A maradék újjászületése: mi legyen a húsvéti resztlivel?

Húsvéti maradék
Nem kell kidobni a maradék kalácsot
Vágólapra másolva!
Húsvétkor még nagyobb eséllyel termelhet a konyha maradékokat: mégsem annyi rokon jön át, amennyire számítottunk, a gyerek tavaly fél kiló sonkát tolt be egy ültében, idén viszont közli, hogy már nem szereti. Alább a teljesség igényével próbáljuk összegyűjteni mindazt, amit a húsvéti ételmaradékokkal kezdeni lehet.
Vágólapra másolva!

Nálunk nincs maradék. Egyik kedvenc szakácskönyvem - egyik a kettő közül, amivel a kezemben elköltöztem otthonról, hogy felépítsem a saját háztartásomat - nem a remek receptek miatt alapmű. Olyan konyhai szemléletmódot ad, amely semmilyen korban és semmilyen életkörülmények között nem avul el.

Minden sorát szeretem, és gyakran újralapozom, de mindig a maradékok feldolgozásáról szóló fejezet a kedvencem. Akinek családja van, vagy egyáltalán főz, tudja, hogy az egészben a legnehezebb nem a technika elsajátítása vagy a receptek lekövetése, hanem a szervezés. Biztosan van az a húszéves rutin, amivel már pont annyi rizst főz ki az ember az ebédhez, amennyi kell, de amíg ez nem sikerül, marad a kreatív maradékfelhasználás.

Nem kell kidobni a maradék kalácsot Forrás: Ács Bori

Kalácsmaradék

2-3 napos, enyhén szikkadt

  • Pirítósnak, főleg házi májpástétommal, de vajjal és lekvárral is üt.
  • Kalácspudingnak, mákos gubának vagy máglyarakásnak. Most éppen kereszteztük a máglyarakást a mákos gubával és a kalácspudinggal, a végeredmény egy csodálatos hibrid.

Mákos rakás

Alapanyagok:

  • egy kb. félkilós szikkadt kalács
  • 6 dl tej
  • 3 tojás sárgája
  • 3 evőkanál kristálycukor
  • egy rúd vanília kikapart magjai vagy egy kiskanál vanília kivonat
  • 3 db közepes méretű alma
  • 5 dkg vaj
  • 10 dkg mák
  • 10 dkg porcukor

A tejet felmelegítem a cukorral és a vaníliával. A tojások sárgáját felverem. A meleg tejet folyamatos keverés mellett a tojássárgákhoz öntöm, majd az egészet visszaöntöm a fazékba, és kevergetve sűrűre főzöm. Egy jénai alját kivajazom, az aljába fektetem a felszeletelt kalácsot. Egyenletesen rálocsolom a tojásos-tejes keveréket.

Kicsi a rakás? Mákosat kíván! Forrás: Origo

A mákot összekeverem a porcukorral, ezt szórom rá. Az almát vékonyra szeletelem és a kalácsra rakosgatom. 180 fokosra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütöm. Közben a tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verem, kiveszem a sütőből a félkész gubát, rásimítom a habot, a sütő hőmérsékletét 150 fokosra mérséklem, és visszateszem. Addig sütöm, míg meg nem szilárdul a tetején a hab, ekkor elzárom, és félig nyitott sütőajtóval hagyom lassan kihűlni. Még langyosan, házi baracklekvárral tálalom.

Bundás kenyér és francia pirítós

  • Klasszikus, sós bundás kenyér kalácsból, erre szerkesztőnk külön esküszik, sőt ajánlja hozzá a sonkamaradék zsíros nyesedékeinek felhasználását.
  • Édes bundás kenyér, bő olaj helyett kevés vajon.

Francia pirítós

Alapanyagok

  • 4 szelet szikkadt kalács
  • 2 tojás
  • 2,5 dl tej
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 2 evőkanál cukor
  • vaj
  • bármilyen gyümölcs

A tojást a cukorral felverem, hozzáöntöm a tejet és a vaníliát. Belefektetem a kalácsszeleteket, 10 percig állni hagyom, közben egyszer megfordítom. Serpenyőben kevés vajat olvasztok, közepesen erős hőfokon sütöm a lecsepegtetett kalácsszeletek mindkét oldalát 2-2 percig. A serpenyőben visszamaradt vajon néhány perc alatt karamellizálom a gyümölcsöt, aztán a kalácsra halmozom. Azonnal tálalom.

