Annyira családi album, hogy végiglapozva olyan érzésünk van, mint amikor Sportoló Pistike anyukája kivág minden újságcikket, amelyekben Pistikéről írnak, és azokat egy füzetbe ragasztgatva őrzi nagy gonddal. A könyv tartalma és megjelenése is ezt a képileg nagyon nem egységes, szeretettel teli világot idézi.
A könyvben Rosenstein Tibor és családja, unokái életéből, múltjából kapunk rengeteg pillanatot, ezek keverednek három generáció -Tibor, fia Robi és az unokákkal otthon főzött ételek- receptjeivel.
Az ételek között megjelennek a Rosensteinék családi éttermét ismerő vendégek kedvelt fogásai is, mint a harcsapacal, vagy a szalontüdő, de megtalálható itt a tavalyi Gourmet fesztiválon bemutatott vicces flódninyalóka is. A klasszikusok foglalják el az első részt, amely leginkább Tiboré.
A második részben a szintén vendéglős, sőt, magát kifejezetten vendéglősként meghatározó Róbert receptjei következnek. Robi viszi a vendéglőben a modern fogásokat, amelyek a Rosenstein világrendben azért a széleskörű elfogadhatóság területén maradnak, ez itt nem a molekuláris gasztronómia kicsi Mosony utcai sarka, hanem egy igazi vendéglő igazi ételekkel és igazi adagokkal. Ilyen receptek a pácolt hering, a pesztós pisztráng, a birsalmaleves macesszal és libanyelvvel, vagy a töltött libanyak gerslirizottóval.
Fogások, amelyeket a legmagabiztosabb és pengébb háziasszonyok is elvállalnak, ha a nagyapjuknál picit kevésbé konzervatív vendégek érkeznek hozzájuk. Szerintünk egészen biztosan sikerük is lesz vele.
A harmadik részben a Rosenstein család otthon készített ételei kerülnek elő, sok olasz recepttel -a család több vonalom is kötődik Olaszországhoz-, mint például az osso bucco, de van itt hazai vörösboros kakaspörkölt is, még több olyan fogás, amelyek a leírások szerint -tehát jól- elkészítve bármilyen hazai asztalnál sikeresek lesznek.
A receptleírások nagyon jól követhetők, a teljesen fogalmatlanokat viszont itt is eléri a Váncsa-effektus, azaz azt azért tessék már tudni mit jelent a megfonnyasztom, lepárolom, aranybarnára sütöm és zsemleszínű mártást készítek. Egyes alapanyagok mennyiségét is a józan észre és az ízlésre bízzák, ami annak, aki egy kicsit is tud főzni, tökéletesen megfelel. Az alapfogalmakat viszont máshol kell megtanulni, de ezt a feladatot a könyv nem is vállalja fel, nem is kell neki.
A könyvben sokszor elhangzik ez a fogalom, megértéséhez kell egy kicsit ismerni a zsidó konyhát és a fűszerpaprikát, majd ezeket elkeverni vaddisznótarjával és a szívünkben annyira romantikusan és szépen elképzelt, de a valóságban ritkásan létező családi vendéglő fogalmával, és rögtön közelebb kerülünk a megfejtéshez. Ami pedig lényegében a könyv mottójának is használt, nem mellesleg Rosenstein Tibor nagymamájának jelmondata, azaz:
"Minden kóser, ami jó!"
Rajongóknak, és mindenkinek, aki szeretne egy korrekt töltött csuka, padlizsánkrém, sólet, vagy csülkös bableves receptet, tehát tisztességes, őszinte, kiadós, húzós ételeket főzne, mert még nem ragadta el a paleo, vega, vegán és zsírmentes világrend. Ezzel pedig még vannak így páran.