A bolti grillfűszerek sósak és megfizethetetlenek

grillfűszer címlapkép
Vágólapra másolva!
Tombol a grillszezon, hétvégén a kiskertekből faszénfüst és sülő hús illata száll fel. A boltokban ilyenkor a szemünk elé pakolják nem csak a korábban már tesztelt kolbászokat, hanem a lusta szakácsok kedvencét, az előre bekevert fűszerkeverékeket, pontosabban fűszersókat is. 
Vágólapra másolva!

Tudjuk, rendes ember ilyet nem vesz, ebben az országban mindenki maga keveri be százéves receptek alapján a hozzávalókat. Valamiért mégis él ez a termékcsoport, ha nem mi, magyarok, akkor az itt élő szingalézek veszik nagy mennyiségben. A kedvükért most kipróbáltuk ezeket mi is.

Forrás: Origo

Az első és legfontosabb a szép szelet hús. Mi sertéstarját választottunk, pont annyi zsír volt rajta, hogy ízessé, szerethetővé tegye a szeleteket. Szerkesztőségi konyhánkban van elektromos grill-lap, így nem volt akadálya annak, hogy a felhős idő ellenére kipróbáljuk, melyik fűszerkeverék a finomabb.

Az árulkodó illat

Forrás: Origo

A szaglászással kezdtük. Mivel a fűszerek illóanyagokat tartalmaznak, elég belenyomni orrunkat a felbontott tasakba, hogy tudjuk, nagyjából mire számíthatunk. Egy pici gyakorlattal már ennyiből meg lehet állapítani, hogy natúr vagy ízfokozott, fokhagymás vagy inkább borsos-e a keverék.

Egy kis tarja Forrás: Origo

Sütés előtt egy órával minden szeletet vékonyan megkentünk olajjal, majd gondosan fűszereztük, alaposan bedörzsölve a húsok mindkét oldalát.

Azért tettünk így a sós keverékekkel, mert a fűszerkeverékek és -sók zacskóin ezt az utasítást találtuk. Ugyan ez kivonja a húsból a nedvességet, de ez a nagyipar egyes szereplői szerint így van jó. Megnéztük hát, mit tud a termék rendeltetésszerű használat esetén.

Az előmelegített lapra tettük rá a szeleteket – a hús illata csodás volt, de nem minden fűszer mutatta nekünk a jobbik arcát.

Sülnek a befűszerezett húsok Forrás: Origo

Árulkodó illatok még

Azok, amelyek a tesztben nem szerepeltek túl jól, már sütés közben is árulkodtak arról, mire számíthatunk a kóstoláskor. Igazán ehetetlen terméket nem találtunk, igaz olyat se, amire ne mondtuk volna, hogy ennél különbet keverünk ki a konyhai fűszereinkből.

Forrás: Origo

A legvisszafogottabb és egyben legtermészetesebb az Orient Grill volt, amely a Kotányi terméke, igaz, ezt nagyon apró betűvel írják csak. Ebben és a Kotányi Grill Barbecue-ban nem volt ízfokozó, az összes többiben igen. A Knorrban rögtön háromféle, ennek ellenére mégsem kedvelték a kóstolásra érkezett kollégák.

Nem a minőségi szórás volt a nagy, inkább az ízbeli, annak ellenére nem volt két egyforma aromájú keverék, hogy az összetevők jó része mindegyik zacskóban ugyanaz.

Forrás: Origo

Az árak botrányosak

Az árak tekintetében sokkal nagyobb az eltérés, ezek 2300-8633 forint per kilogramm között vannak. Ezt az árkülönbséget semmi, de semmi sem indokolja, a drágák (a termékek jellemzően 5-8000 forintosak) felháborítóan rossz ár-érték arányúak. Miért is?

Nézzünk egy, a szemlézett termékek összetételéhez hasonló, de adalékanyagokkal nem terhelt klasszikus fűszersó árat, amelyet önök is könnyedén (5 perc alatt, az alapanyagokat ott kell megvásárolni, ahol a bekevert fűszersókat) elkészíthetnek otthon. (Most abba ne menjünk bele, hogy inkább ne sózzák le a húst sütés előtt, legfeljebb fűszerezzék, mert a só kivonja a nedvességet, de játsszunk a nagyipar eszközeivel, hülye ötleteivel, ami, úgy tűnik piacképes.)

Lacipecsenye-fűszersó 1 kg: 2140, azaz kétezerszáznegyven forint
Összetevők: 40% só (120 ft/kg), 20% friss fokhagyma összeaprítva (1800 ft/kg), 20% őrölt kömény (4160 ft/kg), 20% csípős/édes fűszerpaprika (4500 ft/kg)

Ha nem fűszersót, hanem nagyon helyesen só nélkül egy fűszerkeveréket készítenek, annak az ára 4280 forint lesz. Innen nézve az összes szemlézett, rengeteg sót tartalmazó termék rablásnak tűnik, a 6-8000 forintosak érthetetlenek, hiszen összetevőik nagy része még a mi lacipecsenye-fűszereinknél is sokkal olcsóbbak (zöldségek, ízfokozó).

Még több fűszerkeverék-receptet itt találnak.

Az érv, hogy nincs pénz, most sem áll meg. Lustaság van.

Lapozzanak, még több titkot elárulunk!