[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

90

Kapni-e itthon finom mozzarellát?

Táfelspicc|2012. 09. 08., 8:44|Utolsó módosítás:2012. 09. 09., 19:49|

A hazai kínálat kétségbeejtő, pedig ez a sajt az egyik legelterjedtebb a trappista és az ementáli után. Sajnos az itthon kapható mozzarellák nagy részéről inkább a radírgumi jut az ember eszébe, mint a sajt.

Forrás: Táfelspicc

A szórás hihetetlenül nagy, 6360 forinttól 1376 forintig lehet mozzarellát kapni itthon, és a minőségi különbségek is pontosan ekkorák. Ami kellemes meglepetésként ért minket, az az, hogy egyetlen termék sem volt taszító, kellemetlen mellékízű, vagy bármilyen formában undorító, ami egyéb élelmiszertesztjeinken azért előfordul. A látványos különbséget inkább a bárminemű jelleg teljes hiányától a csodálatosan izgalmas és ízletes karakterig húzódó mezőny jelentette. Pontosabban a mezőny elég egyenetlen eloszlású, vannak az íztelen és a karakteres mozzarellák. Kicsit valamilyent nem kóstoltunk.

Vaktesztet végeztünk, bár előre sejtettük, sőt tudtuk, a bivalyokat így is kiszúrjuk, mert azok jelentik a csúcsot ebben a műfajban, nem véletlenül. Szerencsére ez a tény beigazolódott, ahogyan az is, hogy ennél a terméknél az ár bizony mérvadó és megbízható értékmérő. Sajnos nem fedeztünk fel egyetlen olcsó mozzarellamárkát sem, amellyel holnaptól mindenki megválthatja a Margherita pizzáját.

Forrás: Táfelspicc

A mozzarella hazánkban téves elnevezéséről és a bivalyról itt olvashat.

1. Zottarella light mozzarella - 125 g 249 Ft (1992 Ft/kg)

Gyúrásnak semmi nyoma, homogén szerkezetű labdacs. Nagyon halvány mozzarellaíz, sőt Anikó sajt íz, sótlan kiszerelésben, eláztatva. Lényegében íztelen. Mellékíze sincs, színe teljesen fehér, állaga nagyon száraz, fojtós, teljesen idegen a jó mozzarellák krémes, zsíros természetétől.

2. Brazzale mozzarella - 125 g 399 Ft (3192 Ft/kg)

Feltűnően fehér szín, van egy enyhe szálas szerkezete, és határozott tehénistálló-karaktere, ami elvárás egy jó mozzarellától. Ez ráadásul enyhén édeskés is, amit szeretünk és értékelünk. Zsíros és kellemesen nedvdús állag, ár-érték arányban ez a legvállalhatóbb termék, de kevés helyen kapható.

4. Zottarella mozzarella - 125 g, 249 Ft (1992 Ft/kg)

Meglepően erőteljes, barackos-sárgás szín, amit nem tudunk mire vélni. Állaga szálas, de inkább szivacsos, íze túlságosan édes, és azon kívül semmi más karaktere nincs, még enyhén savanykás tejtermék jellege sem, csak cukros, rágós, gumis szivacsra hasonlít.

3. Bufalus mozzarella di bufala - 150 g 899 Ft (5993 Ft/kg)

Feltűnően hideg, zöldesfehér szín, a szerkezete elképesztően laza, belül krémes, ránézésre lehet tudni, hogy nem radírgumi következik. Íze viszont a kelleténél savanyúbb. A karakteres tehéníz ebben is megvan, de a savanyúság már lejárt tejterméket idéz, pedig arra különösen figyeltünk, hogy egyetlen tesztsajt szavatossága se legyen lejárt.

5. S-budget mozzarella - 125 g 179 Ft (1376 Ft/kg)

Túlságosan homogén, gumis állag, minimálisan szálas szerkezet, teljesen szagtalan, hófehér. Felvizezett, szilárd halmazállapotú tejszínre emlékeztet, kifejezetten édes és jellegtelen. Itt merül fel először, hogy teljesen felesleges ennyiféle mozzarellát gyártani, ha ennyire hasonló, édeskés rágógumi a többség.

6. Szarvasi falujava mozzarella - 125 g 225 Ft (1800 Ft/kg)

Radírguminak néz ki, és az állaga szájba véve keményre főtt tojásra jobban hasonlít, mint gyúrt sajtra. Színe fehér, szaga egyáltalán nincs. Feltűnően hasonlít az elsőre, eszünkbe jut a pizzasajt kifejezés, ami nem sok jót ígér.

