zellerzöldet, rádobok egy kiló előkészített és ujjnyi darabokra vágott tintahalat, sózom és borsozom, tíz percig kevergetem. Felöntöm negyed liter fehérborral, beleteszek két-három lehéjazott, kinyomkodott és felkockázott paradicsomot, valamint annyi peperoncinót, amennyit jónak látok. Lefedve puhára főzöm, a vége felé hozzáteszem a mángoldlevelet. Jeles liguriai étel.