Gondolnák, hogy a gyereknek hiányzik a vakáció ideje alatt az óvodai menza? Pedig így van. A kiscsoportot sikeresen elvégzett fiam a minap arra kért, készítsek neki a nyáron olyan ételeket, amilyeneket „a Gizi néni csinál”.
Persze nem Gizi néni főz, nagy kondérokban érkezik a főzelék az óvodába, de ez most mindegy is. A négyéves nagyfőnök folytatja: „Persze, ne olyanokat, amiket nem szeretek, ne csinálj gombalevest! Csak betűtésztalevest, meggylevest, paradicsomos káposztát. Olyan izé… husival. És tejberizst. Meg diós tésztát! Ilyen ebédeket te miért nem csinálsz soha?”
Az első felháborodáson túllépve – diós tészta és meggyleves az én konyhámban még nem fordult meg, és amúgy is, hányszor jobb az itthoni koszt az ovisnál? – végül is rájöttem, hogy ez minden szempontból jó fejlemény.
Ha a gyereknek hiányzik az óvodai menza, az azt jelenti, hogy nem is olyan rossz az, mint gondolom,
nem kell tőle úgy félni, mint ahogy egész évben tesszük mi, anyukák. Hogy szegény, miket ehet ott bent!?
Aggódva vizsgáljuk a kifüggesztett étlapot, szörnyülködünk. Erre kiderül, hogy, ha nem is minden elemét, de szereti. Az otthoni menü menzásodásával azért is nyerek, mert ütős adut ad a kezembe ezekkel a rendelésekkel: ha nem eszi meg, a fejéhez vághatom, hogy ő kérte.
Teljesen azért nem lehet meghülyíteni, szóval megpróbálom a maximumot kihozni ezekből az ételekből – igazán jól készítem el őket.
Itthon nem lesz olyan lisztes rántás, amiben megáll a kanál, nem kerül az ételekbe margarin, nem pótoljuk vízzel a tejet, dejóval a diót, és így tovább.
Érdekes kísérletbe kezdtem: vajon az óvodai menza iránt érzett nosztalgia így is működik majd? Vagy hozzám vágja a teli tányért mindenestül a határozott véleménnyel rendelkező ovis?
Még soha életemben nem láttam pizzás csigát, amit szintén a listára biggyesztett a gyerek.
Szerencsémre azonban jártam már pékségben, így tudom: a "pizzás" jelző csupán annyit jelent mifelénk: paradicsomos. Maximum paradicsomos-sajtos.
Próbaképpen vettem is egy ilyen nevű pékárut a sarkon, és nem csalódtam: ketchup és nagyon kevés trappista volt a tészta között. A kenyér-, illetve pizzatésztánál lágyabb tésztát dagasztottam, sűrű házi paradicsomszószt és parmezánt kentem rá.
Alapanyagok a tésztához:
A szószhoz:
A tejet meglangyosítom, belekeverem a cukrot és az élesztőt. Hozzáadom a lisztet és a sót, elkeverem, amikor összeállt, hozzáadom az olívaolajat, deszkára borítom. Rugalmas tésztát gyúrok belőle. Letakarva a kétszeresére kelesztem. Közben a szószhoz egy lábosban olívaolajat melegítek, hozzáadom az összetört fokhagymát, egy percig melegítem, majd a paradicsomot is beleöntöm. Sóval, mézzel, oregánóval ízesítem. A nagyobb paradicsomszemeket egy krumplinyomóval szétnyomkodom. Felforralom, néhány percig rotyogtatom, míg be nem sűrűsödik.
Amikor a tészta megkelt, téglalap alakúra nyújtom. Megkenem a szósszal, reszelek rá bőven sajtot, feltekerem és felszeletelem. A csigákat sütőpapíros tepsire teszem, hagyom további 20 percet kelni. Közben a sütőt előmelegítem 220 fokosra. A csigáknak negyed óra kell, hogy megsüljenek.
Gondolhatnák, hogy ez egy egyszerű étel, mégis elég könnyű rosszul készíteni. Hogyan nem lesz száraz, tömbökben álló a tészta, amiről a dió is csak lehullani tud? Egy kis vaj és lekvár segít.
Alapanyagok:
A tésztát sós vízben éppen csak puhára főzöm, leszűröm, és rögtön hozzákeverek egy darabka vajat, különben azonnal összetapad. A diót finomra darálom a cukorral. Tálaláskor a tésztára diót szórok, majd egy kanál lekvárt is adok hozzá, így keverem el.
A citromhéjas vízben főtt, tejfölös habarással készült meggylevesnek még a gondolatától is a hideg ráz ki, ráadásul rengeteg idő, míg lehűl, no meg a vitaminok is mind odavesznek. Ez a leves valójában egy turmix, de ha tányérba merjük, és kanalazzuk, ez a csalás fel sem tűnik.
Alapanyagok:
A kimagozott meggyet megszórom a porcukorral, és 10-15 percig állni hagyom. A negyedét kiveszem, félreteszem. Hozzáadom a joghurtot és a tejet, leturmixolom. Lehűtöm. A félretett meggyel tálalom, esetleg szórok rá karamellizált kalácskockákat, elég jól ellensúlyozzák a savanyú levest.
Ragacsos, diónyi darabokban tapad, kívülről szétfőttnek tetszik, valójában belül kissé kemény, semleges vízízű. Így emlékszem vissza a menzai tejberizsekre. Szerencse, hogy valójában ugyanannyi energiába kerül elkészíteni úgy, hogy krémes legyen és selymes, de tényleg jó alapanyagok kellenek hozzá. A kerek szemű rizs a legjobb, szusi- vagy rizottórizs, de az átlagos márkák kerek szemű változatai is működnek.
Alapanyagok:
Mindent egy lábosba öntök, és felteszem főni. Közepes lángon felforralom, majd alacsony lángon folytatom a főzést. Nagyon oda kell rá figyelni, mert könnyen kifut. Körülbelül fél óra alatt lesz kész, közben időnként megkeverem. Ha túl sűrű, teszek még hozzá tejet. Langyosan vagy hidegen tálalom, kakaóporral, lekvárral vagy friss gyümölccsel.
A krumpliban annyi a keményítő, hogy kár hozzá rántást készíteni, elég egyetlen mozdulat a botmixerrel.
Alapanyagok:
A vajat megolvasztom, rádobom a krumplit, kevés vizet öntök alá, hozzáadom a babérleveleket, sózom. Puhára párolom, ízesítem ecettel, paprikával majoránnával, a botmixerrel egy-kettőt turmixolok rajta, de éppen csak annyit, hogy besűrítse a levét. Tejföllel vagy anélkül tálalom – itt éppen sült kolbásszal.
Alapanyagok:
A káposztát tálba teszem, besózom. Állni hagyom 15 percig. Közben felaprítom a hagymát, olívaolajon megpárolom, hozzáadom a paradicsomot, a mézet, sózom. Nagyon alaposan kinyomkodom a káposztát. A paradicsomhoz adom, elkeverem, és puhára párolom. Ha túl sok levet engednek közben, nagy lángon rövidre forralom.
Anya, még sosem főztél ilyen finomakat!”
Korábbi, gyerekeknek készülő ételek receptjei: