Megalszik a magyar tej?

Tejteszt
Vágólapra másolva!
Az aludt tej nélkülözhetetlen alapanyaga egész Somogyország és Zala meghatározó ételének, a prószának, de sokan egyszerűen magában, nyersen szeretik. De vajon képesek a bolti, magyar tejek erre az egyszerű műveletre?
Vágólapra másolva!

A tejalvadást a tejben természetesen élő baktériumflóra váltja ki, ha az alapanyagban antibiotikum-maradványok vannak, annak összetétele rendellenes, az alvadás nem jön létre. Természetesen különböző tartósítási eljárások, pl az UHT elpusztítják ezt az élővilágot, az ilyen tej nem alszik meg, ezért a tesztbe nem is vettünk UHT tejeket. Ebből is látszik, a bolti tejek és a természetes alvadás szinte kizárják egymást, hiszen a tartósságot a tejben élő organizmusok teljes kiiktatásával lehet növelni, az alvadást viszont ezek segítik elő. De a homogenizálás és a pasztőrizálás nem akadályozzák az alvadási folyamatokat, így ezekben a tejekben bíztunk. Mindhiába.

UHT

Az ultrapasztőrözött tejek gyártási technológiája során legalább 135 oC-on minimum egy másodpercig kezelik a tejet. Felbontatlan csomagolás mellett az ultrapasztőrözött tej kb. három hónapig szobahőmérsékleten is eltartható romlásveszély nélkül.

homogenizálás

A felfölöződés megakadályozására homogenizálás során fizikai úton annyira elaprózzák a tej zsírrészecskéit, hogy méretük 1 mikrométer alá csökkenjen.

pasztőrizálás

A pasztőrizálás egy hőkezelési eljárás, melynek célja a mikroorganizmusok számának csökkentése, elpusztítása. A pasztőrözött tejgyártásánál a hőkezelés 71,7 oC-on 15 másodpercig, a magas hőmérsékleten pasztőrözött, illetve hőkezelt tejnél legfeljebb 100 oC-on, megfelelő hőmérséklet-idő kombináció szerint történik. Hűtve tárolva a hagyományos pasztőrözött tej kb. 3-7 napig fogyasztható. Az ESL (extended shelf life - meghosszabbított polcidő) technológia is pasztőrizálásnak minősül, az UHT-nál alacsonyabb hőmérsékleten hőkezelt, és mikroszűrőkön átpréselt tej, megalvadása kétséges, a legnagyobb csalódások mégis az elvileg alvadásképes, pasztőrizált tejek között értek minket.



Rendszeres aludttej-fogyasztó vagyok, és ehhez nyers tejet vásárolok a piacon, mert azzal tudom biztosan elérni azt a terméket, amire vágyok, amit szeretek. A tej 20-25 fokon tartva, két nap alatt csúszós, hófehér aludtejjé dermed, elválik a savótól, tetejére kiül a zsír, és lehet is kanalazni, vagy egy pelenkán leszűrve kész a soha nem tapasztalt minőségű és ízű túró.
De nem várhatjuk el minden aludttej-rajongótól, hogy piacra járjon, ezért kifejezetten a bolti tejek között kerestük az altatásra alkalmas egyedet, és elvileg vannak is ilyenek. Mivel a tejtermékek, főleg a tejek között, csomagolásaikon, elnevezéseikben oly' jellemző a piros-fehér-zöld nacionalizmus, engedtünk a nyomásnak, és keményen csak a magyar tejeket kérdeztük meg, ugyan tudunk-e belőlük magyar prószát készíteni?

Mivel az aludt tej lényege, értelme, fűszere a tetején képződő vastag, nehéz zsírréteg, a 2,8%-os tejeket választottuk, egy még ennél is ennél zsírosabb volt. A tejeket azonos körülmények között, azonos mennyiségben próbáltuk ki.

Forrás: Táfelspicc

Fittej 2,8%

ESL technológiával előállított, nagyon magas hőmérsékleten hőkezelt, homogenizált

Gyártó: Naszálytej Zrt.

Parmezán illat, és az íze is erőteljes, érett sajtra emlékeztet. Állaga krémes, ennél darabosabb szokott lenni. Finom, de ez nem az. Megaludni megaludt. Tejszínesség nincs a tetején, pedig az az aludtej sava-borsa, lényege. Ehető.

Forrás: Táfelspicc

Reál 2,8%

ESL technológiával előállított, nagyon magas hőmérsékleten hőkezelt, homogenizált

Gyártó: Alföldi tej Kft

Illat alig, savanykás túrós. Állaga szilánkos. Íze elsőre jó, de másodjára kellemetlen romlott. Ehetetlen.

Forrás: Táfelspicc

Magyar tej 2,8%

ESL technológiával előállított, nagyon magas hőmérsékleten hőkezelt, homogenizált

Alföldi tej Kft

Ránézésre klasszikus szilánkos, író jól elkülönül. Ez viszont megromlott, undorító, pezsgő romlott tej, kiköpjük, anyázunk. Megrohadt.

Forrás: Táfelspicc

Bio tej 3,6%

ESL technológiával előállított, nagyon magas hőmérsékleten hőkezelt, homogenizált

Naszálytej Zrt

Úgy néz ki, mint egy nemibeteg bőr, a felülete hólyagos, állaga folyós, zselés. Nem lehet megkóstolni, de muszáj. Ez is romlott. Ehetetlen, egyben csalódás, mert ez a tej nyersen fogyasztva kellemes ízű.

Forrás: Táfelspicc

CBA zacskós félliteres 2,8%

Homogénezett, pasztőrözött

Jásztej Zrt

Kínonmban megfújtam a falatot. Ez nem romlott, cserébe megkeseredett kegyetlenül. A brutál keserűség mögött aludttej, még az állag is az, de ez akkor is romlott. Ehetetlen, pedig ennek is meg kellett volna aludnia.

Forrás: Táfelspicc

Jásztej zacskós 3,6%

Homogénezett, pasztőrözött

Jásztej Zrt.

Pont ahogy kell, sűrű berepedezett állag, édes aludttej illat. Ez se aludttej, mert kicsit savanyúbb, de nem romlott, vállalható aludttej. Ehető.

Forrás: Táfelspicc

Friss tej a Jászságból dobozos 2,8%

Homogénezett, pasztőrözött

Jásztej Zrt.

Ránézésre, illatra semmi baja, aludttej és kész, de az íze borzalmas keserű, kiköpjük, undorító. Ez is megromlott. Ehetetlen. Érdekesség, hogy a fenti 3 termék ugyanattól a gyártótól van, a végeredmény mégis látványosan különböző.

Forrás: Táfelspicc

Mizo tej 2,8%

Nagyon magas hőmérsékleten hőkezelt , homogénezett félzsíros tej

Sole-Mizo Zrt.

Élesztőszag, rosszat sejtünk. Ez is keserű. Megromlott. Fúj. Kiváló magyar élelmiszer. Az. Fúúúúúj. Ehetetlen.

Forrás: Táfelspicc

CBA dobozos 2,8%

Magas hőmérsékleten hőkezelt, homogénezett tej

Sole-Mizo Zrt

A szaga se jó, romlott istállószag. Ez is megromlott, ráadásul keserű is, nem csak savanyú. Pfúj. Ehetetlen, pedig a tartósítási eljárás szerint éppen meg is alvadhatott volna szépen. Az előzővel azonos gyártó, hasonló végeredmény.

Forrás: Táfelspicc

Alföldi tej 2,8%

Magas hőmérsékleten hőkezelt, homogénezett

Alföldi tej Kft.

Élesztőszag, a tej sűrűsödött, de a tetején három kelés, és sárga hártya képződött. Nem kóstoltuk meg. Megromlott. Ehetetlen.

A teszt végére kiborultunk, egyrészt a romlott élelmiszerek megkóstolása senki szájhigiéniáját nem javítja, másrészt elkeserítő, hogy az alvadásban dolgozó tejsavbaktériumok munkáját biztosan nem megakadályozó homogenizált, pasztőrözött tejek között is vannak olyan bomlott elméjűek, hogy egy ilyen alapvető kérdésre nem tudnak válaszolni, mint a természetes megalvás.