Vágólapra másolva!
Kissé félve kezdtem lapozgatni a júniusi főzősújságokat, ha a május a spárgáról és az eperről szólt, akkor most térdig járunk majd a habos-málnás sütikben, gondoltam magamban. Félelmem alaptalannak bizonyult, cserébe turbóváltozatban érzem azt - bevallottan az én házam az én váram típus vagyok -, hogy, aki ide nyár végéig beteszi a lábát, az halál fia. Mert a június a baráti összejövetelekről szól. Kérek egy kis málnás sütit, segítség!
Vágólapra másolva!
Magyar Konyha június Forrás: Táfelspicc

Magyar Konyha június Forrás: Táfelspicc

Magyar Konyha
Megjelenik havonta, kiadja a Magyar Konyha Kiadó Kft. 74 oldal, 595 Ft

Hálás vagyok az újságnak, nem kell kitörő örömet éreznem, hogy tombol a nyár, nem akarnak feszt diétáztatni, könnyű salátákkal megtömni, viszont most is kaptam tőlük egy nyugodt, tartalmas délutánt. A grillezésről szóló cikk hiánypótló, végre tiszta, mi a szárazpác, a nedves pác, a grillszósz, és érthetően leírják, hogyan tudjuk megállapítani, mekkora a parázs hőmérséklete. A Nagykanizsán indult mustárüzemről mindent megtudok, tartalmas, alapos, érdekes írás. Ahogy a mondás tartja, kisgyerekkel és kutyával bármilyen terméket el lehet adni: olasz ételekkel akármilyen gasztronómiai magazint, a Konyha ezt is a profin csinálja, hat séf, három olasz és három magyar főz a magyar-olasz kulturális évad alkalmából. Kicsit sok a bor ebben a számban, inkább olvastam volna többet a piros bogyós gyümölcsökről.

Mit főznék belőle? Véres hurkás pizzalángos és Nudli tökmagolajos orda sajttal

Kiskegyed június Forrás: Táfelspicc

Kiskegyed Konyhája
Megjelenik havonta, kiadja az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft. 42 oldal, 245 Ft

Megkaptam. Gyümölcsös sütik. Még két oldalon. Még két oldalon. Még és még. Hascsikarásig. A fűszertanfolyam című írásból megtudom, hogy a citromfű citromillatot áraszt, a zsálya pedig "kissé zsíros húsételek mellett vadak, máj, halak, töltelékek, sajtok és főtt tészták, pástétomok ízesítésére is alkalmas". Nesze, a többit találd ki. Némi menopauza és hüvelyszárazság promóció után harcolunk a kilókkal, majd megemlítik mellesleg a tököt. Hát, ez most nem jött össze, van ilyen.

Mit főznék belőle? Citromtorta Capri szigetéről

Csodás falatok június Forrás: Táfelspicc

Csodás falatok

2013 nyár, kiadja az RF-HOBBY Kft. 50 oldal, 395 Ft

Ha jól értelmezem a főszerkesztő levelét, ez egy új lap a piacon. A borító láttán az első, ami eszembe jut: sok a szöveg. Együnk szuper ételeket, éljünk száz évig, facsarjunk vitamint! Hogy az egészséges szót, ami amúgy is bántja a szemem - jajrózsaszínű háttérben naposcsibesárga színnel szedték, nem csoda - miért kellett még alá is húzni, soha nem fogom megérteni.

Azt sem, hogy mit akartak mondani a nyári számmal, Mrs. Obamától kezdve Sophia Lorenig felvonultatnak mindenkit, akiket inkább egy celebmagazinban tudok elképzelni, mint főzősújságban. Az argentin sztéktől a haldiétán keresztül a nemzetközi ételekig van minden, sok, nagyon sok és nagyon tömény, még akkor is, ha nyári szám és hónapokra való olvasni- és főznivalóval akartak minket ellátni. Nincs koncepció, emiatt összeszedetlennek tűnik az újság, az útbaigazító színes nyilak szúrják a szemem, és hülyének érzem magam tőlük. Ami miatt mégsem bánom, hogy megvettem: a pástétomreceptek, a túrós ételek és a szendvicsek. Jó ötlet, jó receptek.

