A téli fagyi is lehet jó

2013.12.11. 09:44

Elég kihagyni belőle az adalékanyagokat, ízfokozókat, a margarint, és egy egészen barátságos, finom krémmel teletöltött tölcsért kapunk. Gyorsan elkészül, olcsó, az eredmény pedig mindenki kedvence, és akár ajándékozható is.

Téli fagyit általában a boltok pénztárjai előtti polcokon, vagy régebben az utasellátókban lehetett megtalálni fillérekért, egyszerű celofáncsomagolásban. Boltban már egy ideje nem veszek ilyesmit, mondjuk sose vettem, azt az egyet is kaptam. Kár volt a tapadós krémért és az íztelen tölcsérért.

Elég cukikForrás: Táfelspicc

Pedig lehetne jó is, mondjuk ezt egy iparilag előállított, hűtés nélkül is hosszú eltarthatósági idővel rendelkező krémmel töltött tölcsérnél nehéz megoldani, nem is tudják megoldani.

A téli fagyi egyszerűen a cukrászdák vitrinjeibe (ahol frissen készítik el, ami napközben elfogy, így nem kell attól tartani, hogy a krém eláztatja a tölcsért, megszottyosodik, sőt akár megromlik a termék), mint a boltok szobahőmérsékleten lévő polcaira való. Persze, milyen vicces, hogy fagyi, de nem kell hűteni, haha, de ez magával vonja a különböző tartósító eljárásokat, ami már sokkal kevésbé szórakoztató.

A halványbarna, csokoládét soha, kakaót is alig látott krémmel töltött tölcsér pedig lehetne izgalmas édesség is: az olaszoknál gianduiával (ez lényegében praliné), mogyoróval ízesített tölcséreket is találni, ezt pedig otthon is könnyen lehet reprodukálni.

Téli fagyi házilag

Tölcsért nagyobb hipermarketekben, delikátüzletekben találnak, érdemes a jobb minőségűt választani, mert a tölcsér roppanóssága és íze is meghatározó a tömény krém mellett. A tölteléket a fent említett módon mogyoróval, pisztáciával, mandulával ízesíthetik, de pár csepp málna, meggy vagy szilvapárlat is feldobja.

Elkészítési idő: nettó 20 perc, bruttó 2 óra

Alapanyagok:

  • 6 db tölcsér
  • 100 g jó minőségű tejcsokoládé
  • 100 g jó minőségű étcsokoládé
  • 200 g tejszín
  • a bevonáshoz: 50 g étcsokoládé, csillogó cukorgyöngyök, ha arra van igény

A tejszínt felforralom és ráöntöm a tej- és étcsokoládéra. Szép simára keverem, és 90 percre a hűtőbe teszem, vagy addig, amíg megdermed.

Egy nagy tálba teszem, és robotgéppel habosítani kezdem. Legalább 10 percig tart, amíg elveszíti a lágyságát, és egy könnyen formázható, habos krémet kapok. Ilyenkor lehet hozzákeverni az ízesítő anyagokat, de önmagában is finom. Habzsákba lapátolom és megtöltöm a tölcséreket.

A bevonáshoz a csokoládét gőz felett megolvasztom, belemártom a tölcsérek száját, majd a fagyikat pohárba állítva hagyom megdermedni.