Szeretném, ha a gyerekeim gasztronómiai szempontból nyitott, kalandvágyó lények lennének, szívesen próbálnának ki új ízeket és alapanyagokat,
ha szeretnének étterembe járni, és nem mindig a rántott hús miatt.
Sőt, mindezeken felül még az is csodálatos lenne, ha mindennap ennének nyers zöldséget, gyümölcsöt dögivel, és persze sok húst, halat, de kevés édességet.
Ezekkel a vágyakkal érkezik az amerikai írónő, Pamela Druckerman is Franciaországba, ahol azt tapasztalja, hogy mindez a francia gyerekek többségének simán megy. A Nem harap a spenót című, rettenetesen ügyetlenül fordított címmel megjelent könyv nemcsak a táplálkozásban, hanem egy általános gyereknevelési szemléletben látja meg azt a különbséget, ami a francia gyerekeket megkülönbözteti a brit és amerikai kölyköktől. Megnéztük, tanulhatunk-e belőle, és ha igen, mit.
Persze a francia szülők nagy segítséget kapnak az intézményektől is. Míg a mi gyerekeink fehérrépa-főzeléket esznek úgynevezett húspuffanccsal, addig a francia babák már totyogós korukban négyfogásos, lassú, szertartásos ebédet ülnek és élveznek végig. Általában valamilyen nyers zöldséggel, salátával kezdik az étkezést, ez lehet például paradicsomsaláta klasszikus vinaigrette-tel. Ezt követi valamilyen hús vagy hal, körettel, az étkezést pedig mindig másféle sajt és friss gyümölcs vagy gyümölcskompót zárja.
A sajtról már a bölcsődében elbeszélgetnek a dadusok a gyerekekkel,
így egy francia kisgyerek már természetes módon tesz különbséget camembert és kék sajt között.
Hogyan lehetséges, hogy megeszik a zöldséget a gyerekek? A szerző két trükkben látja a megoldást. Először is: a zöldségeket is meg kell tanulni szeretni, ki kell próbáltatni velük, beszélgetni kell az ízéről – a könyv szerzője szerint a francia szülők ezt küldetésként kezelik. Az egyik trükk, hogy az étkezés elején kapják a salátát, amikor még éhesek.
Mivel egyáltalán nem nassolnak, a főétkezésekre mindig megjön az étvágyuk, így megeszik a salátát is. Ha mégsem, fontos szabály, hogy mindenképp meg kell kóstolniuk, amit nem ismernek. Mivel ezek a szabályok egészen kiskortól minden családban és az intézményekben is jelen vannak, a dolog általában működik. A másik trükk az öntet és a változatosság. Elég banálisan hangzik, de ha az étel finom és szép, nagyobb kedvvel fogják megenni a gyerekek.
Az étkezéseket szabályokhoz kötik.
Nem lehet például szaladgálva enni, és mindig minden fogást meg kell kóstolni.
A francia szakkönyvek azt javasolják a szülőknek, sose adják fel: ha a gyerek egy alapanyagot visszautasít, próbálják meg újra és újra, sose akadjanak fenn, és ne értékeljék semmilyen módon az elutasítást, hanem ugorjanak a következő fogásra. Ha nem is szeret meg minden egyes zöldséget, ezzel a módszerrel nagyobb eséllyel kedvel meg közülük néhányat.
Azért nem ilyen rideg a francia gyerekek élete. A jelszó a gyereknevelési elvben a határ, ez érvényesül az étkezésben is. Vannak megszabott, merev határok, de azokon belül viszonylag nagy a mozgástér. Ha egy gyerek a boltban megkíván egy édességet, megkaphatja, de csak uzsonnára eheti meg. Nincs tiltva tehát a torkoskodás sem, csak éppen megvan a maga helye és ideje.
A gyerek így megtanulja, hogy várnia kell, nem mindent kaphat meg azonnal, amit akar. Létező dolog például a csokoládés szendvics mint uzsonna. Ehhez fogni kell egy darabka bagettet, ketté kell vágni, a közepébe pedig egy szelet étcsokoládét dugni.
Elég ijesztő megoldás, részemről akkor már inkább egy kakaós csiga gusztusosabbnak hangzik, de jól szemlélteti a rendszer végleteit.
Mivel a gyerekek így csak naponta egyszer nassolhatnak édességet, megtanulják jobban megbecsülni, de nem csak az a fontos. A családok arra is különös hangsúlyt fektetnek, hogy a kölykök megismerjék az ételek elkészítési módját, ezért minden hétvégén együtt sütnek valamilyen süteményt.
Korábban mi is írtunk róla, mennyire hasznos és érdemes gyerekekkel együtt sütni-főzni. A könyvben a szerző is bemutatja azt a süteményt, amit egy francia gyerek először megtanul elkészíteni. Elég, ha körülbelül ötig el tud már számolni, mert a mértékegységeket a joghurtos poharakkal kell kimérni. Attól különösen boldog lesz, ha eldöntheti, milyen ízesítéssel dobja fel a sütit.
Alapanyagok:
A gyerek elég két nagy tálat teszek. Az egyikbe beleütheti a tojást, majd beleöntheti a joghurtokat. Az üres joghurtos dobozzal hozzámérheti a cukrot és az olajat is.
A másik tálba pedig a lisztet és sütőport keverheti össze, majd a száraz összetevőket a nedves alapanyagokkal dolgozza össze. Ekkor önthet bele mindenféle ízesítőket, ha akar. Kiolajozott formába önti a kész masszát, és 180 fokosra előmelegített sütőben körülbelül 35 perc alatt meg is fog sülni.
Az alapanyagokat egy befőttes üvegbe teszem, és nagyon alaposan összerázom. Ez egy nagy adag, de sokáig eláll. Használat előtt mindig újra fel kell rázni. A könyv szerint
reszelt sárgarépához, ugyancsak lereszelt vörös káposztához és paradicsomhoz is keverik.
Évekkel ezelőtt olvastam először a könyvet, és már akkor megpróbáltam egy-két dolgot beemelni az elveiből saját hétköznapjainkba, ez azonban korántsem ilyen egyszerű. Az egyik gyerek fogékonyabb az új ízekre, a másik kevésbé.
Ha pedig nagy nehezen sikerül olyan szokásokat beiktatni az életünkbe, mint például a saláta, akkor is jön egy-két hetente egy betegség, ami felborítja az egészet.
A napi egyszeri édesség viszont könnyen kivitelezhető és működőképes minta,
mert ha például reggel, oviba menet a gyerek fagylaltért nyávog, tudja, hogy a délutáni túró rudit lecserélheti rá, de ki kell várnia, míg eljön az ideje. De a reszelt sárgarépát és a kék sajtokat is újra meg újra megpróbálom, egyszer csak rájönnek, milyen jó.