Mit főznék belőle? Cigánypástétom, Plikfiskur

Nők Lapja június Forrás: Táfelspicc

Nők Lapja Konyha
Megjelenik havonta, kiadja a Sanoma Média Budapest Zrt. 50 oldal, 270 Ft

A szóróajándékul kapott 35 ml-es Jar mosogatószer úgy hiányzott a konyhámból, mint a falat kenyér. A lap most is átgondolt, jó receptekkel teli, szép képekkel, mégis úgy érzem, a júniusból többet ki lehetett volna hozni. Van zöldborsó, hűsítő levesek, házi fagyi, desszertek piros gyümölcsökből, mégis hiányzik valami. Az ötletek is jók, májból készült finomságok, 160 g-os diéta és a magyar konyhákban néhány éve még ismeretlen alapanyagok, az újság mégis "vékonyabb", mint amit megszoktam. Vagy én vagyok hisztisebb.

Mit főznék belőle? Csípős garnélaleves kukoricával, Bulgursaláta cukkinivel, csirkemellel

Itt döbbentem rá, mi a bajom: hiányzik a karalábé, a tök, a lecsóvariációk, szívesen olvasnék dunsztolásról, savanyításról, kovászolásról, halakról, kapros-túrós lepényről és jaj, hol a töltött paprika?!

Good Food Június Forrás: Táfelspicc

Good Food
Megjelenik havonta, kiadja a Ventus Commerce Kft., a Kossuth Kiadói Csoport tagja. 106 oldal, 795 Ft (előfizetőknek 662 Ft)

Az újság szerint könnyű ételekkel és fröccsel tökéletes a június, ehhez képest már a huszadik oldalnál ideges bizsergés lesz rajtam úrrá a sok gyors recepttől. Amik egyébként jók, de mindig rohanni kell, legalább most ne kelljen! A wraphez való ötletek és a pizzafeltétek tetszenek, az egyszerű köretek is, engem köretekkel mindig le lehet venni a lábamról. A partifalatkákkal viszont ki lehet kergetni a világból, szezon van, a békát le kell nyelni, nincs mese. Klassz ötlet a nagyszámú vendégre való receptek hada, bár felszalad a szemöldököm: három és fél kiló lazacot az asztalra dobni valóban lélegzetelállító látvány, de az is az, amikor kifizetjük a kasszánál.

A hétvégére kínált teasütemények, kekszek igazán jók, utcabált meg szervezzen, aki akar. A kekszzászlócskákkal nem tudok mit kezdeni, Ramsayt továbbra is imádom. Ez a lapszám jól sikerült, örülök neki.

Mit főznék belőle? Fokhagymás-chilis garnéla szezámos tésztával, Uborkás-bodzás fröccs, Citrompite

Stahl magazin június Forrás: Táfelspicc

Stahl Magazin - Különszám - Mediterrán kalandok
Kiadja a Kulinária Kiadó Kft. 90 oldal, 595 Ft

Na, nem hűbelebalázs módjára! Megtudjuk, mire érdemes figyelni, ha a mediterrán konyha hívei vagyunk, sőt, Váncsa István és Vinkó József azt is elmondják, mi az, hogy mediterrán, és miért rajongunk ezért a térségért. Dél-Olaszországba tésztákért látogatunk el, aztán irány Franciaország zöldséges ételekért. Hagyományos ételeket halászoktól, juhászoktól, vadászoktól kapunk, és önálló részt kap az olíva is. Lepények és édességek, a ráadás a ratafia. Külön öröm, hogy egyetlen szó sem esik diétáról, sovány halakról, a lap rukolát nyomokban sem tartalmaz. Az olasz életérzés kifejezést sem, cupákos húsokat és fantasztikus fűszerezésű ételeket annál inkább.