Forrás: Táfelspicc

7. Guffanti mozzarella di bufala - 250 g 1590 Ft (6360 Ft/kg)

Lyukacsos, krémes belül, ruganyos kívül. Húbaszki, szalad ki valamelyikünk szájából. Enyhén keserű, fűízű beütés, halvány élesztős íz, és nagyon kellemesen érződik a kicsit csípős istállókarakter is. Egyértelműen teljesen más pályán mozgunk, ez egy eredetvédett - és Olaszországban eredetvédett - termék, és ott erre rendkívül kényesek. Kifejezetten gazdag, ízletes sajt, egyértelműen ez a bivaly és ez a legjobb mozzarella a tesztben, de csak kevés delikátüzletben hozzáférhető, és kifejezetten drága. Mint minden jó minőségű sajt.

Receptek mozzarellával:

Címlapsztori»

Forrás: Táfelspicc Magyar eper a spanyol ellen A hazai eperszezon elkezdődött ugyan, de az igazán finom, szabadföldi eprekre még várni kell. Aki nagyon nem bír magával, választhat az olcsóbb import és a valamivel ...
    Forrás: Táfelspicc Magyar eper a spanyol ellen A hazai eperszezon elkezdődött ugyan, de az igazán finom, szabadföldi eprekre még várni kell. Aki nagyon nem bír magával, választhat az olcsóbb import és a valamivel ...
    Forrás: Táfelspicc Magyar eper a spanyol ellen A hazai eperszezon elkezdődött ugyan, de az igazán finom, szabadföldi eprekre még várni kell. Aki nagyon nem bír magával, választhat az olcsóbb import és a valamivel ...
    Forrás: Táfelspicc Szombaton mindenki nyithat éttermet! A Restaurant Day egy 2011-ben, Finnországból indult közösségteremtő és -építő játék, amelyben kijelölnek évente négy dátumot, és ezeken a napokon világszerte egynapos ...
    Forrás: Táfelspicc Édes, epres, piros, nem szörp, szabad a gazda! Újabb olasz vörös a pohárban, ez sem a bővérű dög fajtából, de a Fragolinót a története miatt érdemes egyszer megkóstolni. Meg azért, mert ha már rég nem hiszünk abban, ...
    Forrás: Táfelspicc Váncsa István - Eper Szűrőbe teszek egy mentalevelet és három marék apró szemű földiepret, a szűrőt egy akkora jénaira illesztem, amelyre éppen passzol, és amelynek nem ér le az aljáig. Az ...
    Forrás: AFP Több tucatnyi hazai csúcsbor Megvannak Magyarország csúcsborai, kihirdették a XIV. Pannon Bormustra eredményeit. 260 bort neveztek, 15 vörös-, 15 fehér- és 15 édes bor készítője kapott elismerést.
    Forrás: Táfelspicc A csoki az új sörkorcsolya Újabban nem csak lágereket iszik a hagyományosan lágerkedvelő magyar, így ideje átgondolni a könnyű és nem túl karakteres sörökhöz kötődő korcsolyákat is. Csokoládé, ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Igyunk vizet - de milyet? Úgy vesszük az ásványvizet, mintha nem lenne holnap - pedig víz van a csapban is. Minek van az ásványvíz, miből van, és van-e egyáltalán értelme költeni rá, aztán ...
    Forrás: Táfelspicc Nesze nektek, rusztikus! A francia konyháról sokak fejében hamis kép él, macaronokra, blansírozásra és szuflékra gondolnak, pedig parasztok ott is voltak, vannak és lesznek is. Rusztikus ...
    Forrás: [Táfelspicc Tájidegen a dolce vita Mikor a májusi télben a nagy kínnal összeavászkodott fűszerkertet - ami csupán néhány nyivászka zöld ágacska, de a krumplileves is legyen az, ami, ugye - borsó nagyságú ...
    Forrás: Táfelspicc Hashajtó a halas pultban A vajhal bájos neve, finom húsa és kellemes állaga mögött egy minden képzeletet felülmúló hatású vegyifegyver van. Tudjuk, próbáltuk.
    Forrás: Táfelspicc A toknak meg kell halnia Miért ennyire drága a kaviár, ha már Magyarországon is készítik? Miért kell meghalni a halnak, ami az ikrát adja hozzá? Hogy készül, hogy válasszunk és mit adjunk hozzá? ...
80
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman testét ajkak borítják Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Forrás: MTI/Jörg Carstensen Sokkal többen nézték ByeAlexet Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Halottnak tűnt, de jól van Kik és hol vesznek még vinylt, hogyan bírják a budapesti boltok a strapát?

Hirdetés

  • 60
  • 50
  • 40