Van piros tejesláda?

Vágólapra másolva!
Amikor a tejesláda szóba kerül, mindenki nosztalgiázni kezd, mert ugyanolyan közös pont ez, mint a golyórágó, a tejkaramella vagy a háztartási keksz. Miért nem lehet kikerülni, mióta van, miért nélkülözhetetlen, mi volt előtte?
Vágólapra másolva!

Ötven éve robbant be a nejlonharisnya a lábakra, és a műanyagláda a magyar élelmiszeriparba, egyes területekről sikeresen kiszorítva az addig használt farekeszeket. A műanyag térhódítása az élelmiszeriparban elsősorban annak köszönhető, hogy jól és könnyen tisztítható, fertőtleníthető, szemben a korábban használt fa és alumínium ládákkal szemben. Lesz hivatalos rész is, de a ládák (anyaguk nagy sűrűségű polietilén, a húsos 2 kg tömegű, 4 pont felfekvésű, egymásba rakható, 40 liter űrtartalmú, mérete: 600x400x230 mm, a kékszínű tejes 580x380x220 mm vagy kisebb méretű) ott vannak a hétköznapokban.

A fehér és a kék színű ládák tehát eredetileg csak tej- és húsáru szállítására voltak, onnan vándoroltak be a háztartásokba. Ha valaki unja a színeket néhány kattintással elérheti a piros, narancssárga darabokat is, ha a házi ládának mindenképpen passzolnia kell a környezettel. Az előnyöket nem nehéz felsorolni, a legfontosabb mégis annak a véleménye, aki dolgozik vele. Gál József hentest kérdeztük:

- Előfordul, hogy a láda szabványmérete nem megfelelő munka közben?

- Egy marha bontásánál előkerülnek olyan alkatrészek, amikhez kicsi, ilyen például a szegyoldalas, egész marhakaraj. Ezt meg lehet oldani horgoskocsival, arra akasztva szállítjuk, de a láda erre kicsi. Amire viszont jó, hogy szállítási szempontból optimális űrtartalmú, ha tele van pakolva hússal akkor még fel lehet emelni, kb 30 kg lehet, nyilván ez attól is függ mit teszel bele.

A fehér és kék ládák - előbbi húsos, utóbbi tejes - méretét, tömegét és egyéb tulajdonságait, például szinét, valaha szabvány rögzítette. Jelenleg uniós szinten szabályozott az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak leírása, így a húsos- és tejes ládáké is. Az Unióban ezek gyártása és forgalomba hozatala nem engedélyköteles, csak a végtermékre vonatkozó megfelelőségi nyilatkozathoz, illetve azzal egyenértékű igazolás meglétéhez kötött. A nyilatkozatban állítottak igazolásához szükséges igazoló dokumentumokat adott esetben be kell mutatni az ellenőrző hatóságoknak (összetételi adatok, a felhasznált anyagok minőségi, megfelelőségi bizonyítványai, gyártói és gyártási dokumentáció, mérési adatok, a jó gyártási gyakorlat (Good manufacturing Practice - GMP), a minőségbiztosítás (Quality Assurance - QA) és minőség ellenőrzés (Quality Control QC), a nyomonkövethetőség papíron vagy elektronikusan tárolt szabályai, az alkalmazottak esetében ezek ismeretét igazoló dokumentumok, stb.). A műanyag ládák gyártójának tehát olyan papírokat dokumentumokat kell a vásárló vagy továbbforgalmazó rendelkezésére bocsátania (amennyiben azok közvetlenül érintkeznek az élelmiszerrel), amelyek adatot szolgáltatnak arra vonatkozóan, hogy az élelmiszerrel rendeltetésszerűen érintkező termék megfelel a fenti előírásokban rögzített követelményeknek, közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kérdésünkre. A jogszabályokat itt érheti el.

És a láda praktikus előnyei, amiért mi is tartunk belőle:

Elnyűhetetlen. Ha van egy ládánk - és nem lopják el az egyébként általában már tisztázatlan körülmények között az ingatlanba került műanyagdobozt -, az marad is. Nem lyukad ki, mert vastag a fala, nem nyeklik, mert nem érte el az ásványvizes vagy üdítős műanyagpalackokra jellemző hirtelen fellépő anyaghiány. A ládánál valami miatt nem merült fel a környezetvédelemért azonnal tenniakarás, maradt ugyanaz a batár, mint gyerekkorunkban.

Befér a kocsi csomagtartójába. És mivel befér, hatalmas szolgálatot tesz, mert nem borul fel benne, ami egyébként felborulhat, de ha fel is borul, akkor sincs vész, mert: Nem ereszt. Nincsenek rajta lukacskák, ami miatt növényt ültetni lehet ugyan bele, de alkalmassá válik a túllocsolásra, de annyi mindenre jó még, hogy ki akar növényt ültetni bele? Felfogja tehát a dzsuvát és legfeljebb bebüdösödik, ez viszont kezelhető, hiába él a legtöbbünkben az emlék, hogy a felhalmozott zacskós kakaók közül csak a kupac tetejéről válasszunk, mert a többi annyira büdös, hogy elveszi a kedvet mindentől, nem csak az alján mindig barna szmöttyös tejitaltól. Igen, mosni kell. Nem, nem tudom, hogy a boltokban hányszor mosták a ládákat.

Lehet benne trutymákolni a kolbászt. Sőt, a disznófejet beletenni és gyereket ijesztgetni vele, kóstolót ebben vinni, visszakérni, aztán nem visszakapni, következő alkalommal kapni egy másikat és nem visszaadni. Szüretkor is valamiért ott van. Abba ömlesztik a szőlőt, hozza a háziasszony a sonkát és az üres és majdnem üres poharak összeszedésére is kiválóan alkalmas, mert nem ereszt, ugye és sok fér bele.

Könnyű tisztítani. Slaggal például. Vagy kádban. Ugyanúgy tisztítható, mit a többi műanyag eszköz, a lényeg, hogy sűrűn tisztuljon, így elkerülhető, hogy a műanyag magába szívja a koszt és a szagot. Szerencsére a láda annyira sokoldalú, hogy koszos-büdös darabokat sem kell kidobni, csak új funkciót kell neki találni. A legtöbb háziállat ugyan tud láda nélkül élni, de minek? A kisebb méretű kutya és a macska hálóhelye megoldva, a teknős sem tud kimászni belőle, mert csúszik az oldala, a halakat ebben lehet szállásolni az akváriumtakarítás alatt.

Vízgyűjtő A nyolcvanas években a legtöbb nyaralóban ugyan fémhordókban gyűlt az esővíz, de az Alföldön sok kertben a ládák vannak elszórva ugyanerre a célra. Ráadásul a kutya is könnyebben issza meg az összegyűlt esővizet a ládából, mint a hordóból.

Láda Pakolni lehet bele. Mindent. Szinte mindent legalábbis. A városiak leginkább szerszámokat tartanak benne, vagy mindent, amit nem tudnak hova tenni, de inkább nem dobnak ki. Elfér az ágy alá, szóval el lehet benne rejteni dolgokat és sokáig el is felejthetjük. Vidéken is van szerszámos fajta, de ebben érkezik ugye a kóstoló, a kifogott hal, a gomba és ebben elfér a zsák hagyma is. És a ládát egymásra is lehet pakolni, így a szerszám, a gyerek megunt játékai és a nagyi maradék csipkéje is elfér, akár egymás fölött is. A láda tehát majdnem polc és majdnem raklap is.