Mit főznék belőle? Görög túrós pite, Csendőrsapka, Marseille-i halászlé, Banditák báránya, Spanyol fahéjas fánk, Török bárányhúsos lepény

Blikk Nők június Forrás: Táfelspicc

Blikk Nők Konyha
Megjelenik havonta, kiadja a Ringier Kiadó Kft. 42 oldal, 245 Ft

Szép a borító, tetszik az üde zöld és a kék együtt. Az eléggé megijeszt, hogy a szerkesztőség kedvenc zöldsége a cukkini. Hát nem egy ízorgia, na, de kíváncsivá tesz, mit hoznak ki belőle. És hátha lesz tök is! Piknikelünk, rizottókockákkal és kolbászos haséval, aztán szomszédolni megyünk, de nagy csalódás a határon túli ételek, a juhtúrós sztrapacskát meg a töltött padlizsánt már a nyolcvanas évek főzősújságjaiban is untam. Hoppá, lecsókrémleves pirítóssal! A lángolás egy pillanatig tart, jönnek a málnás sütik, és rögtön - megint - belefulladunk az unalomba: málnás ekler fánk és málnás túrós rétes. Aztán újra felkapom a fejem, végre valakinek eszébe jutott sütés nélküli édességeket kínálni, aztán megint dögunalom, rebarbarás-szamócás pite és epres-csokis rolád. Majd elfelejtettem, a cukkiniből végül kókuszos édesség készült.

Mit főznék belőle? Lecsókrémleves pirítóssal

Vidék Íze június Forrás: Táfelspicc

TV Paprika Magazin
Megjelenik havonta, kiadja a Reader's Digest Kiadó Kft. 92 oldal, 595 Ft

Az újsághoz csomagolt pizzaszeletelő jól néz ki, majd elajándékozom valakinek, aki szokott otthon pizzát szeletelni. Felvérteztem magam a magazinra, de kellemes meglepetés ér: a májusi agymosásnak nyoma sincs, könnyedebb és emészthetőbb a júniusi szám. Megint rengeteg jó recept van, mégsem olyan tömény. Vincent Vega kitesz magáért: rengeteg hús nélküli recept, változatosak, tartalmasak, az articsókás rakott tészta és a nyár gombóca (spenóttal és ricottával) biztos, hogy a következő napokban elkészül itthon. Ha kapok articsókát, persze.

Az újkrumpli főszereplő a lapban, helyes, nagyon helyes, A sütés aranyszabályai című cikk hasznos, érdekes és tanulságos, még akkor is, ha közben azon jár az eszem, miért pont júniusban akarnak mindenáron odaállítani a sütő elé? A sajttortareceptek is tetszenek, de éppúgy unom, mint az előzőekben említett juhtúrós sztrapacskát. A szerecsendió-virág, za'atar és sumac gyarmatárukról szóló cikknek nagyon örülök, Winkler most kukoricát pattogat, mivel nem eszem ilyesmit, a cikk olvasását későbbre hagyom.

Mit főznék belőle? Articsókás rakott tészta, Spenótos-ricottás gnocchi, Spenót csicseriborsóval és tükörtojással, Karfiolos-spenótos püré, Zöldborsóleves szerecsendió-virággal

Vidék íze
A Szabad Föld havi receptmagazinja. 58 oldal, 470 Ft

Csalódott vagyok, itt sincs tök. Ugyanazt érzem, mint a Nők Lapja Konyhánál: többet ki lehetett volna hozni a júniusból. Pláne egy olyan magazinnál, amelyik a vidék ízeit helyezi középpontba. (Nem, nem írom le még egyszer, hogy nincs tökrecept, eskü!) Jó sok süti van, akik nem tudnak pitét sütni, most megtanulhatják. Hohó, a jászkiséri barramunditenyészetről is van cikk! És van kakasherés pacal, taréjjal, úristen! Lagzis sütik, istenem, Lajcsi-szelet és ötlapos szalalkális, mennyit ettem gyerekkoromban! Kevesebbet sikoltozom, mint a múlt hónapban, mert ha nem lenne szó a borsófélékről, az újságból nem tudnám meg, milyen hónap van.

Mit főznék belőle? Kakasherés pacal, Tavaszi retek