Száraz kalács

  • Karamellizált kalácskocka. Pudingra, egyszerű túrókrémre, mascarponekrémre vagy görög joghurtra halmozva, esetleg gyümölcsökkel kombinálva ötperces, csinos pohárdesszert.
  • Édeskés ízű levesekbe a legjobb kruton.

Kőkeményre száradt kalács

  • Még ez sem érett meg a kidobásra. Aprítógépben vagy reszelővel luxuskivitelű morzsa lesz belőle, a legjobb, amivel túrógombócot, nudlit, derelyét, szilvásgombócot beboríthatnánk, egészen másképp ropog és másképp vonja be az alapot, mint a zsemlemorzsa.

Sonkamaradék

  • Quiche, ez a szuper tojásos, sós torta variálható sonkamaradékkal is. Ebben a receptben például a sajtot cserélheti le elmorzsolt sonkával
  • Bármilyen salátára feltétnek, például a lejjebb olvasható új kelkáposzta-salátába.
  • Rántottába.
  • Melegszendvicskrémbe darálva.
  • Fasírt alapmasszájához darálva a füstölt íz kedvéért.
  • Mindenféle káposztás ételbe, töltött káposzta gombócába, székelykáposzta alapjához.
  • Főzelékfeltétnek, levesbetétnek, különösen kelbimbóhoz, brokkolihoz, kelkáposztához.
  • Minden rakott és töltött ételhez: rakott karfiol, kelkáposzta, savanyú káposzta, töltött karalábé, cukkini stb.
    Kelkáposzta-saláta? Igen! Forrás: Origo

Új kelkáposzta-saláta sonkával

Alapanyagok

  • fél fej új kelkáposzta
  • egy szelet kenyér, megpirítva
  • 30 dkg maradék füstölt sonka
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • bors
  • magvak

A kelkáposztát felcsíkozom, forró vizet öntök rá, lefedem és néhány percig állni hagyom. Leszűröm. A pirított kenyeret és a sonkát felkockázom, elkeverem a káposztával, majd összeforgatom az ecetből, olajból, sóból és borsból kevert öntettel. Végül megszórom a magokkal.

Maradék főtt tojás

Éppen a fent említett Polcz Alaine, de az Ínyesmester is rengeteg meglepő ötlettel szolgál. Egyszerűen húsnak tekinti, így például bepanírozza és kirántja vagy pörköltet készít belőle. Sőt vagdaltnak is alkalmasnak találja: áztatott zsemlével, fűszerekkel gyúrva össze.

  • Hagyományosan hidegtálakhoz passzol: kaszinótojás, majonézes tojás, töltött tojás lehet belőle.
  • A bulikedvenc tojáskrém, libazsírral vagy vajjal.
  • Nizzai salátába tonhallal.
  • Fasírt közepébe nyomva.
  • Főtt krumplival és kolbásszal kész a rakott krumpli.
  • A britek egyik kedvenc étele a kedgeree, ami egy fűszeres, rizses egytálétel, eredetileg főtt tojással és füstölt hallal készül, most viszont adja magát az alkalom, hogy utóbbit füstölt húsvéti sonkára cseréljük, így:
    A britek egyik kedvenc étele a kedgeree, ami egy fűszeres, rizses egytálétel Forrás: Origo

Húsvéti kedgeree

Alapanyagok:

  • 20 dkg főtt rizs
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 csokor újhagyma
  • 1 db paradicsom
  • ujjnyi gyömbér lereszelve
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál currypor
  • 1 citrom leve
  • 2 kemény tojás
  • kb. 30 dkg főtt füstölt sonka

A vajon megpárolom a lereszelt gyömbért, fokhagymát és a vékonyra szeletelt újhagymát. Hozzáadom a felkockázott paradicsomot és a curryport. Belekeverem a rizst és a kockákra vágott sonkát, átpirítom. Óvatosan beleforgatom a felnegyedelt kemény tojásokat. Tálalás előtt meglocsolom a citrom levével.