Eltűnnek a piacról a Kocka Macek

Vágólapra másolva!
Az Apple számítógépeit árusító kereskedők úgy tudják, a vállalat a tavaly nyáron bevezetett Cube komputercsalád megszüntetését fontolgatja. Az okok között első helyen a rossz eladási mutatók szerepelnek, a Cube ugyanis a cég legsötétebb előrejelzéseit is alulmúlta.
Vágólapra másolva!

Kocka Mac

Apple

Az impozáns külsővel rendelkező, csendes Mac-gépek tavaly júliusban kerültek bemutatása a New York-i MacWorld Expón. Az Apple a nagy teljesítményű számítógépeket professzionális felhasználásra tervezte, a beépített hardver alkalmas volt kiadványszerkesztésre, mérnöki munkára, valamint grafikai tervezésre, videoszerkesztésre egyaránt.

A Kockákkal azonban már a megjelenést követően gondok voltak, a hőszenszoros kapcsoló a nyári forróságban sokszor magától leoldott, és az áttetsző műanyag borítás több helyen megrepedezett. Legnagyobb problémának mégis az ár mutatkozott: a vásárlók túl drágának találták a gépet, és az eladások a későbbi árcsökkentések hatására sem növekedtek a kellő mértékben.

(Register)