Szusisuli 1. rész - A szusirizs

szusirizs
Vágólapra másolva!
Soha senki nem fog megtanulni szusit készíteni ebből a sorozatból, hiszen mi sem tudunk. Aki meg akar tanulni, menjen Japánba, és tíz év múlva talán konyítani fog valamit hozzá. Cserébe rövid az élet, mi pedig felületesek vagyunk, és több szusit szeretnénk enni, mint amekkora keretünk van kedvenc japán éttermükre. Ezért nekiálltunk buherálni, amiből annyi kisülhet, hogy a hazai szusibárok egy részének színvonalát simán karmoljuk. Sőt.
Vágólapra másolva!

A fajta

A szusirizs pontosan annyira érzékeny kérdés, mint a rizottórizs. Kunsági "B"-ből nem fog sikerülni, még akkor sem, ha ismerünk olyan anyukát, aki még a tasakos rizst is képes ragacsosra főzni. Célrizs kell.

Forrás: Táfelspicc

A rövid szemű rizst magasabb amilopektin-tartalma is megkülönbözteti a hosszú szemű fajtáktól, és pont ez okozza azt a tapadást, ami alkalmassá teszi a szusi elkészítésére. Kifejezetten szusirizsként értékesített rizsekkel érdemes belefogni, természetesen ebben is vannak olcsóbb, illetve dűlőszelektált, szemenként sorszámozott változatok, az ezek közötti bubuskodásba most - soha - nem megyünk bele.

A mosás

Mert mosni kell. Ha elmarad a mosás, a szusirizs nem kellemesen összetapadó, de önálló szemekből fog állni, hanem egy nagy ragacsos csiriz lesz, amit senki se szeretne.

A lábosba rakom a rizst, felengedem kétszeres mennyiségű vízzel, és a kezemmel a lábos alján balra jobbra dörzsölöm a rizst. Leöntöm a vizet. A rizst nedvesen párszor a tésztagyúráshoz hasonló mozdulatokkal átdolgozom, a szemeket finoman egymáshoz dörzsölve. Felöntöm vízzel, és addig ismételem az egész műveletet, amíg a víz tiszta lesz. Ez nem fog hamar bekövetkezni, de a szusi nem idegbetegeknek való, ezt már most szögezzük le.

A videón megnézhetik az egész folyamatot, ami valójában kicsit bonyolultabb, mint a mi leírásunk.

A főzés

Két egység rizst felengedek három egység vízzel, és felforralom, majd fedő alatt, alacsony lángon 20 percig főzöm. Hagyom kihűlni. Aki bubuskodna és maximalizmusra törekszik, vásároljon rizsgőzölőt, a különbség valóban érzékelhető, mi viszont ezen a ponton kötöttünk egy jó nagy kompromisszumot, és nem vásároltunk gőzölőt.

Az ízesítés

1 bögre rizsre 1 dl rizsecetet és 1 evőkanál cukrot számítok. Az ecetet felmelegítve feloldom benne a cukrot, és ezt keverem a kihűlt rizshez.

Nem sózok. Se a főzővizet, se semmit.

A következő rész tartalmából:

Eszközök és tekerés