Napelemes repülő működtetné a vezeték nélküli hálózatot

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A NASA támogatásával készült repülő augusztus 13-án magassági rekordot hajtott végre, mikor öt és fél órányi repülés után 96 500 láb, azaz mintegy 32 kilométerrel haladt a tengerszínt fölött. A rakétákat leszámítva eddig még egyetlen eszköz sem volt képes ilyen magasságot elérni. Az eddigi csúcstartó egy Lockheed Martin által épített vadászgép volt, amely 1976-ban 85 068 láb magasságba emelkedett.

Külön kiemelkedő ez a teljesítmény akkor, ha azt is hozzátesszük, hogy a 80 méteres szárny-fesztávolságú Helios pusztán a nap energiájából tette meg a távot. A hajtóműként használt tizennégy propellert ugyanis napelemek, illetve éjszaka a felszerelt akkumulátorok működtetik. A repülő egy beépített Apple Macintosh számítógép segítségével navigál és hajt végre leszállást.

A repülőt tervező AeroVironment cégnek már konkrét terve is van arra nézve, hogyan hasznosítsa a nem mindennapi szerkezetet. Nemrég leányvállalatot hozott létre SkyTower néven, amely a Heliost úgy módosítja, hogy az alkalmas legyen magával vinni komplett telekommunikációs berendezéseket, melyekkel kiszolgálható lenne a földi vezeték nélküli hálózat.

A SkyTower szakembereinek becslése szerint mintegy 10 millió dollárba kerülne egy-egy teljesen felszerelt napenergiával hajtott repülő üzembe helyezése, szemben a műholdak felbocsátásának 200 millió dolláros költségével. Az átalakított Helios-repülők hat hónapot tudnak majd megszakítás nélkül a levegőben tölteni, és akár 125 Mbps sebességgel is képesek lehetnek egyetlen előfizető felé adatokat továbbítani.

A SkyTower elsőként a sűrűn lakott amerikai nagyvárosok - New York és San Francisco - fölé bocsátja fel kommunikációs repülőit, amelyek körpályán fognak megállás nélkül haladni. A Heliosok tömeggyártása 2003-ban kezdődik meg.