Mautner vs. Mautner

Úgy tűnhet, Mautner Zsófi nem sokban különbözik tőlünk, egyszerű háziasszonyoktól. Gyermeki bájjal tud betűkben visongani egy-egy szép darab citrom felfedezésétől, a leghétköznapibb egyszerűséggel, minden csináltság nélkül mondja el, hogyan jutott eszébe egy recept, magától értetődően említi meg, mit látott egy csillogó New York-i étterem teraszán, de azt is, hogyan gyúrt nudlit a nagymamájával kislánykorában.

Egyszerű, mégis bátor rendezőelvet választott, mikor szakácskönyvének megírásába kezdett: saját életét. Mégsem furcsa döntés ez, ha tudjuk, közvetlenül azután döntött így, hogy a Chili és Vaníliával megteremtette a magyar gasztroblog-kultúrát. Utazik, hazajön, emlékszik, piacra, étterembe jár, eszik, kóstol, főz. És megírja.

Családi örökségei, gyerekkori emlékei, valamint utazásai mesélik el a recepteket az első, majd kisebb hangsúlyeltolódással a második könyvben is. A különbség is csupán annyi, amennyi a szerző életében beállt változás: a hazatérés. Míg az első, Chili és Vanília szakácskönyvben az itthon csak nosztalgia, a második, Gyere velem főzni! -ben már küldetés: klasszikus magyar receptek modernizálása, felébresztése. A folytatásos regény első részében a hazai és a külföldi receptek még egymás mellett futnak, a másodikra már összeolvadnak, aminek végeredménye currys sült vajbab és a konfitált fokhagymával megfejelt kelkáposzta főzelék.

Receptjei pontosak, érthetőek, akár töltött káposzta, akár marokkói mandulás-csirkés réteskorong a cél. Nem szorulnak kiegészítésre, variálásra, sosem hagynak cserben. Vakon bízhatunk az utasításaikban. Jó velük együtt élni: biztos talajon, jórészt ismert alapanyagok és technológiák közt irányítanak (Vagy ha mégsem, azokért mindig megéri plusz kitérőt tenni, melyekben a szerző szintén segít.), ugyanakkor mindig adnak valami olyan újat, ami éppen csak annyit csavar a megszokott ízeken, hogy minden étel újjászülessen, és újabb száz éveket éljen.

Csak úgy tűnik, mintha egy lenne közülünk: a különbség éppen az általa annyit emlegetett apró hozzáadott érték, mint a csiliolaj a sárgaborsó főzeléken. Mautner Zsófi modern példakép, világlátott, szabad, vakmerő, aki felrúgta a langyos diplomatakarriert álmaiért, és ezek mellé képes és mer konzervatív értékeket is képviselni: nagyon jól főz és szerény, halkszavú. Egy-egy vacsora erejéig elképzelhetjük, hogy mi is ilyenek vagyunk, egy személyben tudjuk, amit nagyanyáink és amit unokáink.

Akiknek ajánljuk: Kezdőknek és haladóknak, akik hétköznap azt akarják megfőzni, amit gyerekkorukban anyjuk konyhájában ettek, csak egészen másképp, és hajlandóak vadiúj dolgokat kipróbálni, vaníliát tenni a csirkéhez vagy valódi tavaszi tekercseket kanyarítani. Kísérletező, nyitott, de a lelkük mélyén hagyománytisztelő népek stílusa ez.