A legkirályabb rétes, a burek

burek
Vágólapra másolva!
Folytatjuk péksüteményes sorozatunkat, ebben a részben a bureket mutatjuk be. A burek vagy börek a Balkán egyik kultikus étele, annyira elterjedt és hétköznapi, mint itthon a kakaós csiga vagy a lángos. Ha a rétest szeretik, ezt is fogják, a tésztát viszont nem vesszük, kizárólag otthon húzzuk!
Vágólapra másolva!

Eredete

A burek vagy börek vékony, rétestésztához hasonló (filo vagy yufka), vékonyra húzott-nyújtott tésztából és általában valamilyen sós (túró, hús, zöldséges, ritkábban édes) töltelékkel készült péksütemény. Feltehetőleg az Oszmán Birodalom korai korszakából, Anatóliai tartományáról származik, majd az oszmán konyha egyik alapkövévé vált. Az egykori Oszmán Birodalomhoz tartozó országokban ma is népszerű, főleg Észak-Afrikában és a Balkánon.

A Larousse lexikon leírása alapján eredetileg sűrű kaskavállal, azaz juhsajttal dúsított besamellel készül. A keveréket gömbökké formálják, majd egy 2 mm vékonyra nyújtott gyúrt tésztából ovális lapokat vágnak ki, ezekbe sodorják a gömböket. A szivar alakú fánkokat tojásba mártják, és forró olajban addig sütik, amíg feljönnek az olaj felszínére.

Burek otthon Forrás: Táfelspicc

A forma

Lehetne ilyen egyszerű is a burekkérdés, viszont azon kívül, hogy rengeteg ízesítésű lehet, elkészítési módja is országról országra változik, ráadásul országokon belül is változnak az ízek, a tekerési vagy a rétegezési módok. Olyan, mintha egy általános pörkölt- vagy halászléreceptet keresnénk: vannak kiindulási pontok, de lényegében házról házra másképp készül.

A su böregi az egyik legelterjedtebb török típus, amelynél a tésztát és a tölteléket egy lapos serpenyőben, tepsiben egymásra rétegzik. Az albán konyha készíti háromszög alakúra, vagy akár csigává tekerik, és utólag szeletelik. Az arab burek marha- vagy bárányhússal töltött, kurkumával, petrezselyemmel ízesíthetik. A szerbek a törökökhöz hasonlóan lapos, kerek formára sütik, főként finomra vágott, fűszeres hússal töltik. A bosnyákok csigává tekert burekje alapvetően szintén húsos, a másik népszerű fajta pedig a sós túrótöltelékes sirnica.

Elkészítés

A burekhez rétestésztát készítünk, mivel ez ropog, laza és szaftos is marad. Mindenképpen réteslisztet (vagy fogós lisztet) kell hozzá használni, ennek ugyanis magasabb a sikértartalma, ami meghatározza a tészta rugalmasságát. Tölteléknek mi most túrót választottunk.

Elkészítési idő: nettó 30 perc, bruttó 1 óra

Alapanyagok

  • 25 dkg rétesliszt
  • 1 nagy evőkanál lágy zsír
  • 1-1,5 deci meleg víz
  • fél teáskanál só
  • 3-4 evőkanál olvasztott zsír a kenegetéshez

Az alapanyagokat a házi rétesnél megismert technológia alapján összedolgozom, pihentetem, és sok-sok kedves, de határozott mozdulattal kihúzom, figyelve a vastagabb és vékonyabb részekre.

Így indul a rétestészta Forrás: Táfelspicc
Zsíros kézzel óvatosan kilapítom Forrás: Táfelspicc

Széthúzom Forrás: Táfelspicc

A kézfejemmel rásegítek, így biztosan nem szakad el Forrás: Táfelspicc

A tészta szélét egyenletes mozdulatokkal húzni kezdem Forrás: Táfelspicc

A szélén vastagabb marad, ezt majd lecsipkedem Forrás: Táfelspicc

Ha kiszakad, nem érdemes tapasztgatni, csak rosszabb lesz, menni kell tovább, annyi fontos csak, hogy ezekre a területekre majd ne tegyünk tölteléket. Egyenletesen vékony, áttetsző tésztának kell lennie.

A tészta vastag széleit lecsipkedem, mivel az a jó, ha a tészta csak egy könnyű, szaftos, de ropogós réteg a töltelék körül. Esszenciális a viszonylag sok zsiradék használata, mivel a tésztának nem szabad kiszáradnia. A burek ezért egy nehéz, de imádnivaló étel, amit egy jó sörrel érdemes kísérni vagy leöblíteni.

A linken látható videón ez jól látható.

Töltelék:

  • 1/2 kg zsíros túró
  • 2 tojás
  • 5 dkg érlelt sajt reszelve (juh, kecske, valamilyen karakteres típus, mi kaskavált használtunk)

A sörön túli opcionális kísérői: ayran, joghurt vagy egy másik üveg hideg sör.

Egyre szélesebbre húzom, figyelek a vékonyabb és vastagabb részekre Forrás: Táfelspicc

A tésztát alaposan megkenem zsírral, hogy ne száradjon ki Forrás: Táfelspicc

A tésztát formába húzom, és belehalmozom a tölteléket, meglocsolom kevés zsírral Forrás: Táfelspicc

A vastag széleket letépkedem Forrás: Táfelspicc

A lelógó tésztarészeket óvatosan ráhajtogatom Forrás: Táfelspicc

A tetejét rengeteg zsírral locsolom meg Forrás: Táfelspicc

200 fokos sütőben 10-15 perc alatt aranybarnára sütöm.

Ha van otthon éppen, langyosan halászlébe tunkolva veszélyesen jó.

További receptek rétestésztával: