Ez Magyarország legjobb halászleve

2015.05.23. 07:58

Egy jó halászléért érdemes utazni, pláne annak, aki az ország legjobb halászlevevét szeretné megkóstolni. Az sem mindegy, hogy a Rév csárda megkapta a Gault & Millau 2014 Kulináris Örökség díját – a klasszikus halászos halászlé megmentéséért. Arról még nem is beszéltünk, hogy pont az érsekcsanádi komp mellett van a csárda, remek kilátással a Dunára, Veránka-szigetére, hab a tortán: ha összel érkezünk és figyelünk, szarvasbőgést is hallhatunk.

A legfontosabb: mindig friss a hal, válogatott minőségi fűszerpaprikával dolgoznak, bográcsban rotyog a lé és lábon száradt vörös fűzzel szabadtűzön készül a halászos halászlé, amiben a neve ellenére nincs belefőzve a halász. Igazából a szakmai kifejezés annyit jelent, hogy pont úgy készítik el, mint érsekcsanádi eleik. Semmi csicsa, semmi túlbonyolítás. 

Aki siet, annak előre kell szólnia, nagyjából egy órával, hogy enne halászlét, ha ez elmarad, akkor ott helyben marad a várakozás, mert az elkészülés ideje bizony 50 perc és egy óra között mozog. Mivel mindig friss, hát ezt ki kell várni. 

Mottó:

Nálunk egy kicsit megáll az idő, lelassul a pillanat, átértékelődik a gondolat. Már sok vendégtől hallottam az étkezések után: „már csak egy ágy hiányzik a nyugalom mellé”

Lássuk a menüt, amit meg is nézhetnek, hiszen a LifeNetwork Tv Restaurant című műsorának videója a cikk végén található.

Előétel:

Haltepertő

Haltepertő - Rév Csárda

Forrás: Nagy Bence

 Hozzávalók:

Felhasznált alapanyagok mennyisége (1 adag)

  • halhús ponty csíkozott 10dkg
  • olaj: 1 dl
  • kukoricaliszt: 3 dkg
  • lila hagyma: 3 dkg
  • kenyér (2 szelet): 8 dkg *
  • citrom: 3 dkg

*allergén anyag (búzaliszt)

Elkészítés a séf saját szavaival:

A felcsíkozott halhúsokat kukoricalisztben megforgatjuk, ízlés szerint sózzuk, és forró olajban kisütjük.

A cikk legvégén a videóban 1:16 től látható az előétel elkészítése lépésről lépésre.

Leves

Halászos halászlé tésztával

Halászos halászlé tésztával - Rév Csárda

Forrás: Nagy Bence

Hozzávalók:

Felhasznált alapanyagok mennyisége (1 adag)

  • nettó 30 dkg  halhús
  • 7 dl víz
  • házi metélt tészta: 8 dkg
  • vöröshagyma: 5 dkg
  • fűszerpaprika: 8 g
  • csípős paprika: 3 g (igény szerint)
  • só: 3 g

Elkészítés a séf saját szavaival: 

A megfelelő méretű bográcsban előkészítjük az előre sózott halhúst, a vizet és az apróra vágott hagymát, ezután feltesszük főni a tűzre. Forráskor hozzáadjuk az őrölt paprikát, majd tovább forraljuk. Az elkészítés vége előtt 10 perccel beletesszük a belsőségeket és ezután még 10 percig főzzük a halászlét. Elkészítési idő körülbelül 50 perc.

A cikk legvégén a videóban 6:35 től látható a leves elkészítése lépésről lépésre.

Főétel:

Harcsa kukoricalisztben

Harcsa kukoricalisztben - Rév Csárda

Forrás: Nagy Bence

 Hozzávalók:

  • Felhasznált alapanyagok mennyisége (1 adag)
  • harcsaszelet: 25 dkg
  • kukoricaliszt: 5 dkg
  • olaj: 1 dl
  • só: 3 g

Elkészítés a séf saját szavaival:

A harcsaszeleteket ízlés szerint sózzuk, ezután megforgatjuk a kukoricalisztben és bő forró olajban megsütjük.

A videóban 16:17 től látható a főétel elkészítése lépésről lépésre.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK