A tökéletes piskóta

piskóta
Vágólapra másolva!
Piskótát mindenki eszik: sok vagy kevés cukorral szereti, magasra, vékonyra, szaftosra vagy szárazra süti, nyersen hagyja, vagy kicsit odaégeti, ami persze még mindig jobb, mint ha megveszi a kész lapot, amely sosem látott tojást. A piskóta az első lecke, minden sütési tudomány alapja, és mint ilyen, pofonegyszerű, de nem elronthatatlan.
Vágólapra másolva!

Belefér némi lazaság, ugyanakkor némileg pontosnak is kell lenni. Nem kell hozzá annyi szerencse vagy a csillagok együttállása, mint a kelt tésztához, a buktató ugyanakkor még több. Tudni kell, hol ronthatjuk el, ebben pedig sokat segít a szakácskönyv-irodalom. Horváth Ilona a hozzá méltó ijesztgetős stílusban, de jól és pontosan írja le a lépéseket, ha azonban melléolvassuk az Ínyesmestert, elbizonytalanodunk, hiszen ő 6 tojáshoz csak 4 kanál lisztet ad meg, míg Horváth Ilona hatot. Nem véletlen: piskótából sincs két ugyanolyan, ahogy annak főszereplő alapanyaga, a tojás sem lehet mind egyforma.

Ha tartjuk Horváth Ilona alapszabályát az azonos számokkal, még mindig eldönthetjük, elmozdulunk-e egy bátor lépéssel a Mester felé, és megcsapjuk-e a kanalakat. Ha így teszünk, lehet, hogy lassabban készül majd el, és kezünket tördelve nyomkodjuk, szurkáljuk majd a tésztát, vajon elkészül-e, de ha jó időpontban vesszük ki, a világ leghabosabb piskótáját emelhetjük ki végül a sütőből.

Annyira vakon azért ne kövessük az Ínyesmestert, hogy a húsos, sós piskótatekercset is kipróbáljuk, mi megtettük, de nem ajánljuk senkinek. Julia Childot követve a francia piskótát tanulhatjuk meg, amelyben vaj is van, és ez a sok piskótanáci szerint egyszerűen nem piskóta, mégis sokat gazdagodhatunk a tojások felverésének, az elérendő állagok pontos leírásának megértésével. Ha pedig még él bennünk egy halvány emlék valamelyik felmenőnk kézmozdulatairól, már tényleg csak a lépéseket kell követnünk.

Alaprecept

Elkészítési idő: nettó 50 perc, bruttó 10 perc

Alapanyagok:

  • 6 db tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • 6 csapott evőkanál liszt
  • 1 nagy csipet só

A sütőt előmelegítem kb. 175 fokosra, ha van légkeverés, véletlenül sem kapcsolom be. A formát sütőpapírral kibélelem. Ha tortaformát használok, előbb körberajzolom a forma alapját, aztán vágom ki a kört a papírból. A forma oldalait kivajazom.

A tojások sárgáját és fehérjét szétválasztom, és külön tálba teszem. Igyekszem elérni, hogy a fehérjébe ne kerüljön túl sok a sárgájából, ha néhány folt mégis belepottyant, nem kezdem elölről az egészet, nem öntöm ki, nem sírok, majdnem biztosan így is hab lesz belőle. Arra viszont valóban ügyelek, hogy a héjból ne kerüljön bele egy darabka sem. A fehérjékhez adom a sót, majd gépi habverővel félig felverem.

Forrás: Táfelspicc

Hozzáadok egy evőkanál cukrot, majd tovább verem, egészen addig, míg igazán kemény nem lesz. A sárgájákhoz adom a maradék cukrot, és ezt a keveréket is jó alaposan felverem a gépi habverővel, egészen addig, míg ki nem világosodik és kissé be nem sűrűsödik.

Forrás:Táfelspicc

A hab és a liszt egy-egyharmadát a sárgájás keverékbe forgatom (Már nem habverővel, hanem spatulával, fakanállal dolgozok.), elkeverem, majd addig adagolom további kis részletekben, míg az egészet össze nem kevertem.

Forrás: Táfelspicc

A masszát a formában öntöm, beteszem a sütőbe. A hattojásos masszát körülbelül háromnegyed órán át kell sütni, ennél nagyobb mennyiséget tovább, kisebbet kevesebb ideig.

Forrás: Táfelspicc

Az első 10 percben semmiképp nem nyitogatom a sütő ajtaját, mert a tészta összeesik. Ha a tenyeremmel óvatosan megnyomom a tésztát, és az enyhén visszarúg, de legalábbis tömörnek érződik, kész. Ha éppen csak elkezdett színt kapni, kész. A formában hagyom kb. 10 percet hűlni, majd óvatosan, éles késsel körbevágom, és minimum két órán át hagyom teljesen kihűlni, mielőtt hozzányúlnék.

Forrás: Táfelspicc

Egyszerű ötletek és receptek: