Újabb városokban lesz elérhető az Axelero ADSL

Vágólapra másolva!
Január végéig nyolc újabb városban lesz elérhető az Axelero korlátlan, nagysebességű internetezést lehetővé tevő szolgáltatása. A korszerű hozzáférés terjedését decemberben árakcióval is támogatja az internet-szolgáltató.
Vágólapra másolva!

Az év utolsó hónapjában a nyolc újabb város - Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Sopron, Szekszárd, Szombathely, Tatabánya - bekapcsolásán túl kedvezményes előfizetést is kínál az Axelero: az ADSL-t most megrendelők az első évben nettó 6800 forintos havidíjért használhatják a jelenleg elérhető legkorszerűbb internet-hozzáférési formát. Ilyen áron már mindazok számára megéri váltani, akik eddig korlátlan vagy az esti órákban korlátlan modemes hozzáférést használtak, vagy a havi húsz órás csomag legalább felét, tíz órát a kedvezményes időszakokon kívül (azaz napközben) vették igénybe.

Az Axelero Internet idén novemberben felmérést végzett saját ADSL előfizetői körében, amely az elégedettség mérésén túl az internetezési szokásokra is kitért. A válaszadási hajlandóság rendkívül magas volt, a megkérdezettek 28 százaléka felelt a kérdésekre.

A felmérés egyik legfontosabb megállapítása az, hogy az ADSL előfizetők nagy többsége a korábban hagyományos telefonvonalon vagy ISDN vonalon keresztül internetezők köréből került ki. A megkérdezett ADSL előfizetők 82 százaléka legalább két-három éve használja az internetet, 10 százaléka egy vagy két éve, s mindössze 8 százalékot tesz ki az egy évnél nem régebben internetezők köre. Az ADSL használók számítógépe átlagosan havi 177, azaz napi 6 órán át kapcsolódik a hálózatra, ami azt mutatja, hogy a korlátlan hozzáférést valóban lehet és érdemes is kihasználni. Természetesen ennek az időnek csak egy töredékét töltik az előfizetők a gép előtt ülve - jórészt automatikus letöltések, illetve az e-mailek folyamatos fogadása végett kapcsolódnak a netre az előfizetők PC-i.

A kutatás rákérdezett arra is, hogy az előfizetők mennyire körültekintően választottak szolgáltatót, s miért pont az Axelerónak szavaztak bizalmat. Kiderült, hogy a lakossági ADSL előfizetők 83 százaléka tájékozódott a piacon elérhető más szolgáltatásokról, így elmondható: tudatosan választották az Axelerót, sőt 63 százalékban már ezt megelőzően is a szolgáltató ügyfelei voltak.

Az Axelero ADSL pozitívumai között kiemelten szerepelt a 24 órás ingyenes ügyfélszolgálat, amely az elégedettségi skálán - rögtön a technológiának köszönhető, vagyis szolgáltatótól független előnyök után - a negyedik helyen végzett. Ezek a sebesség és nagyobb sávszélesség, az állandó kapcsolat lehetősége, valamint a fix havi költség. Szintén nagyra értékelték az ügyfelek a műszaki megbízhatóságot. Az elégedettség mértékét jól példázza, hogy az előfizetők 76 százaléka szívesen ajánlaná másnak is az Axelero ADSL szolgáltatását.

A beérkezett válaszok szerint szinte az összes ADSL-t használó e-mailezik, fontos felhasználási területként emelték emellett a weboldalak böngészését, a keresőprogramok használatát, a tájékozódást és a hírolvasást. A megkérdezettek a szórakoztatás területéről az online rádiók hallgatását, az MP3 zenei anyagok, videók és grafikus fájlok letöltését, valamint az online játékokat említették. Figyelemre méltó adat, hogy webes vásárlásra az ügyfelek 33 százaléka használja az ADSL-t, míg az átlagos magyar internetezők esetében ez a mutatószám nem éri el a három százalékot sem.

[origo]

(Az Axelero az [origo] kiadója - A szerk.)