Padre José marhaszelete

Váncsa marhahús
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Elkészítési idő: nettó 30 perc, bruttó 3,5 óra

Alapanyag:

  • Négy-öt grillezhető marhaszelet, az elérhető legjobb minőségű húsból

a páchoz:

  • egy-másfél deci világos szójamártás
  • két evőkanál földimogyoróolaj
  • két evőkanál ketchup
  • egy kiskanálnyi nagyon finomra vágott (nem zúzott!) fokhagyma
  • egy kiskanál szárított oregano
  • egy kiskanál frissen gorombára őrölt bors

a mártáshoz

  • fél kiló guava
  • fél-egy deci borecet
  • négy evőkanál sötét rum
  • négy evőkanál passata
  • négy evőkanál friss citromlé
  • egy kisebb hagyma
  • hüvelykujjnyi darab friss gyömbér
  • egy evőkanál világos szójamártás
  • két kiskanál worcester
  • két gerezd fokhagyma
  • friss chili, só és bors ízlés szerint

A pác hozzávalóit összekeverem, ráöntöm a húsra és három órán át állni hagyom. Be lehet tenni a hűtőbe, de fölösleges.

Elkészítem a mártást. A guavát kimagozom, húsát péppé turmixolom, a hagymát, fokhagymát, gyömbért, chilit finomra vágom. Lábasba teszem az összes hozzávalót, felöntöm egy-két deci vízzel, felforralom majd közepes lángon tíz-tizenöt percig főzöm. Ha túl sűrű lenne, adok hozzá még egy kis vizet. Azon frissiben is, de hidegen is jó. (Ha netán valami latin-amerikai bolt kerül az utunkba, menjünk be és keressünk kész guavapasztát. Praktikus, sokáig eláll, a latin-amerikaiak is azt használják, ehhez a recepthez például negyed kilót.)

Kiszedem a húst a pácból és grillen megsütöm, kinek-kinek úgy, ahogy szereti, majd a mártással tálalom. Önmagában is finom étel, de az első szakácskönyvem 100. receptje szerint készült salátával fogyasztva maradandó élményt tud nyújtani.

Az itt leírt guavás grillmártás nemcsak véres marhahúsokkal, hanem például grillezett sertésoldalassal, flekkennel, de akár sült kacsával is működik